Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 7-8. szám - KRÓNIKA - Orosz László: Kecskeméti kis irodalomtörténet (VI. rész) Egy lépéssel a körösi Athenae mögött
OROSZ LÁSZLÓ KECSKEMÉT! KIS IRODALOMTÖRTÉNET 6. EGY LÉPÉSSEL A KÖRÖSI ATHENAE MÖGÖTT Tolnai Lajos Sötét világ című önéletrajzi regényében az 1850-es évek nagykőrösi iskoláját így jellemzi: „Athenae a magyar Alföldön”. A 40-es évek szépen fejlődő irodalmi életét az önkény- uralom tönkretette, az írók jó része vidékre menekült, vidéki gimnáziumok katedráin keresett megélhetési lehetőséget, viszonylagos védettséget. A körösi gimnáziumot az emelte e korban valamennyi magyar iskola fölé, hogy a kor legnagyobb költőjét, Arany Jánost nyerte meg tanárául. Mint 1830-ban a főiskoláért, most Arany Jánosért folyt a harc a két régóta vetélkedő város, Kecskemét és Kőrös között. Akkor Kecskemét, most Kőrös győzött. Néhány héttel hamarabb jelentkeztek a körösiek Aranynál a meghívással, mint a kecskemétiek. Kecskemét még egy próbát tett. 1856-ban az igazgatói tisztséget ajánlották fel Aranynak, ezúttal is hiába. Arany válaszlevele így is Kecskemét egyik becses irodalmi ereklyéje, s annál is érdemesebb idéznünk belőle, mert hű képet ad a megtört kedélyű nagy költőről. ,,Egy új, vagy újból szervezendő intézet (az önkényuralom algimnáziummá fokozta le a kecskeméti iskolát, s 1856-ban nyerte vissza főgimnáziumi rangját) kormányzása sokkal erősb, eré- lyesb jellemet igényel, mint amilyennek magamat ismerem, s valóban akkor élnék vissza a tiszt, egyház bizodalmával, ha e se physice, se moraliter nem nekemvaló állást elfogadnám. A mi pedig azon még szóba nem hozott, de fölkerülhető esetet illeti, hogy mint közrendű tanár cserélném föl állásomat az ottanival: részemről e cserét mi sem indokolhatná egyéb, mint azon tisztelet, mellyel a kecskeméti egyház iránt viseltetem. De ide, már közel öt évi megszokás után, számosabb kötelek fűznek, s jobban irtózom e változástól, új viszonyok közt mintegy új élet kezdésétől, hogy-sem ez állásomat másutt hasonlóval fölcserélni óhajtsam. Vannak féfiak, kik a kecskeméti gymnasiumnak több szolgálatot tehetnek, mint én, törött kedélyű, változó egészségű ember.001 Kőrösről különben gyakran átjárt Arany Kecskemétre, nevét megtalálhatjuk a főiskolai könyvtár kölcsönzési naplójában is. A körösi meg a kecskeméti iskola tanárai között szoros volt a kapcsolat. Állásaikat is cserélgették egymás között. így Szilágyi Sándor (1827—1899), a későbbi tekintélyes történetíró egy esztendei kecskeméti tanárság után 1853-ban Kőrösre távozott, ugyanakkor onnan került ide Szász Károly (1829—1905), akit ma már nem annyira közepes költeményei és számos jó műfordítása miatt emlegetnek, mint inkább a század utolsó harmadában az Akadémia és a Kisfaludy Társaság vezető tisztségeiben tanúsított merev és erőszakos konzervativizmusáért. A ref. gimnázium tanári karának jeles tagja volt 1847-től 52-ig, Kőrösre távozásáig Ács Zsigmond (1824—1898), a jeles műfordító. Állítólag 14 élő nyelvet tudott a görög, latin és héber mellett, amelyeket az iskolában tanított. Kecskeméten készült es jelent meg első Shakes- peare-fordítása, a Velencei kalmár, továbbá Goldsmith híres regényének A Wakefieldi pap címmel kiadott átültetése. Később részt vett a teljes magyar Shakespeare-kiadás munkálataiban is. 1853-ban Kőrösre távozott a gimnázium tanárai közül Losonczy László (1812—1879) is. Kevésbé jelentős alakja irodalmunknak az előzőknél, de több szál fűzi Kecskeméthez: itt született, itt járt iskolába, s miután Kőrösön felhagyott a tanárkodással, egy időre ismét Kecskeméten telepedett meg. Szerencsétlen sorsú ember volt, nekrológjában is említik, hogy „mértéktelen életet” folytatott, egy időben elmebajjal is ápolták.2 Költészetét a szűkebb hazájabeli kíméletes bíráló, Horváth Döme így jellemezte: „Tagadhatatlan, hogy költőnk észjárása s érzése majd mindig ugyanazon körben és pedig keskeny körben mozog; s ez által a bor, a barátság, a nem mély szerelem s a hazafiság folytonos és ismétlő megéneklésével költészete egészben némileg monotonná válik .. ,”3 Az 50-es évek első felének kecskeméti írótanárai közül Obernyik Károly (1815—1855) volt a legjelentősebb. Figyelemre méltó írói múlt állott már mögötte, mikor 1851-ben meghívták a görög és latin nyelv katedrájára. A debreceni kollégiumból Csekére, Kölcsey Ferenc házába került, ő volt a nevelője annak a Kölcsey Kálmánnak, akihez a Himnusz költője a Parainesist írta. Kölcsey Ferenc halála után tanítványával Pestre költözött, bekapcsolódott az irodalmi életbe, tagja volt Petőfi baráti körének, a Tízek Társaságának is. Főúr és pór című drámája (1844) a fiatal Magyarország demokratikus eszméit kívánta a színpadon megszólaltatni, a cenzúra azonban nem engedélyezte az előadását. Későbbi műveiben némileg elbátortalanodott, de Kecskeméten, élete utolsó évében írt Brankovics György c. történelmi drámájának újra jelentős és korszerű a mondanivalója: a magyarok és szerbek egymásra utaltságát, sorsközösségét, testvéri összefogásának fontosságát hirdeti, régi történelmi esemény kapcsán, de a szabadságharc nagyon is közeli tanulságait is érvényesítve. A kecskeméti főiskolának a század közepetájt 94