Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 2. szám - SZEMLE - Székelyhídi Ágoston: Lázár István: Kiált Patak vára
tette le a fegyvert; anélkül, hogy a világosi fegyverletételt — mint ahogy Kossuth is megjegyzi ironikusan a regényben — „győzelemmé” avatnánk, mégiscsak jelképezte ez a tény egész Európa előtt a magyar szabadságharccal egyedül megbirkózni nem képes Habsburg birodalom gyengeségét. Az elfogadott kegyelem légüres térbe zárta Görgeyt, ebben a térben már más volt cselekedeteinek etikai nehézkedése. A klagenfurti száműzetés, majd a visegrádi évtizedek a cselekvő élettől megfosztott, egzisztenciálisan kiszolgáltatott ember magányos drámáját tárják elénk: a szövevényes magánéleti kapcsolatok fojtoga- tón veszik körül, etikai csapdába fonják Görgeyt. Higgadt szenvedélyű, igaz tanulságú könyv a Visegrádi esték. Vágyálmok kergetése helyett következetesen szigorú nemzeti önismeretre, valóságlátásra nevel. (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1974.) CZÉRE BÉLA LÁZÁR ISTVÁN: KIÁLT PATAK VÁRA Oldalról oldalra haladván Lázár István vaskos könyvének olvasásában, előbb a hangja fogott meg. Tárgyiasságnak és emelkedettségnek, oldottságnak és feszességnek az a vegyülése, amely már magában jó minőségre vallott; forrása minden esetben a hiánytalan anyagismeret és a végsőkig tisztult mérlegelés ugyanis. Eleve megnyugodtam tehát, hogy írói mutatványoktól és álelméleti szemfényvesztésektől nem kell tartanom. így is történt. Lázár az egyik legtisztább darabját alkotta meg a Magyaro- szág felfedezése sorozatnak. Minden jelenséget történelmi és okozati összefüggésekbe állított, minden következtetést az adatok és a tények fölösen elegendő sorából vont le. Kerülte a felületi megközelítést, vagyis a leszűkítést, a nyers szembeállítást, a személyhez kötődést, az anekdotázó kikerekítést, az odamondogatást. De azért a legkevésbé sem bizonyult hidegnek vagy visszahúzódónak. Csak éppen a hitelességében lett szenvedélyes, a felelősségében nyílt. Ez a hang és ez a módszer a teljesség igényével járt együtt. Már az első oldalakon megnyilatkozott ez is, ott, ahol az író a Bodrogköz bemutatását az embertani kutatások és eredmények rendkívül széles körével fűzte össze például. A kitekintés nyomán egyszerre éreztem elismerést és kétkedést; ha egy kevéssé fontos szálat ilyen makacsul és ilyen messzire követ a szerző, hogy bírja majd erővel, anyaggal, szerkezetépítő logikával a sokkal lényegesebb részeknél? Bírta. Mert végül a vércsoportleletekből is, a szőlészet és a borászat fogásainak aprólékos boncolgatásából is, meg az egyéb adalékokból is a Tisza és a Bodrog köze tájának, népességének valamely máig élő, ható sajátosságát vezette le, alapozta meg. Éppen ebben, a sajátosság értelmezésében és ábrázolásában található a monográfia igazi érdeme. Lázár rokonszenves óvatossággal ezt így sommázta: „Legfőbb buktatónak . . . mindvégig az bizonyult, hogy miközben egy körülhatárolt terület sajátosságait, lakosságának itt kialakult, itt érvényes életviszonyait kívántam tőlem telhetőén feltárni — minduntalan kikerülhetetlenné váltak a kapcsolódó országos problémák . ..” Mint mindenben, ebben a vallomásában is megbízható. A szociográfiai valóság sajátosságát érzékelhetően pontról pontra kellett fölkutatnia, körülhatárolnia. Végül ebben kellett érvényesítenie a teljességre törő elképzelést. Ezt úgy érte el, úgy alakította ki, hogy előbb az életkörülmények meghatározó tényezőit, jelenségeit emelte ki és rendszerezte, majd ezek történelmi alakulását követte nyomon, utána a lehetséges és szükséges fejlődés mércéjéhez igazodva vont le következtetéseket. Látnunk kell, hogy a harmadik mozzanat, az ítéleteket is magában foglaló következtetés kapott hangsúlyt itt. Ebben találkozott és alkotott új, most már szociográfiai minőséget többek között a történetírás, a néprajz, a szociológia. Lázár példás következetességgel járta végig az általában is, az anyag keretében is meglehetősen töretlen utat. így bontakozott ki művének lapjain hazánk egyik legváltozatosabb tájának természeti, termelési, munkamegosztásbeli, gazdálkodási, társadalmi arculata, egyúttal mindaz, ami ebben számottevő eredmény, hiány, kívánalom, lehetőség, törekvés. Számottevő és megalapozott. Vagyis általános érvényű. Ilyenformán akarta és tudta elkerülni Lázár a szociográfia buktatóit. Azokat, amelyek részben a helyi, illetve az országos sajátosságok és folyamatok arányaiból, részben az egzakt adatok és tények, illetve a személyes következtetések kapcsolódásaiból eredhetnek. Módszere az volt, hogy a történettudomány anyagkezelését párosította a társadalomkutatás árnyalt, friss szempontjaival és a hírlapírás jelenségekre, érdekességekre, problémákra figyelő érzékenységével. Ebben is az összetettség, a teljesség igénye vezérelte tehát. Most mégis éppen ennek a teljességnek bizonyos ellentmondásairól szólnék. Minden minőség a maga módján lehet teljes; ez alól a szociográfiai ábrázolás sem kivétel. Teljességének meghatározó mértéke, hogy az életkörülményeket, az életmódot, az emberi magatartást és tudatot kölcsönhatásban levő, mozgó, eleven egységnek fogja föl és mutassa meg. Ez mind az anyag, mind a módszer, mind az eszközök igen magas fokú szintetizálását föltételezi. Azt is, hogy A MAGATARTÁS ÉS TUDAT SZEMÉLYES ÉS EGYEDI JELENSÉGEI ÁLTALÁNOS ÉS HITELES KÉPBEN ÖLTSENEK TESTET. Lázár monográfiája ezt a lehetséges teljességet még nem érte el. A magatartás és a tudat öve87
