Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 1. szám - MŰVÉSZET - Ablonczy László: Kalotaszeg pátriárkája
Kós Károly lehet, hogy magánemberként elhúzódott a világ elől, lehet hogy Gárdonyi meséje nyomán a Sors szekere után ballagó magányosnak érezte magát, oly pillanatban, amikor a közös harc ideje jött el, de minden gesztusában, cselekedetében, művében közösségi ember volt. Politikusként pártot szervezett, lapot szerkesztett. Céhet alapított a képzőművészek összefogására és könyvsorozatot kezdeményez. Tervezőként a legrégibb magyar építészeti sajátságokból megújítja az építőművészetet. Mindig a közösségnek tervez épületet: a gyülekezetnek templomot, a gyermekeknek otthont adó iskolát, hajlékot a családnak, színházat a közönségnek. Régi magunkat idézi föl Budai Nagy Antal és István király krónikájában. Tévedhetett, de emberségben sosem vétett. Huszár Sándornak említi a Gaál Gáborral folytatott vitáit: „Nagyon jól voltunk Gaál Gáborral. Ha valamiben nem értettünk egyet, dühösek lettünk — válaszoltunk egymásnak és kész. El volt intézve, összeültünk a kávéházban és jót nevettünk. Kós Károlynak nincs megállása. Túl a hatvanon az életet újra kell kezdeni. Másoknak nyugdíj adatik, ő a régi lázzal a munkát kezdi újra. Az általa is áhított derűsebb idő feltűnni látszik, s még csak nem is anyagi és egzisztenciális helyzetének kárpótlására és rendezésére törekszik. Ki tudja immár hányadjára, a nép szolgálatra szólítja. „Vágjatok új barázdát a régi ugarban” — üzeni a Világosság egyik számában szerkesztőként és íróként, és maga is munkához lát. A gazdasági iskolában tanárként és Erdély jó gazdájaként a falusi gazdasági üzemek tervezéséhez ad fontos útmutatásokat. Az életet, a folytonos munkára, a föladatra való készenlétet hirdeti Kós Károly, akkor is, amikor az esztendők súlya tapintatosan visszaszólítja a rendszeres napi munkától. Levélben és személyesen sokan megkeresik, mert most is fontosnak tartják szavát és véleményét. Kimutatása szerint az utóbbi évtizedek terveiben inkább csak a maga ambícióját élhette ki. A Budai Nagy Antalt se játsszák elégszer, írásai publicisztikája kiadásra várnak. Nagy örömünkre, a születésnap előestéjén Varró János szép kismonográfiát adott közre a szépíró Kós Károlyról. De művének további összegzése hátra van még Pál Balázs építészeti kötete után is. Az adósságokkal nem az ő időbeli erejét tesszük kérdésessé: magunkat szegényítjük. Életműve nem tananyag, pedig a magyar falusi és középítkezés is termékenyülhetne általa. A magyar építészek a Nyugat látványos és utópista formáit szívesebben tekintik követendőnek, mintsem Kós Károly elképzeléseit gondolnák tovább. Amidőn negyven esztendővel ezelőtt a Helikon ünnepi számában Móricz Zsig- mond, Tompa László, Dsida Jenő, Kovács László, Kádár Imre, Makkai László az ötvenéves Kós Károlyt köszöntötték, a Varjúvárról és a Varjúvárba íródtak a sorok. A bajtársak derék serege elment immár, de örömünkre még mindig közöttünk van a régi ünnepelt. Újabb műveket nem várunk tőle, életművét átadta a közösségnek, az egyetemes magyar kultúrának. Kalotaszegen élt és dolgozott, de arányokat ismerő és teremtő szelleme mindig az egészre figyelt. így volt jó gazda Kalotaszegen és Erdélyben. És lett kalotaszegi pátriárka. Bizonyára a Dimbu Cruci is fel-feltűnik képzeletében: lám az egykori köves terméketlen talaj termővé változott. Eltűnődik olykor: a gyümölcsfákat gondozza-é valaki? Most hideg napok vannak, a tar üres ágak, mint bütykös kezek merednek az égre. De tavasszal meleg esők érkeznek, s megzöldítik a mezőt és kipattint- jáka rügyeket. Agazda kemény, makacs, sok küszködéssel megélt munkája nem volt értelmetlen. ABLONCZY LÁSZLÓ 82
