Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: Hét nap a hegyen (Kisregény, III. rész)
— Ford Taunus ezerkilencszázhetvenhárom! — mondtam hanyagul. Az idősebb megigazította a pisztolytáskáját: — A negyvennyolc óra már az este letelt! Széttártam a kezem: — Őrmester úr! Pillanatok kérdése! És kedvesen mosolyogtam. Ettől megenyhült, én pedig bementem a szobába, összekaptam a kis motyómat, s a vállamra dobott táskával jelentem meg újra. Töltöttem, leültem: — Hát. . . az eredményes munkára, uraim! Pislogtak egymásra, lehajtották a harmadik pohárral is. A tizedes kiakasztotta a bundája felső kapcsát: — Azért annyit érthetne: a nyáron megcsinálta itt nekünk a balhét, hát legjobb, ha elmegy! A szemem se rebbent: — Én csináltam, tizedes elvtárs?! — Hiába okoskodik! Amazok nagyfiúk, és különben sem láttuk őket azóta. Ittunk. A tizedes töprengve nézett rám: — Ember! — szólalt meg hirtelen. — Mit balhézik itt?! Lógjon ki!.. . Nevethetnékem támadt: — Lógjunk együtt! — Együtt?! — Persze!... Nekem apám, nagyapám, a századik ősöm is itt döglött meg, itt rohadnak, ebben a földben, akárcsak a maga elődei!.. . Hát miért mennék egyedül? Nem értette, nevetett: — Magának itt már nem sok fű terem! — Nem a fűért marad az ember. Az mindenütt nő, s talán dúsabb, mint itthon! — Hát akkor? — Az emberségért. Nem tudom, más hogyan van vele, de én franciául, németül vagy kínaiul nem tudnám folytatni az életet. Magyarul kezdtem, mert annak csinált apám, így is kell befejeznem! Mosolyogtam, a pohár fenekét az asztalhoz koppantottam. Az őrmester, akit már kezdett elnyomni a buzgóság, felrezzent: — Hagyjad, Tóni! Az elvtársak ezt jobban tudják! S hüvelykével ferdén fölfelé bökött. A tizedes azonban nem figyelt rá. Felém hajolt,amennyire a bundája meg a derékszíja engedte: — Nézze, hiába hányja-veti magát nekem... Mink jövünk, megyünk, álldogálunk, nézegetünk. . . és sok mindent látunk.— Kezével vonalakat húzott egymás alá a levegőbe: — Látjuk ezeket is, meg ezeket is, meg ezeket is. . . Ha maga olyan nagypucás^ fickó, nem kellett volna kikezdeni annak a górénak a lányával! Lecsuklott a fejem. Hallgatott egy darabig, aztán térdemre tette a kezét: — Látta azóta? — Nem. — Nem is fogja! Mert ha csak a tájára megy!. . . Ezt jobb, ha tőlem tudja. Egyszerre pillantottunk az őrmesterre. Szolidan bóbiskolt. Megmarkoltam az üveget. A tizedes a poharát: — így van ez, apám! A magunkfajtának nem ajánlatos olyanok közé menni. Eltátottam a szám, elernyedt kezemből kiesett az üveg. A hirtelen csattanásra az őrmester felriadt, fegyvere után kapott. 27
