Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 12. szám - SZEMLE - Seres József: Hernádi Gyula: Logikai kapuk
HERNÁDI GYULA: LOGIKAI KAPUK A „Logikai kapuk” című címadó novellát a kötet eligazító novellájának is tekinthetjük. Két egészen különálló, tematikailag, logikailag össze nem függő részből áll. Hogy az író mégis egy cím alatt közli, ezzel nyilvánvalóan más jellegű összefüggésükre utal. S ha jól átgondoljuk, az első részben Galetti asszony beszélgetése a komputerrel éppen úgy logikai bukfencbe torkollik, mint a második részben az úton keresztben álló szürke teherautó története, amely porráég, mert öngyilkos lesz rajta „a világ legnagyobb teljesítő- képességű számológép”-e, melynek lényege a „racionalizmus”. — Szimbolikusnak tekinthető mind a két jelenet, csakhogy úgy tűnik, mintha Hernádi az irracionalizmus ellen irracionalista módon kívánna tiltakozni, s e célból nyitna minduntalan kapukat a logikai összefüggéseken. Nem érdektelen, s mindenesetre újszerű elképzelések. Megtalálhattuk ennek jeleit előbbi köteteiben is, péidául már az 1966-ban megjelent „Folyosók” című regényében is, de méginkább filmszövegejben (Csillagosok, katonák, — Fényes szelek, — Égi bárány stb.). Úgy hiszem, bátran mondhatjuk, hogy Hernádi elbeszéléseinek, regényeinek egyik legjellemzőbb vonása éppen a film- szerűség, amely lehetővé teszi a merészebb „vá- gások”-at, hézagokat, ugrásokat. De még ennél is sajátosabb, elbeszélő stílusára jellemzőbb a képek halmozásával való sugalmazás, ami persze szintén hozzátartozik az említett filmszerűséghez. Könnyebb ellenőrizhetőség kedvéért a „Tagolás és elválasztás” című novellájára utalok ezzel kapcsolatban. Ezt ugyanis láthattuk Jancsó Miklósnak — ha jól emlékszem — „Csillagosok, katonák” című filmjében is. A novella „Töredék (1919 augusztus)" című 2. része némán mozgalmas. A dunántúli táj nádas tóval az egyik részén úgy hullámzik előttünk, hogy nemcsak az válik élővé, ami most jelen van a tájon, hanem átfutó emlékképekben mindaz, ami szokott itt történni, ami jellemző rá. „A gémeskút határai. Pásztorok húzzák maguk után hosszú kötélen, s a leszúrt bárányok alatt meggyullad a kút kicsinyített mása...” „A dombok mintha lassú hajóhintón közelednének meg távolodnának.” Aztán megjelenik a tanya is de nem a jelenben, hanem a hullámzó időben lebegve. „Üres szekér áll a pajta végében” S elénk lebegnek itt is a tárgyak a fészer közepén oszlophoz kötött két felnyergelt barna lóval. S „A lovak sajnálkoznak” Szemükben feltűnnek az emlékek, a feléjük jövő huszárok, lengő fények „hímzett angyalok.” — Majd „A vízfelület kitágul, meztelen lány fehér lovat vezet a tóban. Elvezeti a nádas mellett, lazán fogja a szárat.” Nem folytatom az idézeteket. A filmből is ismerjük. Látjuk hogyan öltözködik a lány, hogyan veszi fel végül bőrkabátját, köti fel kardját, pisztolytáskáját, míg jön egy vöröskatona. „Találkoznak, szótlanul ellovagolnak egymás mellett.” Valami elmúlt, a búcsú pillanatai ezek, a forradalom utolsó napjai. A novella 3. része az október, a megtorlás, de erre már itt nem térünk ki. Hatásos és modern feldolgozási mód ez, ahol nem a logikai értelemben vett, reálisan megrajzolt események, hanem azok szimbolikus, metaforikus, egymással távoli összefüggésben levő képeinek hullámzása nyújtja az élményt. Ilyennek tekinthetjük a kötet csaknem minden novelláját, bár ezen belül rengeteg a változat, hiszen például az első novellában (Két fénykép) nagyobb a realista ihletettség. Ebben a megtörtént tények hatnak inkább reveláló erővel, a méltán ebbe a kötetbe sorolt „Falanszter” című dráma pedig éppen szoros logikai vonalvezetésével mintha nagyon is eltávolodna az előző novellák látomásos, szimbolikus, merész képzettársításaival meghökkentő alkotásmódjától. De ezeket valójában csak határeseteknek, a realista látás, szemlélet- és ábrázolásmód iránti engedménynek tekinthetjük inkább. Mindezekből következik, hogy Hernádi Gyula művészetét erősen szuggesztív, s elsősorban nem logikai, hanem sugalló képekben gazdag művészetnek ítélem. Nem utasítom el azt sem, hogy időnként ezek a sugalló képek víziószerűvé, logikailag megközelíthetetlenekké válnak. (Megbánás — mátrix. A rokonság elemi szerkezete stb.) Hiszen ez az alkotásmód meglehetősen rokon a sci-fi bizonyos fajtájával. A „Megbánás — mát- rix”-en kívül több más novellájában, pl. az „Anti- Dänikin”-ben is állandóan ott érezzük ezt. Nem az ellen szólok tehát, amikor az említett művészi eredmények, újszerűségek ellenére sem tudom egyértelmű elismeréssel üdvözölni Hernádi legújabb kötetét. Hernádi művészete valóban sokoldalú, változatos és merész. Láthatóan az ember, a társadalom, a történelem legfontosabb, legsarkalatosabb kérdései foglalkoztatják, s erre felhasználja a kínálkozó szellemi, tudományos-fantasztikus lehetőségeket, fordulatokat is. E mellett egyértelműen az emberi fejlődés, haladás, a forradalmi gondolat igazsága mellett foglal állást. Csakhogy az említett változatosság, merészség, az ábrázolás szimbolikus, metaforikus hullámzása, a távoli asszociációk halmozása gyakran megemészthetetlenné teszi ezt az ábrázolás- módot. Több hasonló közül példának a „Voyage Sans Drogue” cimű rövid novellát emelem ki. Ennek a lényegét így foglalhatnánk össze: egy magányos férfi délutáni és esti emlékezései, illetve gyötrődései. Ez azonban éppen a legfontosabb dolgokról nem mond semmit. Megmagyarázhatatlan álomképek és metaforikus esemény, vagy beszélgetésfoszlányok sorakoznak itt egymás után. A nyugtalanság és talán egy kis megbánás szomorú képei. Ezek olvasása után rémlik csak fel bennünk a novella első mondatának képtelen, furcsa kijelentése: „Száraz, kiutasított hajók állnak egymáshoz bújva a téren." Milyen tér ez, és hogy kerülnek ide a hajók? — Hogy miért „kiutasí93