Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 2. szám - SZEMLE - Sütő József: Orosz László kismonográfiája Katona Józsefről

ségből vezeti le tragikumát. Jól érzi meg, hogy a Melinda alakjában jelentkező ellentétek nem annyira jelleméből fakadók, hanem inkább „vi­selkedésének kényszerű ellentmondásai”. Ta­láló tömörséggel írja le Tiborcot: „a nép ten­gerét felcsillantó hullám”, s helyesen figyelmez­tet: Bánk Tiborc által döbben rá arra, hogy a nép, amelynek nyugalmát akarja megmenteni, szintén harcra készül, „sötétben ólálkodik”. Petur felfogásában, noha azt érzi, hogy Peturt Katona „nem ábrázolta egyértelműen pozitív­nak”, mégis elismeri: „Petur igazsága ugyan nem teljes igazság, de része annak.” Végül is elég reáli­san összegez: „Történelmünk számos, jószándé­kú, de szervezkedéshez nem értő, forrófejű poli­tikusának alakja ködlik fel mögötte.” Tehát sze­rinte Petur egyáltalán nem „hőzöngő” magyar Falstaff. A Gertrudis alakja körül kialakult vitában Orosz László a „kerítő”-felfogást vallja. Csak abban tartja „ártatlannak”, hogy nem tudott Biberach és Ottó végső eszközeiről. Igaza van abban, hogy Bánknak az a megfogalmazása, hogy Gertrudis „lábat ád a bujálkodónak”, Ottó kétér­telmű módon való biztatása miatt érvényesnek tekinthető; de szerintünk csak azzal a kiegészí­téssel, hogy a „kétértelmű mód” nemcsak Otto biztatását, hanem annak szigorú megdorgálását — Gertrudis felháborodását — is magában foglalja, ami viszont Bánkban állandó kétséget kelte felől az „érvényesség” felől. Hiszen Gertrudis csak „nem egészen ártatlan” éppen e kétértelmű magaviseleté alapján, tehát nem „kerítő”. A szerző Biberachot inkább „lézengő ritter”- nek, mint az eseményeket végzetesen befolyásoló alaknak tekinti, s felhívja a figyelmet arra, hogy a hatalmasokat pellengérre állítófilozofálgatásaiban akad rokonszenves vonás is. Kár, hogy a halála­kor mondott esküjében nem hisz, de ez Gertru- disról vallott felfogásából ésszerűen következik. Figyelemre méltó, hogy II. Endrét felmenti a „gyávaság” Gyulai Pál óta hangoztatott vádja alól. Ami az ő alakjában gyengeségnek, határozatlan­ságnak tűnt fel sok magyarázó előtt, azt „egyre inkább jóságnak, belátásnak, a gondjaira bízott ország nyugalmáért való felelősségnek érezhet­jük”. Erősen eszményített alakja a darabban a pusztuláson túl a nemzet, az ország életében a „megbékélés, a jobb jövő lehetőségét” érzé­kelteti. A felszabadulás utáni általános Bánk bán-értel­mezéseket ismertetve utal a szerző a két fő vo­nalra. Molnár Miklós(1953) a drámában a politiku­mot hangsúlyozta (kissé túlzottan); Sőtér István viszont (visszakanyarodva Bárány Boldizsárhoz és Toldy Ferenchez) a tragédia szerelmi szálátemel­te ki „a szokásosnál erősebben, de igen meg­győzően”. Kár, hogy már itt nem húzza alá, hogy a két felfogásnak csak együtt van igaza („Itten Melindám, otthon hazám”). Mégis ez a felfogása. Kitűnik abból, hogy másutt így szól a tradégia politikai voltáról: „Nemzeti történel­münknek nemcsak kifejezője, hanem része is immár ez a mű.” A kismonográfia műfaja, erősen megszabott terjedelme korlátozza a szerzőt abban, hogy a Bánk bánnal kapcsolatos minden kérdést kellő mélységben tárgyalja. Noha szól a tragédia és a színpad közti ellentétről (Hevesi, Bessenyei), a mai rendezésekről, de annak minden megnyilat­kozására (korszerűsítési kísérletek, rendezői fel­fogások stb,) nem térhet ki. Ugyancsak emiatt maradhatott ki a „kritikai vonal” legszélsősége­sebb képviselője, Lukács György felfogásának, s az ezzel szembehelyezkedő Illyés Gyula véle­ményének a felemlítése is. Bizonyára ez az ok korlátozta a Katona történelmi munkáival, lírá­jával és egyéb műveivel való foglalkozás terjedel­mét és fokát is. Mindamellett ezek is jól sikerült sűrített összefoglalások. Történelmi művekben megnyilvánuló humá­nus történelemszemléletet (vallási türelem, elha­tárolódás a nemesi nemzet- és társadalomszem­lélettől) néhány találó szemelvénnyel érzékelteti Orosz László. A lényegre tapint, midőn azt állítja, hogy ezekkel a történeti írásokkal Katona elsősorban a polgári öntudatra ébredő kecske­métiek igényét akarta kielégíteni. A szerző a költő lírájának ismertetésében is a szemléltetés híve. Jól válogatott idézetei ízelítőt adnak a sokszor darabosnak tűnő, de valójában tömör nyelvezetből és eredeti verselésmódból. „Katona nem zúzalékkővel tölti meg a formát, hanem tömböket farag bele ... gondolati töm­böket”. Helyesnek látjuk, hogy Orosz László a költő titokzatos szerelmének nagyobb jelen­tőséget tulajdonít e pesszimista gondolati lírában, mint Waldapfel József,e versek legalaposabb elem­zője. Mégis szólhatott volna Rousseau, Schelling és Schophenhauer feltalálható nyomairól. Az utóbbi időben többen elutasították azt a régebbi, romantikusnak tartott nézetet, hogy a Bánk bán halhatatlan írója csalódott emberként szállt sírba (Mályuszné Császár Edit, Rónay György); Orosz László azonban meglepően, de elfogadhatóan a régibb felfogás felé hajlik. Érde­mes ennek illusztrálására ideiktatni azokat a meg­győző sorokat, amelyeket a tréfás Vacsi vadász­naplóhoz ír (ezt a naplót úgy szokták emlegetni, mint Katona csalódottságának ellenbizonyítékát): „Tulajdonképpen elszomorító ez a vidám mű, mert annak dokumentuma, hogy a kor egyik legnagyobb írója egy szűk kompánia alkalmi szórakoztatójává alacsonyodott. Nem kellene így fogalmaznunk, ha ez a tréfás rögtönzés na­gyobb szándékú művek szomszédságában szüle­tett volna; a kép azért sötét, mert azok he­lyett jött létre. A figyelmes olvasó a vidám sorok közül a csalódott, kiégett lelkű szerző szomorú­ságát is kiolvashatja.” Gondosan szól még Orosz László Katona mű­veinek sorsáról és kiadásairól is, sőt a Katonával foglalkozó irodalom fontosabb műveit is ismer­teti, amennyire a szűk keret megengedi. Itt is el lehet mondani tehát azt, ami e sorozat Pető­85

Next

/
Oldalképek
Tartalom