Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 7-8. szám - MŰHELY - Féja Géza: A honalapító
MŰHELY FÉJA GÉZA A HONALAPÍTÓ Csakugyan van a helyeknek géniuszuk, mint az antik hitte? A kecskeméti talaj tanúságot tett, hogy félelmetes természeti erők élnek mélyében, mikor földrengés rázta. De éltető erőit is megmutatta, midőn a géniusz három olyan vulkánja tört fel, mint Kecskeméti Vég Mihály, Katona József és Kodály Zoltán. Kodály kevés időt töltött Kecskeméten? Valóban, de éppen a személyiség fogantatásának éveit. Véletlenben sohasem hittem, ezzel a szóval rendszerint a gondolkodás lomhaságát, vagy a megérző szerv hiányát leplezik. Kecskemétnek légköre volt, a felszín látszólagos nyugalma alatt mindig izgalmak cikáztak. Nem volt gazdag folklórja? Valóban, de a termelő élet legendájává nőtt. Az is sorsszerű, hogy Kodály Kecskemétről Galántára, folklórban fölötte gazdag tájra került. Hét esztendőt töltött Mátyusföldön, Szenei Molnár Albertet ugyancsak ez a táj nevelte. Kodály utóbb visszatér, itten végez először gyűjtő munkát, mert a gyerekkorában befogadott dallamok egész életében elkísérik, s olyan klasszikus remek teremtésére ihletik, mint a Galántai táncok. Tízéves, mikor családja Nagy-Szombatra költözik, az ország egyik legjobb iskolájába, az érseki főgimnáziumba jár, itten szívja mélyre a mediterrán antikot, maga vallja: ,,A görög—latin formaérzék közelebb áll a magyar lélekhez, mint észak köde. Ezért a német szerzők közül csak azokat fogadja be, akik latin formakultúrában éltek”. Első teljes értékű szerzeményéhez, a Nausikaához Homérosztól kap „ihletet”. Nagy-Szombat lelkei és kövei más hagyományt is őriztek, Pázmány Péterét. Ismerte Pázmány műveit? Ismernie kellett, mert Bellaagh Pázmány-antológiája kötelező olvasmány volt, válogatását pedig Horváth János is kitűnőnek ítélte. A lévai piarista gimnázium hetedik osztályában dolgozatot írtunk Pázmány stílusáról. Pázmány talán elsőnek kötötte ossz a magasat a méllyel, a kor egyik legműveltebb fője irodalmi rangra emelte a paraszti szólás érzéki erejét, természetességét, meleg közvetlenségét és naiv bűbáját. Ezt a művet Kodály tetőzi majd. Talán tévedek, de a Budavári Te Deumban is érzem Pázmány lobogó szenvedélyét és esztétikai fegyelmét. Boldog meglepetéssel olvasom, ugyanakkor természetesnek vélem, hogy korán kezébe került egy akkoriban döntő jelentőségű könyv, Horváth Cyrill műve a régi magyar irodalomról. Hatásáról személyes mértékem van, bibliám lett, meggyőzött, hogy az alig méltatott régi magyarságnak nagy irodalma van, nélküle csonka lelkek maradunk. Horváth Cyrill csak egyetemi magántanárságig vitte, kollégiumát négyen- öten hallgattuk, de valóban a „fiai” lettünk. Kodályt a sors meglepően kegyelte, mert Nagy-Szombat után az Eötvös Kollégiumba került, ahol európai rangú filológiát tanulhatott, de szabadon áldozhatott művészi hajlamának is, senkinek se hányták szemére, ha naponta órák hosszat ült a zongoránál. Kodály a kollégium nélkül is nyilván nagy zeneszerzővé válik, de nyílt kérdés, vajon a nemzetnevelő hivatását teljesíteni tudja-é? Életműve átnyúlik az irodalomtörténetbe, a nyelvészetbe, a történelembe, a pedagógiába, s mindezt a kollégiumnak köszönheti, de az is a kollégium érdeme, hogy egy pillanatra sem vehetett szállást Kodályban a kor felszínes nacionalizmusa. A kollégium kapuja felett ugyanis láthatatlan betűkkel ez a felírás állott: a kultúra vagy egyetemes igényű, vagy pedig nem kultúra. A kollégisták követték az ősi szép hagyományt, nyugati utakra mentek, s európai távlattal tértek vissza a honi életbe. Kodály is megjárta Nyugatot, és hazatérve „zenei 43
