Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 3. szám - Molnár Géza: Párizsi vakáció (Elbeszélés)
ranett almák, afrikai banán, kókusz, indiai fűszerek s bent jó kedélyű, vidáman trécselő kofaasszonyok. Mintha Balzac valamelyik könyvéből plántálódtak volna ide, a mába. Aztán a mészárosok! Ragyogóan tiszta üzleteikkel, a szakmát jelképező piros portáljaikkal, cégérként az aranyozott állatfejekkel a bejárat felett, frissen borotvált, pirospozsgás hentes bácsik habtiszta köténnyel, s húsok gyönyörűen letisztítva, elkészítve. Marhahúsok rolniba tekerve, spárgával átkötve sütőkész állapotban. Vesepecsenyék és borjúmájak s a kirakatok, az áruk piros papírrózsákkal dekorálva, aztán odébb egy konyhafelszerelési szaküzlet, mindenféle háztartási csodával, s csaknem lépésenként egy kis kávéház, majd kínai vendéglő, az abroszokon üldögélő óriási sziámi macskákkal, a nappal némaságában ásítozó, az éjszakai órákban lángragyúló drink-bárok, s még tovább újabb üzletek, a jóléti társadalom bősége, hihetetlen kínálat és választék, amitől káprázott és elámult a szem. Az utcákon hirtelenszőke skandinávok, koromfekete afrikaiak, s a félvérek minden árnyalata, indiánok,kínaiak, japánok, mongolok, felsorol- hatatlan típusai az emberi fajnak, elkeveredve s a maguk gondjaival, örömeivel foglalkozva — Annának egy pillanatra az volt az érzése, hogy ezekből az emberekből hiányzik az a szorongás, az az életgond, amellyel a történelem a kelet-európai népeket beoltotta. Tudta persze, hogy ezek csak futó benyomások, egy más világ, egy más életforma első impressziói, ez csak a felszín habzása, hisz valamit jeleznek, valamire figyelmeztetnek a clochardok is, akikből már itt is találkozott néhánnyal rövid sétája alatt a Latin Negyedben, alkoholista vénasszonyokkal, kik babakocsiban tolták egész vagyonukat, minden felszerelésüket. A clochardok, óh ezek a fekélyek a város gyönyörű testén! Hogy nem értik a franciák, hogy ezek az emberek menekülnek valami elviselhetetlen szörnyűség elől! S eszébe jutott az Express cikke, melyet nyelvgyakorlásként fordított, a nagy lakótelepek fiatal házaspárjairól, az új lakások berendezéséért vállalt részletekről, amelyek lidércnyomásként nehezednek a fiatalasszonyokra, a porszívórészlet, a mosógéprészlet, a jégszekrényrészlet, a konyhafelszerelés-részlet, a szőnyegrészlet, a bútorrészlet — annyi pici részlet, hogy megeszi a jövedelmet s a fiatalasszonyok a Lafayette körüli utcákban cirkálnak esténként, hogy lefekhessenek valakivel ötven frankért. Fény és árnyék! Az élet nagy közhelyei. Ne politizáljunk,kedvesem — intette magát —,hisz én most vendég vagyok,s azzal jöttem, hogy köpök mindenre, a hétköznapok keserveire, Zsolti dilijeire, a villára Visegrádon, a fillérezésekre, a veszekedésekre — most élni fogok hát vagy három hétig gondtalanul, belefelejtkezem az elképzelt, a vágyott életbe, odaadom magamat a fénynek, a csillogásnak, ugyan miért kell nekem az árnyékokba is belenéznem? Ez most az én két hetem, Anna két hete, őszi vakációja. Belépett a Café Soufflot-ba, amelyben tán Radnóti is megfordult, hisz itt van Valahol két lépésnyire a Rue Cujas, melyről azt a felejthetetlenül szép párizsi versét írta. Kért egy duplát (donné moi, s’il vous plais, un café express) jó erőset (mais bien serré) s csodálkozott, hogy a patron megértette s már csurgatta is a fekete, forró levet a kis csészébe, s tette melléje a blokkot, egy frank „service y compris” borsos ár, a fene egye meg —gondolta—,még ha benne is van a borravaló. Mindegy Párizsban azember boldogan fizet egy frankot egy feketéért. A kávé jó volt, forró és zamatos, jobb mint a pesti presszó-dupla, de gyengébb, mint a háziasszonyok otthoni, csepegtetett szurokkávéja. Átvágott a Saint-Michelen,s belépett a remek kovácsoltvas kerítéssel övezett Jardin du Luxembourgba. Az Ősz pompájában díszlett a világhírű park. Ferdén vágó éles fényben, a mélyen s erősen kéklő ég hátterében lángoltak a bíborlevelek, a rozsdálló lombok. A sétányokon kétoldalt antik márványszobrok álltak, s a Luxembourg palota előtti nagy, kerek me. 10
