Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 10. szám - Káldi János: Versek (Köszönő, D. M. Tótfalusi Kis Miklós éneke)
KÁLDI JÁNOS KÖSZÖNŐ Bizony, el kell kezdeni, mielőtt sötét lesz, s a száz-tonnás csönd leszakad — el kell kezdeni a köszönetét; mint ahogy köszöni a fűszál az esőt, a napot, azzal hogy lebeg, s köszöni ízével a gyümölcs, hogy édes. Kezdeni kell, mert megszámlálhatatlan amit adhatok, nyárszívű társaim: férfiak, lányok, asszonyok, kikkel együtt lobogtatjuk a zászlót, a huszadik századot, kik velem szaladtok sugárban, csatákban. Igen, kezdeni kell; nem várhatok csodára. Ember maradtam, kicsit példa is talán; de lehet, hogy csak én gondolom; könnyen tévedhet, akiben nap-nap után nő a rom s a lélek szélfúvásos szomorúsága. Semmit sem szabad elfelednem. Végigzúdul a hideg a lejtőn; az erdők vad szürkesége szinte remeg. Nincs sok idő a töprengésre. Köszönöm, hogy fogtátok kezemet, szívemet; védtetek mások és magam ellen. Virágos ág az útnak, csillagoknak. Mert egyszer ingyen megborotvált, Nagy Marcinak is. Amit kaptam, el nem pazaroltam: el nem viszi — bár irgalmatlan — a víz. A kezem egy örök kendőt suhogtat. D. M/ Ballag a múltban, fázva, lassan. Akár holdsütött sivatagban. Ballag álmomban, halott régen. Fehér virág a messzeségben. Talán tudja már: győzhetetlen. Világít örök verskeretben. Föl-földerengnek arcredői. Futó szalmaszál megelőzi. (* A szerző anyja nevének monogramja.) 33
