Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 4. szám - SZEMLE - Székelyhídi Ágoston: Molnár Géza: Külvárosi barangolás
MOLNÁR GÉZA: KÜLVÁROSI BARANGOLÁS (A MAGYARORSZÁG FELFEDEZÉSE SOROZAT 12. KÖTETE) Szerencsés író Molnár Géza. Családjától, barátaitól meg a saját élményeiből szinte készen kapta művének anyagát. És micsoda anyagot! Budapest XX. kerületének még fölfedezetlen világát: egyikét a hajdani proletár külvárosoknak, amely a faluval és így a parasztsággal is összenőtt, ráadásul magába olvasztott német, szlovák, cigány eredetű népcsoportokat. Eszményi terep ez a szociográfus számára. Hiszen a mozgások és a változások a társadalmi és az emberi létezés majd valamennyi síkján megnyilatkoznak, áthatva, átszínezve egymást. Érdekes és eredeti jelenségeket alkotva végű . Mindezt jelzi ugyan, de nem bontja ki a szerző. A teljességről eleve lemond, szűkít, válogat. Döntését sajnálattal vesszük tudomásul. Lévén, hogy Erzsébetvárost és környékét nála alaposabban talán senki sem ismeri, és hogy helyzete révén a legkényesebb, legfrissebb információkhoz is könnyen hozzájuthat. Pusztán a tárgyat nézve: a szűkítés mégsem jelent szegényítést. Molnár Géza ugyanis a családi és a baráti, ismerősi kör bemutatásával a történelmi és a társadalmi folyamatok sűrűje felé kalauzol. A munkásság utóbbi évtizedeinek hatalmas iramú és ívű mobilizációját kíséri nyomon. Mint egy helyütt írja, olyan pályákat, amelyeket „proliból lett” politikai, állami,gazdasági vezetők, miniszterek és tábornokok, pártmunkások és értelmiségiek útja fémjelez. Természetesen a legmagasabb szinten, a legnyomatékosabb és leglátványosabb bizonyságul. Jól is teszi Molnár Géza, hogy inkább az átlagra figyel, arra a rétegre, mely lassan, fokozatosan lép előrébb és följebb. Éppen ebből a szempontból tartjuk könyve legjobb és legfontosabb részének azt, amely a Subicz család tagjait és nemzedékeit rajzolja meg. „Öreg Subicz Balázs” még a kiegyezés utáni korszakból hozta a maga proli emlékeit, fiát a felszabadulás emelte különböző posztokra, végül az erzsébeti kultúrotthon élére, míg az unoka szakmunkás, jellegzetes mai fiatalember családdal, szövetkezeti lakással, gépkocsival. Életük, törekvéseik, pályájuk csaknem valamennyi mozzanata hordoz figyelemre méltó elemeket, tanulságokat. Igaz, elsősorban a munkásmozgalmi és a mai közéleti tevékenység körén belül. Itt érzi otthon magát az író is, a szereplők zöme is. Kétszeresen újat ígérő helyzet. Természetesen kapcsolódik hozzá a munkásmozgalom és a mai közélet markáns típusainak belső fejlődése, életmódja, magatartása, gondolkozása, cselekvési területe és formája, egyszóval sok minden abból, ahogyan a munkásság befolyásolja és meghatározza a társadalom egészét, illetve ahogyan a társada mi fejlődés hat a munkásságra. Hajdani illegal! szervezők és mai párttitkárok, partizán és rer dőrtiszt, gyárigazgató és festőművész, rokkan öreg szaki és gimnáziumi tanár, tanácselnök é író, pszichológus és gépkocsivezető arca, alakj rajzolódik ki ebben a keretben. Megannyi életút és vallomás. Anélkül azonban hogy a személyes sorsok és magatartások mélyé ről az író felhozná, majd összegezné az általáno sabb tartalmakat. Választott területén belü maradva: a mobilizációnak, a fölemelkedésnek, hatalomra jutásnak, ezek állomásainak és szaka szainak társadalmi és emberi föltételeit, indíté kait, akadályait, problémáit, segítő és nehezíti tényezőit nem körvonalazta, nem elemezte kellő en az író. Megelégedett az interjúkkal és a több nyíre lírai melegségé', vázlatos környezetrajzzal Miközben tucatszor elénk állítja a munkásból let vezetőt vagy értelmiségit,adósunk marad a vezeti és a beosztott, a,.fejesek” és a „melósok” merő ben újkeletű viszonyának érzékeltetésével példa ul. Gyakran beszélteti alakjaitaharmincas-negyve nes évek munkásainak szolidaritásáról, már < mai jellegzetes közösségeket nem keresi meg Tudja, hogy nem kis feszültségeket okoz napjaink mobilizációs helyzete, a pályaválasztás, a társválasztás, a társadalmi tevékenység és a magánélet aránya. Aztán átsiklik ezeken a kérdéseken; nem az érdekeltekkel, hanem a gimnázium meg a gyár igazgatójával társalog róluk. Hol jobb, hol szürkébb interjúk és leíró, elbeszélő riportok keletkeznek így. Részletek, amelyek kevés történelmi, társadalmi és logikai szállal kapcsolódnak össze. Kétségtelenül őrzi szinte valamennyi arckép, beszélgetés, leírás az élményt, a személyes és bensőséges viszony érzelmi igazságát, a megítélés erkölcsi és világnézeti őszinteségét. Ez azonban csupán egy rétege a szociográfiai ábrázolási módnak. Magas szintű tárgyi és gondolati általánosítás híján a Külvárosi barangolás nem is éri el eme ábrázolás teljességét. Hagyományos publicisztikának, lírai elemekkel átszőtt terjedelmes riportnak nevezhetjük. Szemlélete is ide sorolja. Minthogy elsősorban érzelmi és erkölcsi mércékhez és motivációkhoz igazodik. Ez rokonszenvessé teszi a kötet hangját. Egyszersmind buktatónak számít ott, ahol minősítésekre kerül sor. Az együttérzés óhatatlanul patriarchális elfogultságba és mértékvesztésbe csap át, amikor a szellemi megítélést helyettesíti. Molnár Géza művében ez sajátos szerepet tölt be, fölnagyít és megtéveszt olykor. „Nagyszerű munkásvezető, kiváló politikai adottságokkal, ragyogó furfangokkal, remek emberi kapcsolatokkal” — így jellemez egy kerületi funkcionárust, akit ennyi felsőfok után nem tudunk hová tenni. Míg annál biztosabbak lehetünk abban, hogy a rokonszenv súlyos hibákra vette rá az írót néhány művészember megítélésében. Külön terjedelmes fejezetet szentel az erzsébetvárosi „művészvi-. 88
