Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 5-6. szám - Szentiványi Kálmán: Elnök, zöld kalapban (Elbeszélés)

— Elmaradtak a legények maguktól. S nem engedték oda a boglyasi szülők a lányokat,

— Miért?

— Fél éve lehetett. . . Meglőttek az erdőben egy kiskatonát. Kint állt őrségben. Zaklatták a falut a nyomozók, hogy csak boglyasi tehette, orvvadász. A klubban hallgatták ki az idevaló fiúkat. Jártak oda kiskatonák, az a szegény is, akit agyonlőttek. Lány miatt nem lehetett, a mi legényeink emberre nem lőnek.

— Régen megtörtént.

— Golyót kapott a káptalani vadőr, ha nem bírtak vele. De azt a kiskatonát lelő- hette valamelyik társa. Azt mondják, a golyó ismeretlen puskába való, automata karabélyba, olyat csak a nyugati hadseregben használnak. Hátha kém a tettes? Igazoltatták a boglyasi fiúkat. Nemrégen hagyták abba a hajkurászást. A klubnak egyelőre befellegzett.

— Mintha nem is bánnád.

— Felőlem zajonghatnak, ha a festő nincs ott.

— Szerinted a fiatalok ellene vannak az egyesülésnek?

— Mi?! Hát ezzel mit akarsz? Nem kérdeztük őket.

Bonipert bort kért még Julikétól. A lány azt mondta szelíden, elég volt, most már a lefekvés következik.

Hangversenyeztek kint afázós hangú őszi tücskök. Juli ka elvitte a táskámat a középső szobába. Otthagytam Bonipertet, kimentem a hűvös éjszakába.

Agyárkéményeken fény-bója. Sokáig bámultam a feketeséget. Borzongva fáztam, a tücskök siráma elszomorított.

Benyitottam a fürdőszobába. Nem használják. Tele répával, krumplival, moslékos dézsával.

Julika meleg vizet hozott a lavórban, mentegetőzött a fürdőszobáért.

Bonipert dallamosan horkolt a szomszédban.

S a benyitott ajtón át újra behallatszott: az öregasszony egészen halkan perlekedik még a könyörtelen halállal. Mintha az útlevelet át lehetne írni az ő nevére, s a lánya megszabadulhatna.

— Nagyon rosszkor jöttem ebbe a házba, Julika.

— Ugyan.. . még jókor érkezett. Szép álmot, jó éjszakát.

A szél jajongó süvöltéssel támadta a házat. Megzörrentek a bezárt ajtók, panaszosan roppant a szúette gerendázat.

S felszivárgott, ha csendben lélegzetet vett a bakonyi szél, a péti üzemek moraja. S a házban valahol vidámabb tücsökszó zengett.

A villanyt még nem kapcsoltam le. Kopogtatott és benyitott Julika.

— Bocsánat. Van néhány jó könyvem is.. . Kér olvasnivalót?

— Köszönöm, nem. De kérdezhetek valamit?

— Tessék. — A lány a küszöbön állt.

— Mit gondol Julika... ki lőhette le az erdőben azt a kiskatonát?

— Miért érdekli? — De mintha számított volna a vallató kérdésre a lány.

— Többet kéne tudnom erről is, ha foglalkozom a falu történetével.

— Tudja mit? Nyomozza ki.

— Nem vagyok mesterdetektív. Szerintem maga tudja, vagy sejti, hogy ki volt.

— Meglehet, mester. Azt ajánlom, ezzel egyelőre ne foglalkozzon... nagyon is korai.

Lehet, hogy Julika azonnal eltűnt, aligha várt, amíg álomba zuhanok.

Álmomban mégis ismertem a Bonipertet. Szeplősképű kerekfejű bumfurdi srác volt. Elémvetült az álom tükrében a vélekedés: tényleg ilyen lehetett.

31