Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 11. szám - Schalk Gyula: Üzérkedés a képzelettel (Jártak-e a Földön Dänikén csillagistenei?)

A csillagászati régészet egyértelmű megállapítása szerint a Nazca-ábrákat az Ica- Nazca-kultúra képviselői vésték a fennsíkra. A hosszú egyenes vonalak a Nap, a Hold és más fényes égitestek kelés- és nyugvásirányait jelölték a láthatáron, mely irányok rögzítésével alkotóik a gazdasági életük legfontosabb időszakait határozták meg. Az égitestek kelés-és nyugvásirányainak a láthatáron való kijelölése volt a pozíciós csillagászati megfigyeléseknek az a legősibb változata,amelyet már a kőkorszaki népek mega- litikus kőépítményei is bizonyítanak. A Nap és a Hold szélsőséges (legészakibb és legdélibb) kelési és nyugvási pontjainak kitűzése a fogyatkozások előrejelzésére és az évszakok kezdetének meghatározására szolgált. A pozíciós csillagászat e legegyszerűbb műveléséhez egy szabad, tiszta láthatáré fennsík és néhány tucat kőoszlop vagy akár talajba karcolt egyenes vonal is elegendő. Ezek a legősibb obszervatóriumok, melyeknek számos példájával találkozhatunk Welsh és Skócia, illetve a mai Franciaország nyugati területén. Legnagyszerűbb képviselőjük a Stonehenge, melyről Gerald S. Hawkins csillagászprofesszor bizonyította be, hogy legfőbb irányai ma is „dolgoznak” ,és valójában egy kőkori naptárautomatának tekinthető. Hasonló elvek alapján tájolták az egyiptomi csillagtemplomokat is, amelyekről később még szót ejtünk.

Däniken, a tudományos életben teljesen szokatlan módon, ha bizonyítani nem is tud, mindenesetre előtérbe helyezi repülőtér-elméletét, és anélkül fogadtatja el hipotéziseit, hogy bárki is jóváhagyná vagy megerősítené azokat.

PEDIG DANIKÉN ÁLLÍTÁSA MEG SAJÁT FOGALOMRENDSZERÉBEN IS ÉRTELMETLEN ÉS ÖNMAGÁNAK IS ELLENTMONDÓ, mert egy kultúrának, amely a földinél nyilvánvalóan fejlettebb technikával képes eljutni a Földre (ha nem lenne fejlettebb, nem juthatott volna el) egyáltalán nincs, és nem is lehetett szüksége föld- felszíni leszállóhelyekre és primitív forgalomirányító vonalrendszerekre.

A Nazca-fennsík még mai szemmel nézve sem repülőtérszerű. Däniken nem törődik azzal, hogy a látványos feltevés elárulja: tájékozottsága egy repülőtér tervezéséről legalább olyan hiányos, mint a Nazca-fennsík irodalmáról és szerepéről. Csak az avatatlan szem számára ölt valamiféle repülőtérjelleget e fennsík, de a gondos elemzés hamarosan megerősítheti bennünk a meggyőződést, hogy számos olyan vonalcsoport és ábra található a fennsíkon, ami egyáltalán nem illik bele az első pillanatra látszólagosan meglevő geometriai teljességbe, és amely egyáltalán nem értelmezhető repülőtéren, és nem is hasonlítható egy ilyen műszaki létesítmény semmiféle rendszerére. (Különben is nyilvánvaló, hogy az űrjárművek az érvényes fizikai törvények értelmében vízszintes kifutással nem indulhatnak el, csak függőlegessel!)

Däniken azonban feltűnően hallgat a fennsík számos felismerhető és értelmezhető ábrájáról, figurális karcolatáról. Ilyenek a jól felismerhető madarak, pókok és majmok, tehát állatok, amelyek egyáltalán nem hozhatók összefüggésbe egy repülőtérrel. A könyvben is és a filmben is bemutat néhányat a figurák közül, de következetesen „különös jeleknek” nevezi őket, amivel hű marad eredeti állításához. Meg sem kísérli, hogy gondolkozzék, és gondolkozásra késztesse a nézőt. Második könyvében megint csak bemutat néhányat az ábrák közül, mert igazolni szeretné állítását: az ősi peruiak, akik ezeket rajzolták, már rendelkeztek az ismeretekkel: hogyan kell áttekinteni nagy terepeket és miként kell kiszolgálni egy fejlett légiközlekedést! Részletesen idéz MARIA REICHE régész feltárásainak leírásából, ami a leletek leírását illeti, de egyetlen szót sem szól a tudományos értelmezésről. Däniken tehát egyszerűen nem veszi tudomásul, hogy sem fizikai, sem tudományos bizonyítékai nincsenek állítása igazolására.

Dänikent jellemzi az a belső ellentmondás is, amely első és második könyve között feltárható, amikor azt állítja, hogy a perui nép ezekkel az ábrákkal űrhajós csillag88