Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Matkópusztai mozaikok
munkát”, (I. m. 43. o.) megalkotván ezzel az új tanyatípust, az ún. „önellátó tanyát”. A férj 23 éves gépkocsivezető és épületlakatos. Szülei tanyán laknak és szakszövetkezeti tagok. A feleség gyári munkás, szülei városlakók s szintén munkások. Egybekelésük után a házaspár a férj szüleihez költözött Matkóra: a régi tanyához ragasztott szoba-konyhát lakják. A feleség két kisgyermeke miatt gyermekgondozási segélyen van, de ha az letelik, visszamegy az üzembe. A szülők szép gyümölcsösének művelésébe a fiatalok csak „belesegítenek”, de életüket nem alapítják rá. Csak addig maradnak a tanyán, amíg lakást nem kapnak a városban („Meg van igényelve”). Ide kívánkozó közbevetés: a jakabszállási Népfront Szakszövetkezet kénytelen volt csökkenteni a távlatilag tervezett ültetvénytelepítési kontingensét, mert a nem gépesíthető szezonális munkákra — amelyek némi kertészeti szakértelmet mégis kívánnak — nincs elegendő embere. „Nagyon rossz nekünk” „Át meneti tanya”. A matkó-felsői dűlőt nem kevés idős ember lakja, „akik csak a legszükségesebb termelőtevékenységet folytatják, vagy kizárólag támogatásból élnek.” (I. m. 45. o.). Ha a házaspár egyik tagja vagy mindkettő „lerobban” — mondja szakszövetkezeti vezető —, a gazdaságukat nagyon gyorsan leszűkítik vagy felszámolják . . . Karácsonyra az öregek „szeretetcsomagot” kapnak „kalóriapótlékul”, zárszámadáskor meg öt-hatszáz forint segélyt a szakszövetkezeti kasszából. E szakszövetkezeti és nem szakszövetkezeti tagok kihalásos alapon elnéptelenedő tanyáira az „átmeneti” jelző túlságosan szemérmes, illetve csak akkor pontos, ha az enyészet felé vezető utat értjük alatta. E hajlott gerincű, széltépte fedelű, töppedt tanyák együtt öregedtek meg gazdáikkal és együtt pusztulnak el velük. A gazda 79 éves, élettársa 70. Régen is szegény emberek voltak. A férfi arató, részes munkás, aki később különböző helyeken, az iparban is dolgozott, de három hold rossz homokon saját gazdaságot is tartott fenn („bürgéim voltak”), de nyugdíja sehonnan sincs. A tanácstól 527 forint szociális segélyt kapott, de miután összeköltözött ezzel az idős asszonnyal, aki 421 forint járulékot „élvez”, s miután a szobát kiadták albérlőnek — maguk a kamrába húzódtak—, a segélyből lefogott a tanács 250 forintot. Kettőjük önfenntartására 31 forint 50 fillér jut naponta, illetve annyi sem, mert a három hold homok, mega ház után 890 forint az adó. A jószágállomány: néhány tyúk. Az öregnek lova, szekere volt, de „el kellett adni, mert nem bírtam már mozogni vele”. A földjét „kínálta már le”, de senkinek sem kell. A házon avas-fekete nádtető: beázik. Nincs miből megcsináltatni. „A kútban nyáron egy kumma víz sincs, a kutat is csináltatni kék, de miből?...” Itt valóban elkél a karácsonyi szeretetcsomag meg a zárszámadási segély. „Nagyon jók azok a jakabiak. Öregek napján is gyönyörű szép pörküttet adtak meg 500 forintot is kaptam egy kupertába ...” A szomszédban lakó öreg házaspár (75 és 63 évesek) 20 éve bérlik ezt a tanyát. Régebben napszámosként, cselédként, tanyás kertészként vándoroltak tanyáról- tanyára. Egyszer már felvergődtek odáig, hogy volt egy tehenük, de a gazda, akinél szolgáltak, eladatta velük („a fene egye ki a hurkáját”) „mert azt mondja, őt kinevetik! Kapásnak jtehén?!” Ez az ember húsz éve betegeskedik. Az ágyon felkönyökölve átkozza az egykori gazdákat. „Úgy kihasználtak bennünket, hogy szörnyen, oszt’ még OTI-t sem fizettek utánunk, a vakság érje el őket”. Nyugdíja egyikőjüknek sincs. A tanácstól 546 forint szociális segélyt kapnak (ketten). A jószágállomány: néhány tyúk, két kecske, egy szamár —, amit a valamikori ló helyett vásároltak. A feleség szamárfogaton szokta 50
