Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 7-8. szám - VALÓ VILÁG - Halász Géza Ferenc: Huszonöt éves az első Kodály-iskola
HALÁSZ GÉZA FERENC 25 ÉVES AZ ELSŐ KODÁLY-ISKOLA „Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig” (Kodály Zoltán: Gyermeknapi beszéd. 1951.). „A homok nagyon sok mindenfélét terem, éppen Kecskeméten és bármennyire is örültem annak, hogy Kecskemét híre megnövekedett az idők folyamán, mindig arra gondoltam, mit kellene tenni, hogy ne csak ezek hozzák létre Kecskemét hírnevét, hanem magasabbrendű termények is, a szellem terményei” (Részlet Kodály Zoltán nyilatkozatából, amely a Petőfi Népe 1957. december 18-i számában jelent meg.) A világszerte tért hódító, Kodályról elnevezett zenepedagógiai módszer huszonöt évvel ezelőtt éppen Kecskeméten tört magának utat a gyakorlatban. A mai, jól felszerelt, széles vonzáskörű ének-zenei általános iskola és gimnázium elődjében járva Kodály így kiáltott fel: — Kultúrpajta! Elégedetlen volt a körülményekkel, de örült az ének-zenei kultúra honfoglalásának. Az alkotó tanítvány, Nemesszeghy Lajosné vezetésével — aki alig hat évvel élte túl mesterét — először egy „kölcsönkapott”, albérleti osztályteremben, majd tágasabb, ám ütött-kopott épületben bizonyosodtak be az újfajta oktatási-nevelési rendszer előnyei. Ennek a lényegét Kodály az élete során vissza-visszatérően megfogalmazta. Úgy is mondhatnánk, hogy igyekezett besulykolni először a szakmai, majd a köztudatba. Megragadott mindenféle felszólalási, publikálási lehetőséget, kifejtette a véleményét érvekkel alátámasztva, tudományosan — ha kellett — ironikusan és indulatosan. Támadta a megvalósulást akadályozó „Tanügyi Bácsikat és Néniket”, ostorozta a minisztériumi bürokráciát. Egyik vallomása alapján a húszas években ismerte fel, hogy a zenei tömegnevelés csak az általános iskolákból indulhat ki. Csaknem harminc éven át agitált, győzködött szenvedélyesen ez a nagy zeneszerző és pedagógus, amíg létrejött a kecskeméti énekes iskola. Nem csupán a módszer kidolgozása, hanem — legalábbis úgy tűnik — a vívmányok tartóssága és léte is összefonódik Kodály személyével. Nem sokkal halála után majdnem életbe lépett az a visszafejlesztő terv, hogy a gimnáziumban fakultatívvá váljanak az énekórák. Vásárhelyi Zoltán növendéke, a zeneművész és kiváló pedagógus, Ugrin Gábor épp a Kodály-módszer nagyságára emlékeztetett nemrég az Élet és Irodalomnak adott nyilatkozatában. Keserűen jegyezte meg: „...éppen elkészítettem az új gimnáziumi tankönyvet, amikor kiderült, hogy az 1978-tól életbe lépő új tanterv megszünteti a gimnáziumok IV. osztályában az énekórát, az általános iskola Vili. osztályában pedig az eddigi két órát másfélre csökkenti. Ez a terv a pedagógus szempontjából is veszélyes.” Pedig Kodály úgyszólván mindent kifejtett jó előre. A kecskeméti iskola példája élő bizonyságként szolgál. Többször visszatérő analógiája az, amelyben a művelődést önfeláldozóan terjesztő nyomdász-nyelvész Misztótfalusi Kis Miklósra hivatkozik: „Misztótfalusi idejében merész álom volt, hogy mindenki tanuljon meg olvasni. Két31
