Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 11. szám - MŰVÉSZET - Naiv művészek vallomásai - Balázs János - Győri Elek
Pálocska Károly bácsi azt hiszem természetben fizetett, azért a képér, és a feszületér is, amiért megfestette. Ott volt a kereszt igen, már a sarkon, amit aztán ő megfestett: a Krisztust. Nagykállónak megy ez az út. Nagykállói út és a másik kis keresztét pedig hát be a faluba. Hát szép volt. Örültem is. És legalább még 10 évet élhetett volna. Ha azt még egészségesen, akkor, akkor talán tényleg mi is elmondhattuk volna, hogy mégis érdemes volt élni . . . BALÁZS JÁNOS I 905. ALSÓKUBIN. (A magnetofonfelvétel Balázs Jánossal 1973 tavaszán, Salgótarjánban a pécskődombi cigányhegyen levő házacskájában készült.) Hát én 1905-ben születtem. Nem Salgótarjánban. Alsókubinban. Én ott éltem Alsókubinban, olyan négy és fél évig. Akkor az apám hirtelen meghalt. És mivel mi árván maradtunk, a szüleim idevalók voltak Salgótarjánba, ők onnan vissza is jöttek, ide, haza. Úgy hogy hát még mink maradtunk mindig négyen. Hát az öcsém is már 13—14 éves korában zenekarba járt, itt, mert abban az időben itten, ezen a telepen csak zenész cigányok éltek. Nem úgy, mint most. . . Hogy most össze van vegyítve úgy, mindenféle jött-ment,olyan cigányokkal,akik az otthonukba, ahol születtek, vagy ahol felnőttek, nem tudnak kenyérhez vergődni. Mert ugye a cigány az nem volt jó dolgozó ember soha. Az csak ilyen kolonco- ló, hányt-vetett életű, bizonytalan valaki volt. És itt Tarjánban pedig, hát mindegyik helyet talált. A cigány rendelkezik egy olyan ősi hagyománnyal, amit levetkezni egyelőre még nem tudott. 500 éve, talán több, hogy ez a cigány kisebbség valahonnan Ázsiából, Hátsó- vagy Elő-lndiából ide keveredett. De én mondhatom azt, én önmagam felett is ítéletet mondok, mert cigány vagyok, — de amit a cigányok abban az időben műveltséget, kultúrát, vagy egyéb civilizációbeli dolgot hoztak magukkal, az még mindig megvan nekik. Ebből nem mozdultak sehová. A sok közül, egy-két valaki, ugye csak kicsillan, de ez is elvész. Ez is elvész. Én cigány vagyok és az ítéletet én magam felett is kimondtam. Mert én sem tudtam mozdulni innen sehova. Na de nekem volt olyan világom, hogy a többi cigánynak arról sejtelme se volt. Pedig nekem iskolám nincs, de én annyit olvastam életemben, hogy hát ha ezt a gulibát, amiben lakok, teli raknák, az udvart is teliszórná, de még akkor is rengeteg maradna, amit nem tudnék hova tenni.. . Ennek a képnek a címe „A házrombolás”. Jobbról, balról két szörnyeteg van. Az egyik szörnyeteg a farkába kapaszkodik, a jobb oldalinak, és akarja visszahúzni. De az erő olyan nagy, hogy az épületek is dőlnek össze. A szörnyeteg pedig viszi az egészet. És amin most ez az állatcsoport spekulál, tervezget, hogy összedőtik az egész világot. És ezt ábrázolja a kép. Meztelen kislány, ez jelképezi a termékenységet. Mert elég sok a lakossága Tarjánnak és sokan születnek, pezseg az élet és fejlődik. Ennek a képnek Salgótarján a neve. GYŐRI ELEK 1905 TISZALADÁNY 1957 BUDAPEST (Az alábbi szövegGyőri Elek1956 március2-án Sárospatakon írott önéletrajzából való kéziratát a sárospataki Rákóczi Múzeumban, másolatát Kecskeméten, a Magyar Naiv Művészek Múzeumában őrzik.) Tiszaladány községben születtem, 1905 július 16-án. Tizenhat éves koromban kovácsinasnak szegődtem. Palavesszővel kezdtem rajzolni, a falusi nép életéből azt, ami közvetlen megragadott, de csak modell nélkül, fejből. Szájtátva bámultam egy szép legényt vagy huszárt, ha végigment a falun. A szépet és a hőst mindig szerettem. 24 éves koromban Debrecenben dolgoztam, mint kovácssegéd. Itt láttam Káplár Miklós hortobágyi parasztfestő képeit. Ekkor, mintha villanyáram járt volna át. Nyugtom nem volt tovább; aludni sem tudtam a vágytól. 1931 tavaszán felmentem Budapestre, hogy mint kovácslegény elhelyezkedjek. Egyik kovácsmestertől a másikhoz menve dolgoztam: gyalog, vonaton jártam munkát keresni. Öt hét kóborlás után Angyalföldön egy bútorszállító kocsiban, a műhelyudvaron húztam meg magam, s ebben a kocsiban teleltem ki. Pesten 1934 augusztusban rendeztek egy kiállítást, ahol az én képeim is szerepeltek Benedek Péter és más paraszt tehetségekével együtt. Képeim feltűnést keltettek és a sajtó belföldön és külföldön is sokat foglalkozott velem. Mivel az „őstehetség” elnevezés gúnnyá vált és sértett, ezért 1940 őszén beiratkoztam a Képző- művészeti Főiskolára. A felszabadulás után hazajöttem a falumba. Tiszaladányba. 77
