Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 10. szám - SZEMLE - Orosz László: Kecskeméti kis irodalomtörténet (VIII. rész: „Új időknek új dalai” Kecskeméten)
A kisregénnyé összeálló portrésorozat — a bíróságon a tárgyalásra várakozó szülőké, nagybácsié, ügyészé, bíróé, újságíróé, üres óráikban lődörgőké — kórképet nyújt: a látszat és a valóság szembesítéséből nem a tiszta, csalás és öncsalás nélküli létezés kerül ki győztesen. Ezért telítődik roppant feszültséggel a lemerevített pillanat, a máz nélküli tabló az egymás mellett nyüzsgő, hullámzó tömegről, az arcok (álarcok!) mögött megbúvó keserű életekről. Mintha egy kamera járna körbe, mintha egy pillantással kibányászna mindent a takargatott múltból, mintha egyetlen szemöldökrándulásból kitalálná a megélt (vagy inkább meg nem élt) sorsokat. Mintha halál előtti perceikben keresnének önigazolást ezek az emberek: miért maradtak önnön szűkös világuk korlátái mögött, miért nem az életet igazították vágyaikhoz. Fölrémlik, hogy ki kellene lépniük rosszul szervezett életükből, mást, mást, mást szeretnének. Alighanem túl sötét színekkel fest Czakó, bár az élményszerűség hitelesíti a komor körképet. A figurák mindegyike csak sodródott az árral, sóvárgott a képzelt jobbra, de tenni nem volt ereje: ,,. . . egyetlenegyszer csak van jogunk ebben a rohadt életben egyetlenegy igazi CSODÁT LÁTNI! — amely — remélték — talán beragyogta volna a hétköznapok martalékának szánt életüket. Ezért hittek Marciban.” S ezért kellett a bilincsnek kattannia, mert Marci (a beat-énekes, dalaival).,,. . . könyörtelenül kényszerítette őket: szétfeszítette szemhéjukat, kinyitotta fülüket, megtisztította szaglószőreiket és ízlelőbimbóikat — csodatétele mindössze ennyiből állt —, NINCS MÁS, CSAK AMIRE SZÜLETTETEK! és amit CSINÁLTOK MAGATOKBÓL! NINCS MÁS CSODA! HÁT NE IS LEGYEN! Az ezernyi biztató-rajongó szempár most ezernyi pányvát vetett ki rá, nehogy bosszújuk elől elmenekülhessen.” Hiszen a látszat mindennél fontosabb — s ez a megrögzöttség nem viseli el a természetes létezés szószólóját, az őszinte emberséget. Akinek már csak póza és meze van, az megfeszítteti a Megváltót. Keserű, leleplező, kendőzetlenül indulatos ez az írás. Továbbfejlesztése Czakó Gábor egy korábbi kötetének (Emberkert, 1970.). Már nem az állatmesék bújtatott iróniája, nem a novellák egyediségükben ható tényfeltárása; kegyetlen gúny ez, az „Indulatos jelentések” (1973) szenvedélyével párosítva. Most aligha ronthatnak neki a kritikusok, hogy kevés esetből általánosít. Az élmény és gondolat összefonódása, a tény és az adódó következtetés egybeötvözése adja prózája erejét. A helyenként aprólékos leírások, részletező megfigyelések sem sallangok, inkább kiemelik az ábrázolt világ lényeges tartalmait. Bár egyes esetekben így zsúfolttá válnak a mondatok, fellazul a különben szigorú, következetes, egyszerű stílus. Mégis, a különössel, az egyedi többoldalú ábrázolásával képes érzékeltetni az egészet, illetve azt a valóságdarabot, amit láttatni akar — ahogy egyik interjúban vallotta: „Az egyén, az egyes ember magatartása érdekel, s ezt persze nem lehet leválasztani a társadalomtól, amely közege az egyén életének.” Elénk hordja a meglátott élethelyzeteket, olyan módon, hogy az olvasót kényszeríti a következtetésre, készteti az általánosításra. TÓTH PIROSKA OROSZ LÁSZLÓ KECSKEMÉTI KIS IRODALOMTÖRTÉNET 8. „ÚJ IDŐKNEK ÚJ DALAI” KECSKEMÉTEN Az előző fejezetben említettem már a Magyar Alföldnek a Katona József Kört bíráló cikkét. Ebben ez állt: „Öt esztendeje folyik a magyar irodalom reneszánsza ... és minden anélkül történt, hogy Kecskeméten ennek valami nyoma lett volna. Néhány színdarab, amely megkapta és föllelkesítette a közönséget, néhány tárca, ami a helyi lapokban megakadt.”1 Kecskemétet hiába keressük azok között a városok között, amelyek a Nyugat íróit látni, hallani akarták. Ady köteteiről egykorú kritikák jelentek meg a Somogyvármegyében, a Békés megyei Híradóban, a hódmezővásárhelyi Jövendőben s más vidéki lapokban is, Kecskeméten — tudomásom szerint — egy sem. Kassák Lajos a világháború idején heteket töltött a kecskeméti művésztelepen Uitz Bélánál, önéletrajzában részletesen leírja itteni élményeit, annak azonban nyoma sincs, hogy kecskeméti irodalmárokkal, értelmiségiekkel megismerkedett volna.2 A Katona József Kör 1909— 1912-i ciklusáról szóló titkári jelentésben ezt olvashatjuk: „Irodalmunk és művészetünk régi értékelméleteit revízió alá vette a szecesszió. Régi nagy mestereink halhatatlanoknak hitt alkotásait, mint tiszteletre méltó, de már csak tévedésbe ejtő régiségeket, múzeumok zárai aiá ké93
