Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 11. szám - Katona Imre: Magyar folklórkutatás Jugoszláviában
KATONA IMRE MAGYAR FOLKLÓRKUTATÁS JUGOSZLÁVIÁBAN A reformkorban Csaplovics János ismert néprajzi kutató joggal állapította meg a történelmi Magyarországról, hogy Európa kicsinyben. E tudományos szállóigét minden erőltetettség nélkül alkalmazhatjuk a változatos tájakat, tucatnyi népet, vallást és sokféle életformát egyesítő mai Jugoszláviára is. Sőt, e majdnem 21 millió főt számláló ország második legnagyobb nemzetisége a magyar (1971-ben 478 000 fő) voltaképpen az egész magyarság is kicsinyben, mert az őslakos őrségi, Lendva (ill. Mura) menti, alvidéki (baranyai), szlavóniai szórványok mellett a török utáni újjá- telepítésben nemcsak dunántúliak, alföldiek, felvidékiek, hanem még székelyek is részt vettek. Alig van olyan magyar népcsoport tehát, amelynek képviselőit ne találnánk meg déli szomszédunk területén. Eszerint az odaáti magyarság folklórjával való foglalkozás már csak ezért is érdekel és érint bennünket, de mellette szólnak más szempontok is. A vegyes összetételű jugoszláviai magyarság 90%-a a Vajdaságban él, sőt ennek mintegy kétharmada egy meglehetősen zárt tömbben, a Tisza két oldalán. Annál szét- szórtabb viszont a többi! E szórványtelepek egy részét (pl. Szlavóniát) viszonylag jól ismerjük, egyebütt azonban alig jártak még kutatóink, sőt sok olyan helység is akad, ahol sohasem fordult még meg magyar szakember! Pedig az idő nagyon sürget, s itt nemcsak a néphagyomány feledésbe merülése siettet: a jugoszláviai magyarság száma az egyke-egyse, a kivándorlás, a vegyesházasságok és a beolvadás miatt rohamosan fogy! A feladat tehát több szempontból is sürgető és szerteágazó, az adottságok viszont meglehetősen korlátozottak. A 60-as évek végéig például a lakosság számához viszonyítva kb. fele annyi értelmiségi volt egész Jugoszláviában, mint Magyarországon, és a vajdasági magyarság körében még a jugoszláv átlagnak is újra csak a fele, a miénknek tehát éppen a negyede. Azóta valamit javult a helyzet. A néprajz odaát különben sem rendelkezik kellő számú szakkáderrel. (A jó együttműködés egyik jele, hogy újabban 4 odaáti fiatalt képeztünk ki Budapesten magyar néprajzi kutatónak.) Az intézményes és az elvi lehetőségek — szerencsére — nagyon kedvezőek. Amilyen hátrányos helyzetből indult is Jugoszláviában mindenféle tudományos kutatás a hazai vagy a csehszlovákiai, romániai és más magyar eredményekhez képest, éppolyan örvendetes fejlődés szemtanúi lehetünk mostanában, főként az utóbbi másfél évtized óta. A korábbi teljes szétforgácsoltságot egyre inkább intézményesített és tervszerű munka kezdi felváltani. Ez elsősorban az irodalom és nyelvtudomány területén, de legújabban már a folklorisztikában is megmutatkozik. Épp ezt az intézményesített tervszerűséget és rendszerességet sürgette legutóbb Bartók szellemében Ortutay Gyula. (Kritika, 73/12. sz.) A mai Jugoszláviában a kulturális keretek eléggé tágasak: 161 óvoda, 152 alsófokú iskola, 49 szakközépiskola, 7 gimnázium rendelkezik magyar tagozattal — van közöttük teljesen magyar nyelvű is—; ezeken kívül Szabadkán pedagógiai főiskola, tanítóképző, Újvidéken óvónőképző és egyetemi tanszék képez magyar nyelven is szakembereket. Ahol csak irodalmi, nyelvi oktatás folyik, legalább egy-egy szemináriumi vagy szakdolgozat erejéig jelen van a folklór is, de hovatovább hagyományossá kezd válni a középiskolások folklórvetélkedője (részben előadások, részben pályázatok formá44
