Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 10. szám - MŰHELY - Pomogáts Béla: Az újabb magyar prózafejlődés erővonalai
akkor is, ha a művek elsősorban a fejlődés problémáit vették szemügyre. Ugyanekkor a mú'vészetpolitika teret engedett olyan humanista szándékú vállalkozásoknak is, amelyek mögött haladó polgári vagy vallásos ideológiai bázis állt. Mindezek következtében a periódus az új magyar irodalom széleskörű kibontakozását hozta, amelyhez foghatót csak a felszabadulást követő néhány év eredményezett. A kor regény- és novellairodalmát méltán nevezhette Béládi Miklós „problémake- reső”-nek. Valóban, ennek a periódusnak a termése a magyar társadalom jelenének vagy közelmúltjának kérdéseire keresett választ, illetve a kérdések szabatos megfogalmazására vállalkozott. Mindenekelőtt e „problémakereső” jellege különböztette meg a korábbi időszak törekvéseitől. A magyar társadalmat kérdésekkel ostromló irodalom számos területen hozott valóban újat; elsőnek is az információk terén. Olyan társadalmi területekről, problémákról és gondokról tudósított, amelyek korábban kívül maradtak az írói érdeklődés, illetve az ábrázolási lehetőségek körén. így ez a próza mérte fel a magyar társadalom szocialista átalakulásának hatalmas történelmi folyamatait és belső konfliktusait. A társadalmi lét különféle területeit, az átalakulás különféle fejezeteit ábrázolták Sarkadi Imre új művei, Fejes Endre Rozsdatemető, Illyés Gyula Ebéd a kastélyban, Veres Péter Tiszántúli történetek, Darvas József Részeg eső, Déry Tibor Szerelem, Sánta Ferenc Húsz óra, Somogyi Tóth Sándor Próféta voltál szivem, Moldova György Gázlámpák alatt, Galgóczi Erzsébet Öt lépcső felfelé, Bárány Tamás Város esti fényben című regényei, illetve elbeszéléskötetei. A valóságos kérdésekkel történő viaskodás öltött alakot azokban a prózai művekben is, amelyek a szocializmus, illetve a magyarság önvizsgálatát szólaltatták meg. Az előbbiek jobbára a sztálini korszak dogmatikus-szektariánus politikáját és törvénysértéseit ábrázolták, s nemcsak a torzulások mélyebb és általánosabb okait kutatták, hanem a szabadulás, az újrakezdés és a továbblépés feltételeit is. Mindez természetesen egybehangzóit a szovjet XX. és XXII. pártkongresszus kezdeményezéseivel és a szocializmus önvizsgálatának azzal a nemzetközi folyamatával, amely a politikai, ideológiai és művészeti életben érvényesült. A magyar irodalomban Lengyel József Igéző valamint Elévült tartozás című kötetei, továbbá Mesterházi Lajos, Palotai Boris, Moldova György és mások regényei képviselték ezt a fajta önvizsgálatot. Az önvizsgálat nemzeti változata elsősorban annak a mulasztásnak, tétlenségnek a megítélésére irányult, amely a második világháború, a fasizmus idején hatotta át a nemzeti közérzetet és magatartást, és meggátolta, hogy a magyarság tömegesen és eredményesen vegyen részt az antifasiszta ellenállás mozgalmaiban. Ennek a passzív magatartásnak, s a passzivitás által lehetővé tett bűnöknek a körülményeit vizsgálta Cseres Tibor Hideg napok című regénye, s nyomában még számos más írás, Dobozy Imre, Fekete Gyula, Molnár Zoltán és Thurzó Gábor művei. A hatvanas évek prózája szemléletben és kifejezésben, módszerben és stílusban is megújította az új magyar irodalmat. Ekkor kezdtek igazán hatni a huszadik századi magyar irodalom korszerűbb hagyományai, pl. Gelléri Andor Endre, Pap Károly, Déry Tibor, Remenyik Zsigmond, Szentkuthy Miklós technikai újításai,s ekkor épült be prózaírásunkba a modern világirodalom számos újítása, eljárása is. Mindez a „problémakereső” írói tájékozódás szerves következménye volt: a kérdéseket fogalmazó, experimentálisabb jellegű írói közelítés kereste a maga formáit, a kifejezés modernebb alakzatait. Olyan technikák jelentkeztek, amelyek valójában már félévszázada ismertek voltak a világirodalomban, de amelyektől a hagyományosabb magyar próza mindaddig jobbára idegenkedett. így a „belső monológ”, az időfelbontás, a filmszerű vágás, a riport- és dokumentumábrázolás valamint az esszével, kommentárral kiegészített elbeszélő technika. 42
