Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Vidra-Szabó Ferenc: Karesz

KOCSIS GÉZÁIMÉ, 43 ÉVES, HÁZTARTÁSBELI: — Nagyon jól megvolt ő itt köztünk! Vettünk nekik két malacot, legyen nektek is fiam, jó lesz majd az a kis szalonna, kolbász — de a trágyát egyszer se hordta ki alóluk. Nem is erőltettük nagyon, mert mégiscsak városi gyerek, és a városiak csak mások azért. Fölneveltük neki, minekünk is volt két disznónk, elvoltak a mieinkkel. Eladtuk mind a kettőt Szálkában, a vásáron, a pénzt meg — négyezer forintot — odaadtam neki. Ez a tied, fiam, a disznódért kaptam a vásárban. Csak eltette szó nélkül, azt hiszem meg se köszönte, lehet, hogy megköszönte, már nem tudom, az biztos, hogy egy fillért nem láttunk abból a négyezer forintból.

ZSIGÁR LÁSZLÓ: — Nagyon szerette a szabadságot. Nem tudta elviselni, hogy kötött legyen. A katonaság előtt még egy új dolog volt neki a házasság, pár hónapig voltak együtt. Amíg katona volt, és egy-két napra hazament, addig se volt különösebb probléma. Meg őt kedvelték is. Csak amikor leszerelt, és hazament. .. Ők olyan kapzsi, önző emberek, dolgozni, csak dolgozni! Igaz, hogy dolgozott ő rendesen, nem volt lusta, vagy hogy elhúzódott volna a munkától.

Otthon összejöttek az apósával, mert hazajött a munkából, felvett egy újságot, és kikapták a kezéből, hogy most nem újságot kell olvasni. Most nem annak az ideje van, majd télen olvasson! Ilyen típusú emberek: még valamit csinálni, amíg lát az ember! Ez nem tetszett neki, és akkor egyszer beállított. Egyszer csengetnek, hajnalban. Nyitom az ajtót, és látom, hogy egy kis emberke topog elől, a kislány. Akkor már két éves elmúlt. Szabályosan felköltöztek hozzám.

KOCSIS MAGDA, 22 ÉVES, TSZ-TAG: — Hatvannyolcban ismerkedtünk meg, május elsején, felvonuláskor. Rendes ember volt az végig, itthon is, csak amikor felkerült Pestre, akkor kezdett el zülleni. Hiába mondtam, hogy spóroljon ! Mindig ötszázasokat vitt el, arra se volt már pénz, hogy a gyereknek tejet vegyek.

Amikor katona volt, mondta, hogy őtet meg ne sértsem, se szóval, se levélben, mert ő főbe lövi magát. Pedig akkor is levelezett más lányokkal, úgyhogy lett volna miért írnom, de inkább nem írtam semmit. Direkt csak két-három havonta írtam neki.

Akárkitől meg lehet kérdezni, hogy itt semmi panasz nem volt rá, annyira belejött ebbe a vidéki életbe. De aztán rájött, hogy menjünk Pestre. Mit csinálhattam, mentem, mert csak a férjem volt.

BÉKÉSI RICHÁRDNÉ: — Amíg katona volt, született egy fia. Ez egészen furcsa história volt, mert előtte én már frankón meggyőztem, hogy hagyja az egészet, ha ennyire nem bírja, váljon el. Mert egészen biztos, hogy semmi kedve nem volt már akkor a házassághoz, és csak begolyózna, ha csinálnia kellene. És közben született ez a gyerek . . . Rég nem volt már szó akkor szerelemről, talán akkor lehetett szó szerelemről, amikor az e'ső gyereket megcsinálták. De ez a második produkció egész nyilvánvalóan a kiskatona tette volt, aki hazament, és mi mást csinálhatott volna a feleségével.

Hogy lett egy fia, ez azt szülte az agyában, hogy mégis megpróbálja. Feljönnek Pestre, és mi majd neveljük a Magdát.

Közben én is férjhez mentem. Egy darabig albérletben laktunk, de novemberben felmondták az albérletet, és mi is odaköltöztünk apámékhoz. Ők akkor már ott voltak . . . Egy kis tömegszállássá alakult apám lakása. Magdával alig lehetett egy szót váltani, valahogy fantasztikusan más volt, mint mi. Nagyon zárkózott volt, amel'ett, hogy tényleg egészen primitív volt, meg korlátolt.

KOCSIS MAGDA: — Úgy csináltuk, hogy minden napra adtam neki húsz forintot, mert az ebédje megvolt bent a vállalatnál. Sokszor volt, hogy hazajött, és hogy adjak neki öt forintot cigarettára. Elment cigit venni, és volt, hogy a cigivásárlásból éjfélkor jött haza, vagy másnap reggel.

59