Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 7-8. szám - Sárándi József: Versek: Idegen város; Magdolnaelbocsátó; Magdolna keresztjén
SÁRÁNDI JÓZSEF IDEGEN VÁROS Fuss csak! Menekülj! Ha zokogva összeroskadsz ösztönöd engem hív, hiába próbálsz kiszakadni. Szöknél, mentenéd magad. Vigyázz a vízzel gyönyörűm! Apád lidérce visszajár, s leránt akármi-mélybe. Simító kéz, simító tenyér vagyok, hová lehajthatod gubancos életed. Légy engedelmes, mert megjelöltél, s megjelöltelek a legnagyobb öröm életfogytiglani sebeivel. Gondolj a kenyérszentelő, harangos éjszakára, gondolj a halakkal kivilágított folyóra, a mennyei zeneiskolára — hol számú'zöttek voltunk, s boldogok. Én csöppnyi véredre gondolok, és sírásodra halálomig. Éneked hova szállna árván? Véled, s általam volnánk szabadok. MAGDOLNA ELBOCSÁTÓ Éberen hortyogott az őr, lengett a folyosó csöndje, s indult egy méla pók, hogy sorsunk összeszője. Föléd terültem, mint az ég, áttetszőn, csillag-ismeretlen, s érzékeid botrányaként hajóztam zöld szemedben. Tejszagúm, Te kedves, félig zseni, félig pimasz gyerek, raktári porcicák között asszonnyá szerettelek. „Vadember”? Pajtásod voltam én, hol füle nőtt a falnak, palira vettük a vizsla csőszt, egünk derűje rászakadhat. Mentünk — bolond kis állatok, csaholt a hőséges éjszaka, fellegnyi szúnyog üldözött seholból sehová-haza. Magzat-bájoló babonába kazal-anyánk óva ringatott, s lenn a kígyó-testű úton sejtelmem árnya átfutott. Vigaszul a szádból ittam, — forrásvíz az elgyötört folyó. Vigaszul a jós-én súgta: Nélküled nem leszek sehol. Te is keresel valakit. Egymásban nem találjuk? Szerelmünk révült holtidő? Az ember áttünő zarándok?
