Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 7-8. szám - Ördögh Szilveszter: Virágballada (Elbeszélés)
— Én addig el nem megyek, míg föl nem lesz szántva! — Hát ember vagy te?! Kínzód a lovakat, megkínzod magadat?! Az isten így akarja, ne ellenkezz vele! — Én nem bánom, az úristen akárhogy akarja! Fölszántok délig, aztán virágot vetek! — No hiszen: ezt jól kigondoltad! Akár az egyszeri emberek! — Béres András megvakarta kalapja alatt a fejét. Kelement nézte, furcsállotta nagyon, aztán, hogy még várni volt kedve, meghúzta az üveget, majd komótosan, akár ékszert, a szatyorba visszahelyezte. — Aztán mi a manóért mászol négykézláb?! Tán pengőt válogatsz? — Az csak az én gondom, hogy most mit csinálok! Másnak semmi köze hozzá! — Hallod-e, nem kell nekem a te dolgod, mégha Dárius kincse se, csak éppen megkérdezem: mert csak csudát csinálhatsz, ha előtte még a kalapodat is leemeled?! — Mit molesztál engem, hagyjon nekem békét! — Molesztál téged az atyaúristen! Én csak elnézlek, mert ilyent még nem láttam! Hogy esőben szántani, mikor a lovak állnak, a tarlón, akár a gyerek, kézzel-lábbal mászni!? De a te dolgod, te tudod, mit csinálsz! Én bele nem szólok. — Akkot meg táguljon! Amarra a kocsma! — Nézd, öcsém! Engem, ha akartál volna, se tartóztattál volna! Én kívülről elázni nem nagyon szeretek! Na, isten megáldjon! Aztán, ha mégis meggondolnád, az ereszei alatt megtalálhatsz. Meghánynánk-vetnénk a világ sorát. Magamban beszélni nincsen túl nagy kedvem! — s mivel szavára Kelemen nem felelt, fölevickélt a biciklire, még vissza-visszanézett, csöndben heherészett, magának motyogta: ,,No, ennek is már mindegy, eső-e, nap-e! Ha az én fiam volna, most kutya baja volna. . . De rám már senki se hallgat. Mondják: bolond likbul bolond szél fúj. Én meg rájuk hagyom. A fene vitatkozik.” Darvas Kis Kelemen akárhogy kutatott, gyíktojást nem látott. Nem tudta, mit tegyen. Az égre nézett, majd a földre. Lépett egyet, megállt, figyelte árnyékát. ,,Mesz- sze még a dél!” Ennek nagyon megörült. ,.Addig, míg Kata jön, elvetem a búzát, közé pipacsmagot, búzavirágmagot! Mire ideér: már felnő a búza, kinyílik a pipacs, a kék búzavirág! Akkorra a gyíkok is sok tojást tojnak! Egy rendet kaszálok, s gyíktojást találok! Akkor összeszedem, a tenyeremben tartom: neki odaadom!” Neki is gyürkőzott. Ment a szekérhez, oldotta a zsákot, a búzát beléöntötte az itatóvödörbe, és méltóságosan, vidáman szerteszórni kezdte. így járkált sokáig, s amikor elfáradt, leült, hogy meglesse, miként sarjad. így esteledett be, ő még ott ücsörgött a szekér oldalában. — Gyere haza, édes fiam! Már csűrömig eláztál! — anyja könyörgött, ujjait tördelte. — Nemsoká megyek: délig megnő a búza, benne pipacs, virág, akkor lekaszálom és gyíktojást szedek! Menjen haza, otthon várjon engem, édesanyám! Egy zsák búzát, zsömlénekvalót, magammal viszek! — Gyere hozzám vissza, lelkem, mátkapárom! Készen a vacsora! Az ágyad megvetve! Gyere hozzám vissza! — Etelka jajongott, anyja támogatta. — Nemsokára megyek: már szőkül a búza, már bomlik a pipacs, már szépül a búzavirág! Eredj haza, gyöngyöm, mindjárt otthon leszek! Viszek arany búzát, ke- nyérnekvalót, néked pipacs-búzavirág csokrot, csöpp fiunknak gyíktojást, hadd játszogasson ! Csak Sállai Szép Kata nem jött könyörögni. Otthon sírt magában. És, hogy megjött az éjjel, Darvas Kis Kelemen kaszátlan kaszálni kezdett. 19
