Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 12. szám - MŰVÉSZET - Pap Gábor: I. Nemzetközi zománcművészeti alkotótelep
LŐRINC VITUS: ANYA GYERMEKÉVEL eldönthetjük, melyik mű mennyiben felelt meg a maga elé tűzött célnak, illetve mennyiben és miben maradt el attól. Nyilvánvaló például, hogy Lőrincz Vitus és Fábián Gyöngyvér művei — minden látszólagos formai különbözésük ellenére — lényegében ugyanazon életkép-szemlélet jegyében fogantak (Anya gyermekével, illetve Ballada), és hozzájuk harmadikul nyugodtan csatlakoztathatjuk B. Bencze Lilla Ersekcsanádi leányát, amelynek kimértebb, egyensúlyosabb komponálásmódja, dekoratívabb formakezelése semmiképpen sem feledtetheti, hogy egyedi jelenségnek egy adott pillanatban látható képét ,,írja át” rekeszzománcra. Hogy azután a „meglesett szituáció” a feldolgozás során milyen konkrét forma-ruhát ölt, az jobbára alkati, illetve neveltetési kérdés az ily módon (vagyis táblakép-igénnyel) alkotó művészeknél. Jurij Kafengauz szemmel láthatólag az akvarell-szerű, levegős, lírai megoldásokat kedveli (Leány-sorozat). Georg Telbjaskin a korai szovjet avantgárdnak a maga idejében izgalmasan újszerű sík- és térkonstrukcióit, illetőleg az ezekből kinőtt egykorú színházi és felvonulási díszletterveket igyekszik áthangszerelni korunk és a zománckép formanyelvére (Intérieur). Ez utóbbi kísérlettel sok vonatkozásban rokon az ifj. Koffán Károlyé, amint az Kisvárosi ünnep című sorozatából kiolvasható. A téma évek óta foglalkoztatja a művészt; érzésünk szerint a Kecskeméten töltött hetek nemcsak az eddigi variációsor legsikerültebb darabjait hozták meg, de egyszersmind érezhetően új korszakot is indítottak munkásságában. Túri Endre zománcképe (Keletkezés) jó lehetőséget ad arra, hogy egy fokkal mélyebben elgondolkozzunk a táblaképindíttatású zománcképek és a komplex jelhalmazok közötti bevezetőnkben említett alapvető különbségről. Ez a mű mind egészében, mind némely részlet- formájában többet ígér egyszeri érvényességű életképnél. A fészkéről (más változatban tűzből) felszálló madár, mint egyfajta magasabb létformába való felemelkedés, azaz a legtágabb értelemben vett újjászületés megtestesítője, mindenesetre valóban az emberiség legrégibb szimbólumai közé tartozik. Abban is igazat kell adnunk Túrinak, hogy ez a képlet elválaszthatatlanul összefügg a Nappal, amelynek folyamatos energia-kisugárzása nemcsak mindenfajta újjászületésnek, de — földi méretekben gondolkozva — egyáltalán mindenfajta születésnek sine qua non-ja, elengedhetetlen feltétele. Még ott is egyetérthetünk vele, amikor a napkorong jelzésére a hagyományos, valamennyi kontinensen és valamennyi általunk ismert történelmi korszak művészetében nagyjából egyformára kristályosodott ábrát használja, és a tűzláng is ilyenfajta, sokfelől ismerős jelekből íródik ki. Mégis a tűz, a madár és a napkorong kapcsolódása, a három elem együttese végső soron menthetetlenül pillanatképszerű, azaz — nincs miért szépítenünk a dolgot — zsánerszerű lett. (Ugyanezt 80 TELBJASKIN, GEORG: INTÉRIEUR III.
