Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Vidra-Szabó Ferenc: Karesz
VIDRA-SZABÓ FERENC KARESZ ZSIGÁR LÁSZLÓ, 46 ÉVES, ASZTALOS: — Amikor a fiam született Zagyvarékason laktunk, Szolnok megyében. Édesanyám mindig csalt, hogy költözzünk hozzájuk Somogyba, Patosfára, mert volt ott egy üres lakrészünk. Ott megvolt nekünk a szobakonyha, meg egy mú'helyhelyiség is, úgyhogy dolgozhattam. Fél év múlva kiváltottam az iparengedélyt. Előtte mindig Pesten dolgoztam, szebb munkákat tudtam csinálni, mint az ott élő asztalosok. Rengeteg konyhát csináltam, szép divatos konyhákat, amiket nem lehetett kapni. Közben az édesanyjuk észrevette, hogy a medencecsontja mellett van egy daganat. Beutalták Kaposvárra, és kapok egy táviratot, hogy azonnal menjek be. A főorvos behívott az irodájába: Sajnos, édes fiam, mondja, ne ijedjen meg, a felesége rákos!. .. Különben egy nagyon helyes asszony volt, a gyerekeit nagyon szerette, és csak a családnak élt. Hat évig éltünk együtt, és még csak szóváltás se volt köztünk. BÉKÉSI RICHÁRDNÉ, 21 EVES, ÓVÓNŐ: — Magas lázban feküdtünk mind a ketten, vöröshimlőben voltunk, és akkor jött nagymamám, becsavart mindenféle berliner kendőbe, és kivitt bennünket. Akkor vitték anyámat egy fekete kocsiban. Én három éves voltam, Karesz ezek szerint négy és öt között. Akkor egy darabig nagymamámnál voltunk. Állandóan a konyhájában játszottunk, mindenféle őrültséget kitaláltunk. A sámlikat lónak használtuk, a díványon ugráltunk, meg ilyesmiket. Nagymamámnak sok dolga volt, nem ért rá velünkfoglalkozni. Volt egy beteg férje, teljesen el kellett látni. Körülbelül egy évig éltünk vele, akkor megnősült apám, és lett egy nevelőanyám. ZSIGÁR LÁSZLÓ: — Anyám is mindig beteges volt, meg ideges természetű is. Nem volt a gyerekhez szokva, és állandóan nyaggatott, hogy nősüljek meg, mert ő nem bírja. Ötvenhétben ajánlottak egy elvált asszonyt. Nem volt gyereke, és a rokonai, akiket ismertem, rendes emberek voltak, de akit elvettem, később megtudtam, hogy egy rendetlen nő. Karesz már gyereknek is nagyon érzékeny volt. Az a hibája volt neki, hogy egy kicsit könnyelmű volt, megfeledkezett magáról. Ha elengedtük játszani, hogy legyen otthon egy bizonyos időre, elfelejtett hazajönni. Sötétben jött haza. Az ilyenért meg lett pirongatva. Akkor én nem nagyon vertem, jobban a mostohájuk verte őket. BÉKÉSI RICHÁRDNÉ: — A nevelőanyánkat én állati agresszíven fogadtam. Amikor kimosta a ruhát, kiterigette, én meg szépen lerángattam a sárba, meg állandóan elszöktem előle. Karesz nem volt ennyire agresszív, ő nagyobb is volt. Aztán Kaposvárra költöztünk, és lassan iskolába kezdtünk járni. Akkor már nem nagyon játszottunk együtt Karesszal, akkor már külön fiúbarátja volt, nekem meg lánybarátom. Ebben az első időszakban még mindig a kettőnkkel apám is meg anyám is foglalkozott. Amikor iskolába kezdtünk járni, arról már sok emlékem van. Karesz is ott ült, és gyötörték, ugyanúgy engem is. Nem volt nagyon jó tanuló, az esze jól fogott, csak lusta volt. Kilenc éves lehettem, amikor Pestre költöztünk. Vettünk a Kis-Duna soron, pár méterre a Dunától, egy szoba-konyha-spejzos házikót, aminek alapja nem volt, a teteje 56
