Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 12. szám - Németh László írói pályakezdésének 50. évfordulója - Katona Piroska: Emlékeim Németh Lászlóról

magamból a bosszúságokat!” Szó volt hegymászó múltamról, az Erdei-iskoláról, népes rokonságomról. A kanadai tanárok keserveiről, akik közé Magdi is tartozott egy ideig. Napi 6—7 óra szünet nélkül, mert a tanulócsoportok váltakoznak a tanár termében: egyik megy, másik jön. A teenagerek neveletlenek és nevelhetetlenek.

Borsos Miklós kiállítását is megbeszéltük. Szerinte meg kellene maradnia a portrék stílusában. ,,Ne loholjon a magyar művészet a nyugat után.” Megalkuvást lát abban, hogy Borsos most olyan irányban indult el, amelyről azelőtt fenntartással, sőt rosszallással beszélt. Én védtem, hogy miért ne mutassa meg, hogy ez is telik tőle, ebben is csak önmagát adja. ,,Hát, ha csak kísérlet, és nem átállás. . .” akkor megengedhető. Ő tudta, hogy mi az a Lighea. Lampedusa egyik novellájában tengeri sellő. (Rémlik, hogy én is olvastam.) „NAGYVILÁG ihletésű”, azaz világirodalmi a „Godotra várva” is, Becket színműve.

Leereszkedve a csúcsról már búcsúzni akartam, de még a kis házat is meg kellett néznem belülről. Nem is volt rendetlenség, csak akkor még nem tudta, méltó vagyok-e a szentélybe tekintésre. Igazi egyszemélyes remetelak, rádióval és írógéppel, könyvespolccal. Még le is kísért egy kellemesebb — ha nem is sokkal rövidebb — úton az apáti templomromig. Búcsúzáskor azt mondta, hogy a legjobbkor jöttem, kirántottam borús lelkiállapotából. Valóban az volt az érzésem, hogy legalább olyan jót tett látogatásom a lehangoltság ellen, mint a mosogatás magas vérnyomás ellen. Csodálkozott, hogy már két óra lett, mire a kis házhoz értünk, hiszen 11 tájban jöhettem.

Nagyon szeret főzni, de nem tud — vallotta be. Nincs hozzá tehetsége. Tegnap is bent felejtette a vízben a tésztát, elázott, és már a dió sem segített rajta. Másnapra paradicsomlevest és lerakott zöldbabot tervezett. Saját termés, csak a tejfölt kell a szomszédból kérnie. Elismeréssel méltányoltam, hogy a tojást épp olyanra főzte, amilyennek én szeretem. (Előre megkérdezte, milyet óhajtok).

Még egy-két beszédtéma jut eszembe: az Égető „változat” Méhes halála. Az új magyar kiadásban már úgy jelent meg, ahogy eredetileg írta, a fordítások is úgy készültek. Erre elmondtam a tavaly Perugiában hallott előadás érdekességét az irodalmi változatokról. Olasz utamról, városokról is beszéltünk. Perugiát nagyon jelentősnek találta. Spoletóban nem kaptak szállást a fesztivál miatt. Neki is Assisi a legkedvesebb. A Riviérán Rapallóban érezte jól magát egy kis panzióban. Ascona dícséretét is mind a ketten zengtük, de Svájc nem neki való: szinte csöpög a zsíros jóléttől. Ravennával kapcsolatban Teodorikről és Boetiusról tervezett és el nem készült drámájáról is említést tett. Kettejük szerepét és kapcsolatát a Berzsenyi—Kölcsey viszonyhoz hasonlónak látta és ábrázolta volna. írt egy kis magyar irodalomtörténetet egy külföldön megjelenő prózai antológia bevezetőjéül. Nem tudja, hogy olvasható lesz-e itthon. A publikálásokkal mindig baj van. Az Orvosi Hetilap számára írt egy cikket: Levél egy negyedéveshez. Most „szemrehány” a szerkesztő, hogy a debreceni orvosnapokon ugyanezt fölolvasták. T. i. előadásra kérték föl az író-orvosok napján, s ezt küldte maga helyett.

Ennyi az egykorú beszámoló. Akkor már kétoldalivá vált barátságunk, aminek bizonyítéka többek közt az is, hogy a következő években ő is fölkeresett Tabon is, Kecskeméten is. A lángeszű nagy íróval és kiváló emberrel való személyes kapcsolat életem legnagyobb értéke.

42