Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 5-6. szám - SZEMLE - P. Kovács Imre: Vallomás barangolás közben (Beke György: Feketeügy)
maga konkrétságában megragadó, a való világot feltáró munkákat helyezi előtérbe. „Hiszek abban, hogy az igazi riport érvényes irodalom, van általánosító ereje” — válaszolja Huszár Sándornak. E mostani könyvében összegyűjtött riportok anyagáért nagy földet barangolt be Beke György. Bejárta Moldva falvait, a Duna deltáját, a Gyimesi havasokban megbúvó csángó községekből Kazinczy Érsemlyénébe ugrott át, délnek fordulva pedig meg sem állt Déváig, Lupényig, hogy nehéz szavú bányászokat, öntödei munkásokat bírjon szóra, falusi ingázók mindennapjairól fessen hiteles képet. Egy fejezetben a múltat fogja valia- tóra, a nemzetiségi kultúra örökségének továbbélését vizsgálva Benedek Elek, Bőd Péter, Kazinczy falujában. De bárhol is jár, mégis kitetszik, hogy ez idő tájt — mindig a hazaszeretet, s a nemzetiségi önismeret szélesebb távlatán belül — legjobban a Románia különböző tájegységein élő, de alapvetően közös sorsú csángó magyarok élete foglalkoztatja. A sors különösen nehéz életet mért rájuk, talán a legnehezebbet a magyarság bármelyik csoportja közül. A csángó diaszpóra végső oka a mádéfalvi veszedelem, majd a Habsburg jogtiprás és a földesúri osztályelnyomás egy-egy különösen durva szakasza, eseménye. Az első menekülők meg sem álltak a moldvai Szeret, Tázló völgyéig, a későbbi bújdosók javarésze pedig a Gyimesi völgyben vert tanyát. A XX. században egészen másfajta „mobilitás” hatására kerekedtek föl, s Románia és Erdély több pontján egyre-másra jöttek létre csángó telepek; a háború vihara üldözte egyes rajok pedig a mai Magyar- országon állapodtak meg, jobbára Tolna megyében telepedtek le. „Ismerjük a csángók folklórját, történelmét, nyelvjárását, de nem született meg az a szintetizáló mű, amely a csángó lét alakulását megmutatja. Szeretném megírni azt a rendkívüli értékes példát, amelyet nyújtanak” — mondotta Beke György a Huszár Sándornak adott interjúban további terveiről. Ehhez azonban a riport műfaja már nem elegendő, csak a regény kínál lehetőséget, tág kereteket. A Beke-riportokat e szándék ismeretében egy készülő regény nagy lélegzetű előkészületének tekinthetjük. A szakadatlanul úton járó, országos gondok terhét cipelő Beke György újra meg újra visszatér szűkebb hazájába, a Székelyföldre Anteusz- ként megújulni. A szülőföld iránti hűség az ő éltető ereje, s szerinte ez az igaz emberség vízválasztója is. „Egyetlen embert sem ismerhetek igazán, amíg nem tudom róla, hogy szereti-e az édesanyját és a szülőföldjét. Önmagamat is csak ezen mérhetem le, őszinte belső számvetéssel. Számomra a kettő rég ugyanazt jelenti” — vallja a könyvének nevet adó Feketeügy című, esszébe váltó riportjában. A Feketeügy Háromszék folyója (nevében az ügy utótag vizet jelentett a régi magyar nyelvben), mely ott kanyarog a szerző szülőfaluja, Uzon mellett. A megye területét még egy kisebb kanyarulatra sem hagyja el, ezáltal válik Háromszék és a tágabb haza iránti hűség jelképévé. Beke György hűsége nem valamiféle korszerűtlen, romantikus kapcsolatot jelent, hanem szilárd elkötelezettséget; a bölcsőhely és az ország gondjainak vállalását, szolgálatot. Legújabb riportjaiban a romániai magyarság életét kutatva fölmutatja a román néppel való együttélés szép példáit is, amelyek a közös alkotómunkához, a romániai magyar nemzetiség gazdasági-kulturális gyarapodásához járulnak hozzá. (Eminescu Könyvkiadó, Bukarest) P. KOVÁCS IMRE 90
