Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Szociográfusok tanácskozása Kecskeméten (Összeállította Zám Tibor)
ológia és a szociográfia története általában azt mutatja, hogy a szociológiát és a szociográfiát rendszerint uralkodó osztályok és rendszerek használják fel abból a célból, hogy a társadalmi mozgásokat megfelelően szabályozzák, hogy egy bizonyos információapparátus birtokában a konfliktusokat lelassítsák, a konfliktusok kifejlődését megelőzzék; hogy reformpolitikával segítsék át a társadalmat bizonyos feszültségzónákon. A valóság, persze, ezerszer bonyolultabb. És éppen a magyar szociográfia története mutatja, hogyha egy rendszer elindít bizonyos „megelőző” folyamatokat, de közben nem képes érdemi reformokat végrehajtani, ellenkezőleg, a valóságban egyre jobban felhalmozódik a gyúanyag, akkor ezek az információk ellene fordulnak, egyértelműen ellenzéki karaktert kapnak, és olyan jelentős politikai mozgalmaknak válhatnak az ideológiájává, mint amilyen jelentős politikai mozgalom a Márciusi Front volt. SZOCIOGRÁFIA: ITT ÉS MOST Ezek után indokolt föltenni a kérdést: mi ma akkor a szociográfia státusa? Ebben a társadalomban, itt, kit szolgál? Hogyan értelmezhetjük azt, amit Darvas József erről a kérdésről írt? Annak az okai, hogy a szociológia is, és a szociográfia is egy meghatározott fáziskéséssel integrálódott be a szocialista rendszerek társadalmi tudatába, nagyon is kézenfekvőek, és azt hiszem, minden jelenlevő által jól ismertek. A szocializmus valamennyi kelet-európai országban és Oroszországban is olyan feltételek és körülmények között kezdte realizálni saját forradalmi programját, amikor a hatalmi egyensúly — részben a nemzetközi porondon, részben a belső viszonyokat tekintve is — korántsem volt egyértelműen biztosítva. Bizonyos ideológiai tradíciók is szerepet játszanak ebben. Tudniillik a dolog történetéhez az is hozzátartozik, hogy mind Comte, mind Spencer, mind Dürkheim, mind Weber, mind Simel, mind a szociológia mai olyan polgári korifeusai, mind Persons vagy Robert Merton, militáns antimarxisták voltak, mert valóban a polgárság tudatos képviselőiként léptek föl. Az azonban, hogy a szociológiai és szociográfiai apparátust több évig, egy egész évtizedig nem használták, nemcsak az iparosítás első fázisának nehézségeivel, vagy az akkor erőteljes nemzetközi konfrontációval, vagy belső társadalmi labilitással függött össze, hanem a dogmatikus társadalomszemlélettel is, amely nem ismerte fel a szociológiának és a szociográfiának a rendszer érdekében való hasznosítását, azt, hogy ez még kritikus helyzetben is útja, eszköze, módszere a társadalomszabályozásnak. Ez a gondolati hagyomány is szerepet játszott abban, hogy az 50-es évek elején, esetleg korábban itt és más országokban is a szociológiával szemben tartózkodás volt. Nem mértük föl kellő mélységében azt a gondot, hogy amikor a marxi társadalomkép formálódott, a marxizmus egy ellenzéki osztálynak, és nem is egyszerűen ellenzéki osztálynak, hanem olyan osztálynak volt az ideológiája, amely a világot nem magyarázni, hanem megváltoztatni akarta; éppen ezért a figyelmét a nagy konfrontációkra, a nagy osztályok politikai konfliktusaira s ezek gazdasági okaira összpontosította. A proletariátus azonban új helyzetbe került és a marxizmusnak is új a státusa, nemcsak a szociológiának és a szociográfiának. Most nem egy negációt kell a marxizmusnak kimondani, hanem állítania kell. Fölfedezni egy mozgásban levő társadalom lehetséges mozgásirányait, és kialakítani a társadalmi szabályozás új formáit. Miután a társadalmi együttélésnek a forradalmat követő első fázisa — amikor az osztályellentétek végletesen kiéleződtek, még a fegyvereké és elsősorban az erőszakszervezeteké volt a szó — végetér, itt is napirendre kerül a konszolidáció. 68
