Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 12. szám - Németh László írói pályakezdésének 50. évfordulója - Katona Piroska: Emlékeim Németh Lászlóról
KATONA PIROSKA EMLÉKEIM NÉMETH LÁSZLÓRÓL Németh László Kecskeméten 1932-ben nemcsak nyomdát talált, ahol a TANÚ megjelenhetett, hanem érdeklődő és értő olvasókat is, akik a korszakalkotó folyóirat új számait kézről kézre adva ismerkedtek meg az író világával, szegődtek híveivé. Én akkor érettségiztem. Idő és hely szerencsés egybeesése folytán a TANÚ-ban — egyetemi tanulmányaimmal párhuzamosan — elsőrangú szellemi vezetőre találtam. Diákotthoni társam, Lukács Magda, aki 36-ban Kerényi Károly professzornak, Németh László jó barátjának lett a felesége, máig elismeréssel emlegeti: „Te már akkor is tudtad, ki Németh László, amikor még Károly sem!” Kerényiéknek köszönhető Németh Lászlóval való személyes kapcsolatom kialakulása. Kútvölgyi úti villalakásuk kertjében találkoztam vele először. Jó tíz évvel később az akkor már Svájcban élő Kerényiékről beszélgettünk Kaposvárott a Berzsenyi ünnepségre odaérkező nagy íróval. További másfél évtized múltával Kerényiék üzenetével kopogtam be először Némethék Szilágyi fasori lakására, hogy azután mind gyakoribb vendég legyek ott is, Sajkódon is. 1965-ben Itáliából Svájcot érintve jöttem haza, s egy hetet Kerényiéknél töltöttem Asconában. Utazásom előtt is, utána is jelentkeztem Némethéknél. Tabról mentem, ahol akkor tanítottam, az légvonalban nincs messze Sajkódtól. Első zarándoklatom a nevezetes helyre hiábavaló volt, senkit nem találtam otthon. (Németh Lászlót pár nappal később budai lakásán sikerült megtalálnom.) Úgyhogy első sajkódi látogatásomnak azt nevezem, amikor otthon találtam, aminek a története alább következik. A tízéves élményt úgy adom elő, ahogy annak idején levélben megírtam. Első látogatásom Sajkódon 1965. augusztus 29-én Szombaton a vihar és a lehűlés megállított Siófokon, el kellett halasztanom a látogatást vasárnapra. Ekkor már „kellemes kiránduló időt” jósolt a rádió, s az is lett, délutánra egészen föl melegedett. A 9-es hajóval keltem át, Füredről busszal mentem, amíg lehetett, onnan gyalog, illetve a kellemetlen útszakaszon egy irgalmas horgász — minden stop nélkül — fölvett rozoga autójára. így is elmúlt 11, mire odaértem. Már a kanyarból láttam, hogy csöndes a porta, a csoda-kocsi nem áll a nagy fa alatt. A kis ház tornácára egyszer csak kilépett a gazda, és gyanakodva szemlélte a közeledőt. Integettem, hogy oda tartok, elém is jött — elég rossz hangulatban —, de csak akkor ismert rám, amikor már megszólaltam. Habozott, hogy a kis házba vezessen-e, de „menjünk inkább föl, itt nagy a rendetlenség!” Mindjárt Magdit kérdeztem, hogy itt van-e még, de kisült, hogy ő egyedül van, az egész család fölment Pestre, hogy ott folytassák a vendéglátást, amit ő már megsokallt itt kilenc nap után, különösen az éjszakázást. Modern világos bútorokkal berendezett tágas szobába vezetett. Megcsodáltam a népművészeti cserépkályhát, de leszólta, hogy nem jól fűt, sokat fázott mellette. A kis házban Hardtmuth-kályha van, de az se jó. Akitől használtan vették, tudta, miért adja el. Itt akar telelni most is. Beszámoltam Asconáról, átadtam az üdvözleteket, megmutattam a képet. Hoz valami tízórait. .. Tiltakoztam, hogy nem szoktam, különben is inkább szellemi táplálékért jöttem. Ő nagyon el van szontyolódva — így mondta! Az Iszony angol fordításának „lesújtó” kritikáját hozta a mai posta. Vigasztaltam, ahogy tudtam — ő is ön40
