Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Matkópusztai mozaikok

gonoszjáró napnak tartotta. A lánygyermeket sem keresztelték Luca nevére, nehogy házsártos asszony legyen. Ezt a több nemzedék óta városlakó ember nem tudhatja már, de Lucának mindmáig a városban sincs divatja.

Bár a lélekbe és szellemekbe vetett hit minden vallásnak szerves tartozéka, az alábbi

— egészen újkeletű, 1950 körüli — történet a hazajáró lélekről egyértelműen keresztény eredetű. Felesége nagyanyjáról mesélte Szeleczki Mihály. Az öregasszonynak az volt az utolsó kívánsága halála előtt, hogy az ura szenteltesse fel a házat. Az öreg paraszt azonban nem szerette a papokat („Mert nem lehet igazhívő az, aki más feleségét elcsábíjja”), és a vallásban sem hitt. Nem teljesítette a felesége kívánságát, de nem is volt azután nyugodalma, mert „nagymama éjszakánként hazajárt. A mi kislányunk, Marika, aki fényképész, ott volt nagyapával. Az is mondta, hogy abban a házban minden éjjel zörögtek a kredencben az edények, a szekrényajtó mindig nyílt és csukódott, a verandán meg a vas asztal «röngött» ahogy a hazajáró lélek döngette. Nagyapa hiába kötötte a hamis kutyát az ajtóhoz, a lélekjárás csak nem maradt abba. Az öregember később már annyira félt, hogy a színbe ment ki «alunni». Attól kezdve, hogy felszenteltette a házat, a lélekjárás abbamaradt.”

A szemmelverés közismert boszorkány-praktika. Busa Lászlóné anyósa még a legjobb szomszédoknak sem mutatta meg a kismalacokat, nehogy „mögverjék szömmel”. (Anyósának számos babonái közül ezt az egyet Busáné mindmáig tartja.)

Vele megtörtént, de majdnem hatvan év előtti esetet mond el öreg Füri Jakab élettársa. A szomszédjukban lakott egy özvegy Szakolczainé nevű asszony. Ő, Füriné, kislány volt, átküldték tejért. A virágos kert bői letört egy szép sárga virágot, amiért a boszorkány szemmel megverte őt. Olyan beteg lett, hogy majdnem meghalt. Vitték orvoshoz is, de az nem tudta meggyógyítani. Végül Szakolczainét kérték meg, hogy csinálja vissza a rontást. Az átjött, éppen csak megnézte a beteget, és azt mondta: „O, nincs ennek semmi baja, holnap már játszik. Úgy is lőtt.”

Hogy egy emberöltővel ezelőtt az egyház sem szenvedhette a boszorkányokat, a rontó banyákat s más gonosz csíziók tudóit — akiknek természetesen híre volt — azt éppen Szakolczainé esete példázza: nem volt pap, aki tisztességgel eltemette volna. A temető árkában ásták el. Más boszorkákról is hallottam, hogy hasonló sorsra jutottak.

A pogány titkok tudói többnyire asszonyok voltak, de nem mindig. Dudás Mihály bátyám ma is meg van győződve róla, hogy húgát — aki szemrevaló lánnyá cseperedett

— a szomszédjukban lakó idősebb férfi rontotta meg. „Borban itatott vele valamit.” A lány súlyos betegségbe esett és meg is halt.

Általában a csúnya, a férjhez menéshez, házasodáshoz esélytelen lányoknak, legényeknek volt szüksége a varázslásra, varázsoltatásra .. . Régente, amikor először jött el a házhoz a vőnek kiszemelt legény, a lány anyja szöget vert a lába nyomába, hogy vissza-visszatérni kényszerítse. „Es a szöget addig nem is vötték ki, míg a nászéjszaka meg nem lőtt.” De hódítottak legényt zsebkendővel is. A varázslásra megkért öregasszony egy útkereszteződésben eldobta a lány zsebkendőjét, éppen akkor, amikor a kiszemelt legény arra járt. ,,Ü vette fel, ü törülte az orrát bele, megvót a varázslás ..

A „legszebb” rontásokat — amelyek emberen és állaton estek a bugaci meg a matkói tanyavilágban — Szeleczki Mihály bátyám mindenkinél ékesebben adja elő.

Buri Feri már öreglegénynek számított, amikor valaki megrontotta. Annyira belehabarodott Borbola Franciba, a bátyja mostohalányába, hogy amerre ment a lány, mindig a nyomában járt, mint a pulikutya. És akármit csinált, nem tudott szabadulni. A szülei nagyon szégyellték, hogy fiuk annyira utána van a lánynak. Az anyja azt mondta, minden pénzt megadna annak, aki a fiát „visszarontaná”. „Úgy hallottam azután, hogy a Jóska cigány felesége, a Rücskös Jóskáé rontotta vissza. A lánynak a székletibű’ ször41