Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 11. szám - MŰVÉSZET - Naiv művészek vallomásai - Bodri Ferenc: A naivok művészete - témák és kapcsolatok

JLUi II LI III H 11 II 1

—I =1

anyag egységei. A kiállítók megkíséreltek történeti és esztétikai szempontok szerint „rendszert és módszert” teremteni. Munkájuk úttörő lépésnek tekinthető. A harmonikusabb feldolgozás majd ezután következik.

A naiv művészet „őskorának” a természeti népek művészkedése tekinthető, példájának talán a gyermekművészet, de munkásságuk rokonítható akár a szellemi sérültek festészetével vagy plasztikájával is, ha elfogadjuk, hogy ezekben az öntudatlan szellemi őszinteség motiválódhatik. De példája lehet a nép- és a népies művészet jó néhány alkotásformája, a vásári szentképek és „gyorsképek” ma már eltűnőben levő műfaja is. Különleges helyet foglal el hazájában az „amerikai nem indián népművészet”, amely hagyományok nélkül fejlődött és alakult a múlt század közepén, utóbb pedig európai hatások alatt teremtette meg a maga furcsa tájképeit, cirkuszi jeleneteit, történelmi és laikus festészetét.

Bihalji-Merinék koncepciójában külön egységgé vált a falusi „cégtábla-festészet” (bár Piroszmanisvili- kép ezúttal Zürichben nem látható!); vagy a mai afrikai népek „tanult piktúrája”; mely átmenet a népművészet és a valóban tanult művészkedés között. Rousseau és a „Szent Szív festői” (Bauchant, Bombois, Séraphine, Vivin) nemzetközi hatásúak immár, és mint „ősök” alkotnak önálló csoportot. Utánuk a jelenkori naivok tematikus rendszerezése következik.

A vallás és a fantasztikum, a csak fantázia-szinten megértett világ jelentős helyet foglal el a vasárnapiak indítékai között, ugyanígy a „történelem- és eseménymegörökítés” szándéka, a mulatságok és ünnepségek ábrázolása, a tájak és városképek szintézise, és nem utolsó sorban a nemzeti érzület. Arcképek és önarcképek, a munka és játék jelenetei, az „Erosz és naivitás” jelentkezései, állat és virágképek zárják a sort. A katalógus minden egységénél értelmezés és elemző tanulmány előzi a dokumentációkat és a reproduktív bemutatást.

Olykor meghökkentő, de általában szívet melegítő és elbájoló festészet ez, amelyben valóban „galambok ülnek a verebekhez” (Rousseau dzsungelképei); a művekben tiszta állandóság, természetes keresetlenség, tiszteletre méltó tematikus és kompozíciós harmónia uralkodik. Ezek szintézise ragadhatja meg a naiv művészet csodálóit és szaktudósait. Ez késztette csodálatra Uhdét és Apollinaire-t, a Vámos Rousseauban Picassóékat; ez tartja varázsa alatt a Bihalji-Merin házaspárt, akiknek a jugoszláviai primitívekről szóló tanulmánya magyarul is olvasható.

A katalógus mellékleteként Felix Andreas Baumann megnyitó beszédének szövegét olvashattuk, a nyomtatott anyag (és a tárlat) a naiv szobrászat alkotásainak, majd a primitív művészetek „modern kisugárzásainak” bemutatásával zárul. Talán ez utóbbi két egység a legszegényesebb. A könyvborítón Rousseau labdázói keltenek hangulatot, az elősorolt anyag felett Dietrich mágikus vadászkutyája őrködik, Nikifor megkoronázott arcképei.

A kötet Apollinaire Epitáf iumával zárul, amelyet a Vámos sírkövére Brancusi vésett és Ortiz de Zarate rajzolt, s amelynek szép fordítása Keszthelyi Rezső szavaival Bihalji-Merin Rousseau-köny- vében magyarul is megtalálható.

„Az igazi fény szent nyugalma”, a „csillagok arca”, az „elvesztett Éden” visszfénye tükröződik a Kunsthaus naiv-kiállításának képeiről.

ANDRÉ PIERRE: A TENGER