Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 12. szám - SZEMLE - Szuromi Lajos: Juhász Ferenc: A megváltó aranykard
Úgy véljük, hogy sokkal többet mondanak e sorok, mintsem csupán a határhelyzet sugallta mitizá- íást, csendes értelmezésünk szerint a létnek önmagára utaltságáról, önmagáért valóságáról szólnak, mert a lét is végtelen, miként a halál. S ha ebben tévedhet is az értelmező, az életérdekűség sugallatát evidenciának veszi, soha sem feledheti. Ennek a megértve perlekedő tónusnak litániás remeklése A kis nyírfa első őszülése. Az érte és önmagáért győztes Szív bánat és félelem fölé emelkedése, a gyöngédség, szelídség, tisztaság esendő győzelme: Kis nyírfa, kis aranycsillagot ejtő! Még nem adom magam, ha majd csak eljő, jönni aminek kell! Ne hívd a Jelent! Leszámol szívemmel, ami Eljövend! Juhász Ferenc legnagyobb eszméinek szinte próbakövévé emelkedik a kötet. A gyász és a siratás, az emlékek és az önvizsgálat, a fojtogató bánat s a Remény mentése közben, eme elsőrendűen privát vívódások közben fel-felcsendülnek a megalkotott külön világ átfogó eszméit sugárzó versek hangjai. A sajátos kápiesség szövevényein át, de a fegyelmezettség, az arányosság, a világos határoltság reneszánszával biztató példákban. A Mosolyod hatalma, Az aranyba-öltözött halál, A jegenyefa hajnala mellett a Himnusz-töredék nemzeti sorsélménye, A csődör vérző szeme apaemléke, A mesék kútja lidércigézete, Az ifjúság páfrányerdeje ifjúságsiratása, az Ős-szélben gesztenyefák ősreményű jelene elsősendű bizonyítékok a mondottakra. A nagyobb lélegzetű versek formai változatossága felold minden monotóniát, életet, reményt, alkotást hirdet, viaskodást a személyes esettséggel, az értetlenekkel, a kisszerűekkel, az ősellenség Idővel. Lankadatlan továbbra is a harc, tiszta a hit, egyetemes, elemi gondjait emberi sorsunknak meg nem töretett erők ostromolják, Dylan Thomas sokat idézett mondása szerint: a fény halála ellen folyton lázadozz ... Táguló magányban, sírással küszködve, jajongva vagy éppen átkozódva indul az egyetlen élet újabb stációja. Csak állok kő-lomb-egymagam, a népek közt mosolytalan. yirrasztom égő kő-magam. És Szép Halálom merre var:? Szétbonthatatlan kötelék, a költő és műve: a költő élete s művének hitele. Ember már szét nem bonthatja, egymás menedékei. Halál-kert mégse zokogj! Harmadnap föltámadok! Harmatosán, keményen lángol Őshajnal-Fényem! Izzik Hajnal-Reményem, Örök Kristály-Beszédem, s ég a Világ-Virágon Gyémánt-Föltámadásom! SZU ROMI LAJOS 94
