Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1974 / 11. szám - Lőrinczy Huba: A modern sci-fi egyik előhírnöke (Hungaricus (Budai Dezső): A szenvedő ember)

a viharos szárnyaláshoz nem kapott hajtóanyagot. A szövegben nem kering eleven áram, állandó vendég a rövidzárlat. A modoros mondatszerkesztés elszívja a lendületet éltető oxigént, légszomjtól tátognak a következetesen kurta mondatok. Egymás mellett, egymás után léteznek, de csak kevésszer egymásért: nincs szerves, röptető kapcsolat közöttük, nincs íve, sodrása a gondolat- és eseménysornak. Paradox helyzet: felesel, egymás ellen dolgozik az írói szándék száguldó dinamikája, s a megvalósítás statikus módszere. A két komponens egymást kitoló küzdelmének maga a regény lesz az igazi vesztese. Cselekménye szétforgácsolódik, a képzelt jövendő arculatát csak tükörcserepeken szemlélhetjük, s az új világ hőseivel is csak nagyon távoli ismeretséget köthetünk. Hiába mormolja monológjait Krisnátó, az ifjú herceggel nem léphetünk benső barátságra. Csak a kontúrjait látjuk, a lelke, a személyisége mélyére nem pillant hatunk. Három megrendítő élményével együtt olyan ködös messzeségben lebeg, hová sem megrendüléssel, sem részvéttel nem követhetjük. Újra Schöpflinhez folyamodva: „Krisnátó herceg, vagyis, akit jelképezni akar, a jövő embere nincs belülről megragadva, minden, ami történik vele, csak külsőleges és esetleges.”

Bizarr disszonancia feszegeti Buday utópiáját belülről is. A hatalmasan meglódult tudománnyal és technikával — Orosz László vette észre ezt — képtelen lépést tartani atár- sadalmi lét és tudat. Ugyancsak nyugtalanító, „félvállas” civilizációt teremtett a szerző fantáziája! Az ember igájába parancsolta a természetet, de nem lett úrrá régi gyötrelmein.Térbenés időben összezsugorodott avilág.de nem zsugorodott össze a szegénység és a nyomorúság. Miközben a hang sebességét legyőző „repülő sasok” cikáznak az égen pazar szállodák „csönd-szobáiban” zsongító — s az írónak oly kedves! — programzene permetez a fáradt elmére, a mélyben, az emberiség többsége számára újratermelődik a szenvedés. Milliomosok és kulik, gazdag és szegény nemzetek élnek egymás tőszomszédságában. „Misztikus előítéletek, éhező, kielégítetlen emberek, torz szenvedélyek hatalmi vetélkedések még mindig megrontói a világnak” — fogalmaz Orosz László. S a változás, az újjászületés reménye oly kevés! Egy-egy rendkívüli személyiség (a pápa, Krisnátó, a kínai agrárminiszter) eszének, szeszélyének, démoni akaratának, kénye- kedvének van kiszolgáltatva a jövő. Tipikusan individualista ebben a regényben Buday Dezső társadalom- és történelemszemlélete. A tömegakarat, az osztályharc tényei és perspektívái nem jutnak szóhoz itt. S még hány baljós tendencia bújkál a „szép új világban”! Nyomasztó szervezettség mindenütt, a személyes szabadság csak illúzió, a Női Liga kollektív csecsemőnevelést követel (hogy a káros anyai „tudatlanságtól” megóvhassák a kisdedeket. . .), s „az utcákon a legszegényebb koldusoknak a városok ingyen osztogatják a banánt, az egyetlen természetes ételt, ami a legrégebbi időkből, mint valami kellemes hagyomány, fönmaradt(!)”. . . Madách falansztere villan az emlékezetünkbe! A tolakodó reklámok rémuralma, a szédelgő sarlatánok, a csodaszerekkel vigéckedők, a mesterséges paradicsomokat ígérő kuruzslók nyüzsgése a modern fogyasztói társadalmat asszociálja. .. S a tudomány végességére utal, hogy bár még néhány hagyományos betegség is vígan szedi áldozatait (minden huszadik ember tüdőbajban pusztul el!), az elfinomodó, egyre törékenyebb szervezet rendre új meg új vírusok prédája lesz. Riasztó a prófécia: a zabolátlanul vágtató technika, az üzlet szolgálatába szegődő tudomány egymagában nem humanizálhatja a világot, az emberiséget! Ennek a tanulságnak a fényében, valamint a csak a kiváltságosakat boldogító technika, a kaszárnyaengedelmességben tengődő tömegek, a nemzeti, vallási, szociális, gazdasági ellentétekkel barázdált jövendő láttán már némi szkepszissel fogadjuk a regény elcsi- tító végkifejletét: a világbéke deklarációját. Hiába bizonygatja Buday, hogy a kínai agrárminiszterrel az utolsó agresszor dőlt a sírba, hasztalan állítja, hogy a félelmetes fegyverek egyensúlya, az emberiség kipusztulásának veszélye — a félórás háború félmilliónál több életet követelt! — végül is józanságra, együttműködésre bírja a nem84