Forrás, 1975 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1975 / 2. szám - Mocsár Gábor: Riasztólövés (Elbeszélés)
minket, akik szintén ugye gazdasági vonalon mozgunk . . . ugye . . . érdekelne. — Kecske most már a helyzet csúcsán érezte magát, élvezte, hogy innen most már sok mindent beláthat. — Lássuk csak — kezdte.,— Sokféle van. Úgy mondva: gazdasági jellegű visszaélés. Bűncselekmény, ha úgy tetszik. — Visszaemlékezett saját ügyének tárgyalására, az ügyész szavaira, a bíró szakkifejezéseire, otthon volt a témakörben. — Gyakoriságuk, ugyebár, növeli társadalmi veszélyességüket. Persze, nem könnyű ám kibogozni az efféle ügyeket. . . mert... — Felkapta a fejét. — De mondok inkább egy példát. Egy konkrét példát. Az én gyakorlatomból. De előbb . . . isten-isten. — Összeütötték a poharaikat. Patás már kezdte sejteni, mi forog Kecske fejében, de akkor is . . . jobb lenne innen minél hamarabb megpucolni, minek annyit fecsegni, abból mindig csak újabb fecsegés lesz, meg az ő számára érthetetlen összevisszaság. A bikások hallgattak, éberre élesedett figyelemmel várták Kecske konkrét példáját. — Megjelenik egy szövetkezetben .. . mondjuk, egy állami szerv. Például egy felvásárló bizottság, hogy a könnyebb megértés kedvéért az elvtársak— körbeintett a bikás társaságon — szűkebb szakmájánál maradjunk. Mondjuk, de csak a példa kedvéért, hogy ez a bizottság hízott bikákat vásárol, mondjuk, de szigorúan csak a példa kedvéért, olasz exportra. Nyugatnémetre. Mindegy. — Van ilyen — vetette közbe a főbikás. — Van ilyen, de csak tessék folytatni. — De én ezt csak úgy mondom, a példa kedvéért. — A példa kedvéért, igen, de azért nagyon érdekes, csak tessék folytatni. — Na és aztán mi történik? Az történik, hogy ennek a szövetkezetnek — csak a példa kedvéért mondom — az elnöke is hizlal otthon bikákat a maga háztáji gazdaságában. Nem is egyet. Világos? — Világos, csak még mindig nem tudom, hova lesz a . . . kilyukadás . . . — Csakugyan — s Patás a főbikáshoz csatlakozott — miket dumálsz te itten összevissza . .. De Kecske higgadt volt, fölényes: mosolyogva legyintgetett a közbeszólásokra. Folytatta. — Majd mindjárt minden világos lesz. Mert mi történik? — Mintha szándékosan szaporítaná a szót, tán, hogy hallgatóit idegesítse. — Az történik, hogy megkezdődik a bikák osztályozása. Extra, príma, ilyen osztály, olyan osztály. Förszt klassz, prima- primisszima, und so weiter. Exportra természetesen csakis a legprímább minőség mehet, de ezt csak példaképpen mondom. Exportfelárral természetesen. Na mostan. — Érti! Csakugyan érti az elvtárs a szakmát, hojj, de mennyire! Tessék csak folytatni — biztatta a főbikás Kecskét, szükségtelenül. — A bizottság átveszi a szövetkezet kétszáz bikáját, de átveszi egyúttal az elnök öt bikáját is. Flozzácsapva a többihez. És mit ad isten? Az elnök bikái, pedig soványabbak, mint a többi — mind extra minőség. Ennél fogva öt szövetkezeti bika — méghozzá a legszebbek — leosztályozódik. Az exportfelár pedig, meg a minőségi differencia, az elnök zsebébe . . . hogy is mondjam . . . vándorol . . . Patás agyában megvilágosodott az üzlet lényege. Nagyot szusszantott. — Dörzsölt fickók, az hétszentség! — Na ugye! — Kecske vidáman rikkantotta: — A kollegám is így látja. Erről kaptunk bejelentést. Emiatt jövünk-megyünk mi most itten. A bejelentés, ami hirtelen jött és élesen koppant, elvette a főbikás hangját. Zavarát leplezvén poharakat tett-vett, tologatott ide-oda az asztalon, s hirtelen kancsítani kezdett. Sáfrány elvtárs eddig is kedvetlenül hallgatta ennek a kecskehangú nyomozónak a szakmai ömlengéseit, — ilyesmikkel tölteni a drága időt. Az csak ráadás volt már a kedvtelenséghez, hogy Katinkán azt látja: a lányt határozottan érdekli ez a nyomozói fejtegetés. A főbikás tudta, hogy rajta a megszólalás sora. Szétnyomott az asztalon egy kolbászmorzsát és mintha csak mellékesen vetné oda: 18
