Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 4. szám - Kollektív emlékezet
KOLLEKTÍV EMLÉKEZET Halmozódik az írásos visszaemlékezés a magyar történelem legnagyobb sorsfordulójáról — ama 30 év előttiről —, s tengernyi még a csak szóban elmondott, elmondható, senki által le nem jegyzett élmény is. Kollektív emlékezetté állnak össze immár, melyben népünk felszabadulása mindinkább egyet jelent a végpusztulásból menekült nemzet fennmaradásával, roncsolt gyökerének újbóli megkapaszkodásával, tördelt ágainak kivirágzásával, gyümölcstermő készségének regenerálódásával. Szemtanúk és cselekvő részesek — ám valamennyien történelemcsinálók — élményáradata tetőzik ezúttal. Vallomásuk hiteléért saját lelkiismeretük és az utókor előtt vállalják a felelősséget — és teszik ezt tudatosan —, mert számuk megcsappan az elkövetkező kerek évfordulókra. Mind kevesebben lesznek, akik beszámolóikat így kezdhetik: „Láttuk és hallottuk...” Vagy egyszerűen csak így: „Átéltük.” Mélyen benn jár a felnőtt korban az a nemzedék is, amely gyermekkori vízióként élte át a hadak tűz- és vasfényű vonulásait, majd pedig a dermedt ország hirtelen újraéledését. S immár a felnőttség partjáig jutott az a generáció, amelynek közvetlen élménye nincs a negyvenötös időkről. Ennek utódaiban pedig már a második „élmény-nélküli” nemzedék testesül meg, amely történelmi értesüléseit a nagyapák és a nagyanyák visszaemlékezéséből szerzi.de méginkább a történelemkönyvekből, filmekből, korabeli híradó-felvételekre támaszkodó dokumentum-műsorokból. Ily módon tudatukban mindinkább egybemosódik a honfoglalás és a felszabadulás jelentéstartalma, lévén mindkettő a születésük előtti históriai idők eseménysora. Emberöltőváltáshoz érkeztünk tehát, s ez szükségképpen felerősíti a tanúságtevők szavát. Kollektív nemzettudatunk múltunknak ama eseményeire épül, melyek megőrzésére képesek vagyunk. Emlékezetünk pontossága által önismeretünk gazdagodik és nemesedik, s válik a világban betöltött helyünk, szerepünk érzékelésének meghatározójává. Ebben az összefüggésben már nemcsak a harminc év előtti események hangsúlyára kell figyelnünk, de arra a három évtizedre is, melynek summázataként csak ennyit említünk szocialista ország született. Mert történelem ez isISaz, hogy hitelesen szóljunk erről a korszakról, s mindenről, ami itt történik, nemcsak irodalmunk krédója, de elemi létérdekünk. Annál is inkább, mivel a történelemcsinálás feladatát másra nem bízhatjuk, magunknak kell azt elvégeznünk; legalábbis azt a részt — világméretekben gondolkodva—, ami abból tízmilliónyiunkra hárul. Épp ezért az új emberöltő írástudóinak felelőssége sem lesz kisebb az elődökénél. 3
