Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Szociográfusok tanácskozása Kecskeméten (Összeállította Zám Tibor)
gazdaságban, a társadalmi praxisban és valóságban nem ment végbe, azt költészetként és irodalomként kellett világgá szenvedni vagy kiabálni. Most itt egy új helyzet van: a történelmet csinálni is lehet, és magyarázni is kell. Ez új szereposztást hozott létre nemcsak az író, a munkás vagy a paraszt között, hanem minden értelmiségi és a kétkezi rétegek között. És nemcsak azt látom, hogy a fiatal értelmiségiek kevesebbet szociografizálnak, hanem azt is látnám, hogy abban a mezőgazdasági csodában, amiről SÁNTA FERENC beszélt, abban ott van a fiatal magyar agrárértelmiség is. Az összes többi népgazdasági ághoz viszonyítva, a vezető értelmiségiek koraránya az agrárértelmiségnél a legalacsonyabb, 30 és 45 között van szinte az egész agrárértelmiségi réteg. Míg másutt 40 és 50 fölött lépnek be a vezető posztokba az értelmiségiek, az agrárértelmiségnél ez a korhatár 25 és 35 között van. Együtt kellene látni e jelenséget, mert úgy érzem, hogy így teljes. Még valamit. Ezzel az új helyzettel az is előállt, hogy a jelenségek közgazdasági értelmezése, a jelenségek autentikus értelmezésének egyik legfontosabb formájává vált. Itt van egy olyan hagyomány, ami Petőfitől Adyn át József Attiláig vezet, és van egy másik hagyomány: és ez a Széchenyi-féle hagyomány; amelyik annak következtében, hogy forradalmi dolgok voltak elvégezetlenül, hosszú időn keresztül a forradalmi mozgalmakban nem kaphatott alapvető hangsúlyt. De az, hogy Széchenyi a Hitelt és a Stádiumot írta meg a negyvenes években, nagyon korszerű értelmiségi magatartás előrevetítése: annak a pontos érzékelése, hogy mikor már a cselekvés helyzetébe kerül egy nemzet, akkor tulajdonképpen a további progressziónak ezek a kérdések válnak az anyanyelvévé. A humán értelmiségnek — nem azt mondanám tehát, hogy irodalmár értelmiségnek — még a mi szociológus generációnknak is, rendkívüli gyengéje, hogy a közgazdasági anyanyelvet, a közgazdasági logikát nem eléggé tudtuk még a vérünkké tenni. Sőt: az új gazdaságirányítási rendszer ellentmondásaival kapcsolatos averzió átcsapott a közgazdasági kategóriákkal és fogalmakkal kapcsolatos averzióba, amit én a magam részéről anakronisztikus magatartásnak érzek. Korántsem azt akarom mondani, hogy a közgazdasági az „igazság”, mert azon belül is megvannak a konzervatív és a progresszív rétegek; ott is van doktrinerség és van a kérdésnek alkotó módon való megközelítése. De ma már a nemzeti sorskérdéseket nem tudjuk a közgazdasági realitásoktól függetleníteni, illetve a közgazdasági realitásokon múlik, hogy mennyire tudjuk ezeket a kérdéseket értelmesen, tartalmasán, cselekvőén megoldani. Végezetül: én egyáltalán nem azért szóltam most hozzá, hogy a mások hozzászólását megítéljem. Azokat a korrekciókat és gondolatokat mondtam el, amelyeket az ügyhöz — nem másokkal vitatkozva, nem mások ellenére — az üggyel kapcsolatban szükségesnek és fontosnak tartottam elmondani. (Összeállította: ZÁM TIBOR) 88
