Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 2. szám - Czakó Gábor: Megkeresi magának a munkát (Elbeszélés)

— Én vagyok megáldva magával!

— Netene! — Fölhorkant. — Én, öcsém, tavasz óta dolgozom a doktor úréknál, de soha egy rossz szavuk nem volt rám, de nem is lehetett! Én nem szoktam üldögélni dologidőben! Az én kezem sose állt meg! Mondta is a doktorné asszony, hogy nem is tudja, mire mennének nélkülem!

— Maga nélkül már rég pancsikálhatnának a fürdőszobájukban.

Kicsit lesunyta.félrehajtottaafejét, és hosszan nézett rám bozontos, lógó szemöldöke mögül. Szomorúság ült a tekintetében.

— Sajnálod tőlem ezt a rongyos hetven forint napszámot?

Elröstelltem magam.

— Sajnálja a franc.

Bedobtam a homok közé pár lapát meszet. „Szegény öreg.” Mire fölnéztem, már megint eltűnt valahová. „A tüdőmet azért mégse fogom kiköpni helyette!” Belevágtam a lapátot a mészbe; koppant az éle a láda alján. A poros, hervadt dáliák megrovóan néztek rám.

— Hé, Miska! nem gondolja, hogy meg kéne vizezni az anyagot? Rögtön itt lesz a mester!

— Épp avégett járok! — Az egykori istálló környékéről bújt elő, egy gumitömlővel a vállán. A tömlő egyik végét bedobta az eresz alatti esővízfogó medencébe, a másikat megszívta és a malterosláda fölé lógatta.

— Fölösleges fölkeverni a vizet a kútban. — A poshadt esővíz zöld nyálat köpött a fehér mészre. Miska folytatta a bölcselkedést. — Az esővíz egyébként is jobb a habarcshoz. Különösen az állott.

— Reggelre úgyis kell húzni.

— A holnap az sose biztos. Addig eshet cigánygyerek is az égből, de eső is.

— Meg délután fölhúzhatom azt a vizet maga helyett én is.

— Hát, ha olyan bolond legény vagy, hogy ma megeszed a holnapi kenyeredet.

— Nem vagyok bolond, de ha dolgozom, akkor dolgozom.

— Mert te dolgozni szegődtél ide.

— Éppen azért — néztem a szemébe keményen, ám ő elfordult, összecsavarta a gumitömlőt.

— Nem is kapnál enni anyádtól, ha a szünidőben nem járnál napszámba — mondta csöndesen.

Elvettem egy kapát a fal mellől, és kavargatni kezdtem a habarcsot. Miska jó sokáig válogatott közöttük, mire eldöntötte, hogy melyik áll a legjobban a kezére.

— Ha rossz a szerszám, megette a fene. — Beleköpött a markába. — Mindnek én faragtam a nyelét.

Hátha kapálgatásra szottyan kedve a doktor úrnak.

— Megeshet. Neki is ez tetszett a legjobban. Jó, száraz kőrisfa.

— Egész évben ezeket farigcsálta?

Komótosan turkálta a maltert. Fél percig tolta a kapát a láda egyik végétől a másikig, aztán ugyanaddig tartott, amíg visszahúzta.

— Hát egy évig nem, de kellett hozzájuk idő. A szép munkához kell.

A téglával kirakott kapualjon végigcsörgött a mester a rossz biciklijén. Jó reggelt kiáltott nekünk, aztán bement a doktorékhoz parancsokért.

— Mit tudott itt csinálni tavasz óta?

Régi, L alakú parasztház volt a doktoréké, magas, üvegezett tornáccal. A tornác előtti zúgban rózsák, dáliák, szekfűk, liliomok szorongtak kicsinyke virágágyban. A keskeny udvar az L hosszabbik szára mellett futott egy drótkerítésig, amely mögül butafejű tyúkok tekingettek kifelé.

35