Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Berkovits György: Világváros árnyékában
— Haza! Hová haza? — kérdezem önkéntelenül. — Hát csak három éve lakik nálunk, mióta a férje meghalt, akkor odaköltözött hozzánk vidékről. A folyosón a vezető főorvossal találkozom, azt mondja: — A ,,gyökértelenedésre”, a honvágy-pszichózisra azt is lehet mondani, hogy nincs, azt is, hogy van. Bizonyítani nagyon nehéz azt is hogy van, azt is, hogy nincs. Amit az alkoholizmusról tudhatunk Miért iszunk szeszes italt? Miért részegedünk le? Miért kívánjuk az alkoholmámort? Miért szoktunk rá a gyakori ivásra? Senki sem tudott erre pontosan válaszolni eddig. Ha az alkohol csupán egy árucikk lenne a sok közül az üzletekben, a kocsmákban, a vendéglőkben, akkor ki lehetne vonni a forgalomból, mint más árucikket. Csak el kellene határozni. De sohasem lehetett kivonni a forgalomból. Hiába is határozna erről bárki, az emberek továbbra is megtalálnák a módját, hogy szeszhez jussanak. Az alkoholra eddig még minden társadalomban és kultúrában élő embernek szüksége volt. Az alkoholnak hiánypótló szerepe volt és van. Milyen hiányt pótol? Sokfélét. Sok minden hiányzott, hiányzik is. Az alkoholt nevezhetném helyettesítő szernek, azt helyettesíti, ami nincs meg a társadalomnak, ami hiányzik az emberi kapcsolatokból. Az alkoholhoz szokások, ünnepek, hiedelmek, érzelmek, legendák, szertartások, törvények fűződnek. S mindez — ami tehát az alkoholhoz fűződik —, szívósan tartja magát, ha változó formában is, de változatlan tartalommal öröklődik egyik kultúrából a másikba, egyik társadalomból a másikba. Az alkoholnak mindig fontos társadalmi szerepe volt — és van ma is. De, hogy mi is ez pontosan? Nem tudom. Ezért csak folytathatom mások töprengését: Amit a statisztika tükrözhet: Mi magyarok a világ élvonalában vagyunk az alkohol fogyasztásában. Az 50-es évek elején egy esztendőben még csak 28,1 liter bort, 14 liter sört és 2,14 liter égetett szeszt eresztett le a torkán egy magyar állampolgár. 1970-ben már 37,7 liter bort, 59,4 liter sört és 5,4 liter rövid italt fogyasztottunk el fejenként. Májzsugorodásban 1950-ben 471 ember halt meg, 1971-ben 1428. Az alkoholfogyasztás növekedése a budai járásban még számottevőbb, hiszen 1968-ban csak 65-öt, 1973-ban már 118 idült alkoholistát kezeltek itt, s sokkal több azoknak a száma, akik nem járnak kezelésre, vagy akik még nem „betegek”, de azért szokásból és sűrűn isznak. Amit egy alkoholista elmondhat: „Negyvennégy éves vagyok, villanyszerelő, én bort iszok, csak bort, mert az idegeimre jó hatással van, megiszok én másfél litert is naponta, aztán pálinkát is, de csak fél decit, meg sört, de két korsónál többet nem, azt nem ... hát ez van.” Amit az orvos kideríthet: „A beteg ingerlékeny, kötözködő. Izzad. Nehezen alszik el, képzelődő. Elvonókúrát javaslok.” Amit a művezető hozzáfűzhet: „Kérem szépen, nagyon laza a munkafegyelme, nagyon sokat hiányzik, fontolóra vesszük a felmondást.” Amit a gondnok megjegyezhet: „Kitesszük a munkásszállóról. A múltkor éjjel felzargattak, hogy rohanjak az első emeletre, mert tüzet kell oltani. Nem tudják elképzelni, mit csinált! Leöntötte benzinnel az ágyát és felgyújtotta. Hát ki kell tenni szerintem!” Amit a szerző sem tudhat meg: Miért lett alkoholista a 44 éves villanyszerelő? Amit a szociológus elmondhat: Tudjuk, hogy egy társadalomban — vagyis kultúrában — bizonyos szokások, normák, képzetek átörökítődnek, minden nemzedék, mint 59
