Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 1. szám - MŰVÉSZET - Weintráger Adolf képeihez
tette ki alkotói magatartását. 1947-től, 6 éven át Rudnay Gyulától sajátította el a festészeti alapismereteket a bajai Képzőművészeti Szabadakadémián. A mester egy- egy kiérlelt, sokszor aforizmaszámba menő alkotói útmutatása még ma is figyelmeztető momentumként van jelen. Weintráger a rajztanári oklevél mellé művészdiplomát szerzett a Képzőművészeti Főiskolán, 1968-ban. Felkészülésére és alkotói habitusára egyaránt jellemző a fokozatok tudatos végigvitele. Magatartássá csiszolt következetessége minden láncszemmel és lépcsőfokkal számol. Eddigi pályaívét látva határozottnak tűnik ez a szigorú egymásra építettség. A tanuló években még szorosabban állt mögötte mestere. Befolyásolta a kibomló hangvétel karakterét. Mostanra is megmaradt Weintráger fesztészetének alaprétegében az iskolázás nyoma, a jó jelű hagyománykötés, de a folytatás, a megőrizve meghaladni mozzanat1 erősödött föl benne. Realizmusának előjele és egyben tartalma is módosult. A romantikus hevültség taglejtései belső dinamizmussá és expresszívebb kifejezéssé változtak. A művek szövetében őrzi az alföldi festészet hagyományait, de önállóan tovább is építi. Tájképein és akvarelljein sejlik ki leginkább a továbbgyűrűző hagyomány. Elhagyott belső udvarok, várakozó lófogatok, horpadt oldalú fakerítések vagy alkonyi sejtelmességben meredező házfalak tűnnek föl a képeken. Ezek szemlélete korábbi felfogására utal, de a kompozíciók világos tagolása, a mondanivaló minél szélesebb érvényességének keresése már messze túlmutat a mai falu romantikus ábrázolásán. Nem tűnő, egyszeri benyomásokat rögzít, hanem állapotokat, jellemző helyzeteket mutat föl. A várakozás, a magány és magárahagyottság vagy a csendes alkonyi szemlélődés bújkál a képeken. Máshol a formák konstruktívabb alakítása, a képszerkezet szigorúbb építése vagy a nonfiguratív látásmód, a szürrealizmus, a gesztusfestészet tanulságainak ízes felhasználása küszöböli ki a romantika lehetőségét. Ikonsorozata és néhány portréja az emberi szenvedésről, a fölfeszítettségről és a döntések előtti önmarcangoló állapotot fejezi ki általános érvénnyel. Itt a rétegesen felrakott színegyüttes táplálja ahangsúlyosabb expresszivitást.A mély tüzű tájképek és a befelé figyelő portrék, alakos kompozíciók hangja érett, férfiasán komoly. A vízfestmények és rajzok más-más oldalról gazdagítják Weintráger munkásságát. Az akvarellek erősebb kapcsolatot mutatnak a valós látvánnyal, mint az olajfestmények. A szép tájrészletek megidézése könnyedebb, de festőileg mindig érvényes látomást vált ki belőle. A rajzokon a virtuozitás, az ötletesség tűnik ki. Az alakokat, formákat körbefutó vonalak sűrűsége vagy szálkássága mindig érzelmi és indulati értékeket hordoz és önálló, új összefüggéseket tár föl. Weintáger Adolf eddigi munkássága „betakarításra” érdemes eredményeket mutat, több síkon láttatva a továbbfejlesztés lehetőségeit. SÜMEGI GYÖRGY 87
