Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 4. szám - SZEMLE - Lezsák Sándor: Gálfalvi György: Szülőföldön, világszélen
idézi: „Annyira meg voltunk mámorosodva, hogy a főtéren, a felhalmozott telefonpóznákon ülve tartottuk azt a közgyűlést, ahol elhatároztuk a művelődési otthon felépítését. Egymillió kétszázezer lej önadót szavaztunk meg, és tizenhat évtől felfelé a falu minden egyes lakosa hat önkéntes munkanapot vállalt. Gyönyörű gyűlés volt, ma is erőt ad az emléke. Görgényüvegcsűr ott vívta meg a maga osztályharcát.” Gálfalvi egyedi, valamiért rendhagyó képet bont ki szociográfusi eszközökkel, írói erővel. Útjára felkészülten indul, félrelöki az előítéleteket, amelyek csak a tanulság megfogalmazására jók: .......a hírhozókat elfelejtettem megkérdezni, mennyi időt töltöttek a faluban, s jártak-e ott egyáltalán. Selyei látogatásom után megfogadtam, hogy sohasem mulasztom el ezeket a kérdéseket, ha valahonnan hasonló híreket hallok.” Vonzó lírával oldott stílusa ott is elemében van, amikor a jelen gyökereit szálazza, faggatja. Nem kalandozik el, csak annyit és azt idézi meg a múltból, ami lényeges, de azt alaposan körbejárja. Már az első oldalakon természetesnek vesszük, hogy selyei útjára Orbán Balázs jegyzeteit viszi magával, s az ő múlt századFszemével is széjjelnéz a Bekecsről. Történelmet talál a dűlőnevek mögött, szemléletesen vázolja például a máramarosi sóvágók életét, s így jobban érzékeljük, mit is jelentett a Rónaszéken élők számára 1932-ben a bányák bezárása. A három és félezres lakosság jó része „batyut kötött”, s a kellő munkalehetőség híján ma már alig nyolcszázan élnek itt. De újfent a konokságot, a megmaradni-ittmaradni akarást, ezt a továbblendítő erőt méri fel az író: a küzdelmet a gyógyfürdőért, amely újra felvirágozná, élettel termékenyítené a falut. „Lényegére kopott bennük az ember” írja Gálfalvi a józan tervekben égő rónaszéki idősebb emberekről, s az írói alapállás mellett figyelnünk kell az útjairól papírra mentett láttató képeket, szavakat. A selyei Fodor Dénes, „aki próféta lett a saját falujában”, például így beszél: „Az alakuló ülésen valaki felállt, s azt mondta, hogy idáig vezetett Fodor eleget, most már vezessen más. Megéljenezték s nekem is éppen elegem volt a fejeskedésből, annyit cirmoltak mindenfelől.” Őszintén kívánjuk Gálfalvi Györgynek, hogy továbbra is keresse és találja meg konok hőseit, ezeket a „cirmolt” embereket, hiszen az ő életük példája a határon túlra is mértéket sugároz. (Kriterion, 1974.) LEZSÁK SÁNDOR 91