Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 3. szám - MŰHELY - Páskándl Géza: Modernség és hagyomány viszonyának fogalmi, értelmező kifejtése

(Nem utolsó szempont: az ár sem.) A modernben viszont az újítás, a kísérletszerűség mint lényeges mozzanatok, épphogy a szabványosíthatóságot, a „konfekciójelleget” nem igen tűrik. Ugyanilyen érdekes a „hagyomány” jelentésű latin szó vizsgálata. Nagyon sok nyelvben, akár megtartott, akár elferdített alakban, a hagyomány szó a latin tradíció szóból jön, (ez pedig a trado-ból—átadni, átnyújtani, megbízni v-kit stb.). A latin szó elsődleges jelentései ezek: átadás, közvetítés, beszámolás, mint cselekvések stb. Ha tehát magát a szót nézzük, az első, amit észreveszünk, az, hogy aktív cselekvést feltételez. A mi magyar „hagyomány” szavunk ezzel szemben — már csak a végződése mián is — valami szilárdat, meglevőt, megállapodottabbat, s ugyanakkor masszívabbat sejtet. A latin szó inkább dinamikus, a mienk a statikus felé hajlik. A magyar szó nem véletlenül hasonlít a „hagyaték” szóra. Igen: benne — érzelmileg- értelmileg — inkább a testamentum szóhoz való asszociációs közelítés látszik. Benne felsejlik a „maradék szentségének” felfogása: vagyis annak a szentsége, ami ránk maradt, amit ránk hagytak. Az ilyesféle asszociálhatóságban nyilván a keresztény szellem hatását lehet tetten érni. Az, hogy a hagyomány szót a pogány vagy a még alig-keresz- tény latin egy aktív, egy dinamikusabb szóval fejezi ki, mi pedig egy statikusabbal — igen csak jellemző. Költői illetve esszéírói, vagy méginkább szónoki túlzással: a mienkben a „konzerválás” a fontos, az övékben a „közvetítés”. Az övékben az „át- hozás”, a mienkben egy kissé a „szertartásban való őrzés”, az elevenből való kirekesztés. Az is biztos, hogy „közvetíteni” nem lehet szószerint, nem lehet kizárni a közvetítő személyét: a küldés, az átadás nem személytelen, a változtatást, a módosítást tehát a fogalom mintegy eleve „megengedi” — már jelentésénél fogva is. Egy másik: a traditor szó egyenesen árulót jelent. Láthatjuk, hogy a szolid hagyomány szó ősei között kétesebbek is vannak, mint a rakoncátlan modern szó elődei körében. Nyilván ez nem több tréfás paradoxonnál. Ugyanilyen árulkodó a latin traductio szó, amely átmenetei, átvitel, átköltözés stb. jelentésű. (A neolatin nyelvekben általában mind ott találhatók a „műfordítás, fordítás” jelentésű szavak alapján. Ami e nyelvekben „átmeneteire”, „átköltöztetésre”, „átvitelre” asszociálható, az a mi nyelvünkben a „megfordítanira”, az „átfordítanira”: ebben — ismét túlzással! — az is benne van, hogy valami a másik oldalát mutatja, a fonákját.)

Viszont — noha nem állítjuk teljes bizonyossággal és minden esetre vonatkoztatva — az nagyon valószínűnek tűnik, hogy az ilyen szógyökérre való visszatársíthatóság befolyásolja — akármilyen kis mértékben is — a fogalomról kialakult későbbi megítéléseinket. (így: előítéleteinket is segítheti.)

Térjünk rá hát ezek után a modernség és a hagyomány viszonya fogalmi körének elemzésére.

Hogy helyes irányban haladhassunk: eleve zárjuk ki a „modernizmus” fogalmát, mely főként rosszalló s rajta a többnyire tehetségtelen, üres tartalmatlansággal kihívó túlzásokat értik. Sajnos ez a pejoratív zönge a modernség fogalmára is áthárul egy kissé. Emlékezzünk csak még a század elején is divatos fogalomködösítésekre, a naturalizmus és a realizmus esztétikailag szándékos összekeverésére, vagy a múlt században magukat „igazi szocialistáknak” nevezők költészetére, akikről Engels bebizonyította: híg romantika, szentimentalizmus, giccs, felszínes jelszavak és kispolgári jövőkép jellemzi őket. Igen gyakorta divatos az, hogy rengeteg éppen lényegében különböző áramlatot egyetlen gyűjtőfogalom meszesgödrébe dobjanak. Ezek a manőverek, áthárítások, „nyakbavarrások” legtöbb esetben természetesen világnézetileg szándékosak, csupán néha okozza a fogalmi gondolkodás iránti tompaság vagy reny- heség, esetleg félreértés. Ezeknek a „ráfogásoknak” is van ám „hagyományuk”! A XVII. század elején Francis Bacon a helytelenül, meggondolatlanul odavetett szavakat, fogalmakat, terminológiákat máig ható érzékletesen „a piac ködképeinek” nevezte.

59