Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 12. szám - Németh László írói pályakezdésének 50. évfordulója - Romsics Ignác: Németh László levelei Tóth Lászlóhoz
ROMSICS IGNÁC NÉMETH LÁSZLÓ LEVELEI TÓTH LÁSZLÓHOZ Németh László és Tóth László találkozásának és kapcsolatuknak a történetét maga az író dokumentál« Kecskemét (kéziratban: Kecskeméti emlékek) című írásában (Sajkódi esték. Bp. 1974. 421—427. p.) és Tóth Lászlóhoz írt szintén publikált levelében. (Uo. 471—472. p.) „Huszonhat évvel ezelőtt, hétévi íróskodás után, arra a belátásra jöttem, hogy vagy ott kell hagynom az írói pályát, vagy önálló fórumot teremtek magamnak — másképp nem préselhetem át folyóiratainkon a mondanivalómat ...” — emlékezik 1958-ban Németh. A magyar irodalmi életnek ez a kritikája nemcsak Németh Lászlót jellemezte; a nemzedéki fórumteremtés igénye Illyés, Erdélyi, Kodolányi és mások fejében is ott motoszkáló gondolat volt. Németh László lett az, aki már 1932-ben vállalta a zászlóbontást. Miután a Protestáns Szemle júniusi számában Gulyás Pál a magyar ifjúság új orientációja megtestesítőjének nevezi az akkor 31 éves írót, Németh így informálja méltatóját, későbbi munkatársát elhatározásairól: „...október 1-én, évente nyolcszor megjelenő folyóiratot indítok, melyet magam fogok írni és kiadni...” (Vekerdi László: N émeth László. Bp. 1970. 85. p.) A XX. századi magyar irodalom eme egyedülálló vállalkozásának nyomdai feladatait, a Tanú technikai elkészítését „az »ő«-ző beszédű, fiatalos képű” kecskeméti újságíró, Tóth László vállalta, aki akkoriban lett az Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Vállalat igazgatója. A találkozás korántsem véletlen. A jogi végzettségű újságíró fiatal kora óta őszinte rajongója a modern magyar irodalomnak. A tízes években lelkes olvasója és propagálója Adynak, Budapesten állomásozó honvédtisztként (az I. világháború éveiben) Nyugat-matinékon vesz részt, nexusban van Ignotussal. Nyomdaigazgatóként Tóth László úgy érezte, hogy nemcsak rajongója, hanem részese, segítője is lehet azoknak az irodalmi életben jelentkező törekvéseknek, amelyektől egy egész nemzedék várta Magyarország megreformálását. Úgy érezte, hogy több mint tízéves hallgatás után (a kecskeméti proletárhatalom egyik kulturális vezetőjének a 20-as évek börtönt, majd belső, szellemi emigrációt jelentettek) ismét politizálhat. S a Tanú kiadása csak kezdete volt annak az irodalomszervezői munkának, amely a 30-as években tevékenységét jellemezte. Önéletrajzában — szűkszavúan — így ír erről: „A harmincas években mint a nyomda vezetője tartottam kapcsolatot a népi és baloldali írókkal. Gelléri Andort, Veres Pétert és másokat segítettem műveik megjelenésében. Szenes elvtársnak, a Népszava-könyvkereske- dés vezetőjének közreműködésével itt nyomtuk a Kapital több fejezetét és a pozsonyi Prager-kiadó csak a címlapot tette rá”. Az együttdolgozás bizalmas kapcsolattá (talán barátsággá) alakult, amely többé-kevésbé 1945 után is rendszeres maradt. Erről tanúskodnak az itt közölt levelek is, amelyeknek fele, az első négy, az író megbetegedésének dokumentálója. 1954 tavaszán Németh orvosai diagnosztizálják a hipertóniát. „Amikor ... híre terjedt, hogy beteg vagyok ... egyszerre 33
