Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Jócsik Lajos: Nép és ökoszisztéma
VALÓ VILÁG JÓCSIK LAJOS NÉP ÉS ÖKOSZISZTÉMA Az ökoszisztéma: tájforma, mint a szántó (ager), az erdő (silva), legelő (saltus) és a víz, vagyis folyó, tó, mocsár (aqua), mind részei a nagyobb tájrendszereknek, s a legnagyobbnak, mely az egész Földre kiterjed: az bioszférának. Mindebből az következik, hogy ha népek életéről gondolkodunk s szólunk, háttér tekintetében a bioszféráról nem beszélhetünk, mivel ez az egész emberiség életterét jelenti, sőt az egész élő világ szféráját a földön. A népek fogalma az ökoszisztémát (ökoszisztémákat) rántja magához az ökológia fogalomtárából, vagyis a bioszféra alsóbb egységét (egységeit). Ebből az is következik, hogy a lehető legpontosabban kell eljárnunk az ökoszisztémák meghatározásánál, ha népek helyét keressük a bioszféra csillagán, a Földön. Fia a polgári tudományt, az emberföldrajzot faggatjuk ebben a tekintetben, Földön levő helyünkkel kapcsolatban a következőket tárja elénk. ,,Az Európa szívében helyet foglaló Kárpát-medence földrajzi egysége, ennek a területnek minden más európai tájtól különböző, sajátos képe nem a földrajztudomány műhelyében kikristályosodott elmélet és elképzelés, hanem a természet erőinek nagyszerű harcából megszületett, mindenki által érzékelhető szemmel látható tény. A nagy medence egysége, földrajzi összhangja a tények kényszerítő erejével jelenik meg a terület legkülönbözőbb fajta (szerkezettani, geológiai, morfológiai, növényzeti, gazdasági) térképes ábrázolásán. Igazi iskolapéldája a tájegységnek. Benne a különböző tájalkotó tényezők: a föld szerkezete, domborzata, éghajlata, vízhálózata, növénytakarója, és mindezen felül, de mindezekkel együtt az ember kultúrát teremtő műtájat alakító tevékenysége olyan egységbe olvadtak és forrtak össze, amelyhez hasonló földünkön egy sincs” (Bulla — Mendöl). A szerzők tehát a Kárpát-medencét a tájegység természetalkotta iskolapéldájának tartják, ami ökológiai szempontból egyenesen tarthatatlan. Mivel ez a térség különböző ökoszisztémák együttese, melyet a Kárpátok és Alpok fognak körül, de a hegyláncok határolásában mégis különféle tájak váltakoznak. Ha nem oldjuk fel ezt a hegy- koszorú-egység-szemléletet (a hegyek attól még megmaradnak), sem az itt élő népek, sem a magunk múltjából, jelenéből és jövőjéből lényeges momentumokat nem érthetünk meg. Odáig kell visszamennünk, mielőtt a magyarság a medencében megtelepedett. A fő kérdés, milyen volt a magyarság környezeti nevelése (tudatot is mondhatnánk), amelyet előző telephelyei alakítottak ki benne. Legeltető kultúrájából következik, hogy életformáját elsősorban a legelő, a saltus határozta meg. A legelőkből is a nem száraz, sülevényes területek, hanem a dúsabb folyóközeliek. A folyóközelséget az állat is kívánta, nyáron, télen. Nyáron csordaitatás, télen afolyóközeli dúsabb rétek. Az embert megélhetése a halászatra szorította télen. A legeltetés szempontjából a ritkás erdő is érdekelte, a vízmenti galériaerdők, ahol dús volt a fű, legelő. A megélhetés nyersanyagát, a füvet a legelő és a rét szolgáltatta, amit az állat transzformált tejjé, hússá. Táplálkozási lánca-piramisa tehát egyszerű volt: fű — állat — ember. Rajzoljuk fel ezt az egyszerű, háromosztatú táplálkozási piramist: Ember Növényevő állat Természetes legelő 24
