Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 10. szám - SZEMLE - Tolvaj Bertalan: Török Elemér: Virágzó kövek
egyetlen szépséghibájára azonban nekünk kell felhívunk a figyelmet, mivel a szerkesztőkét korábban elkerülte: a kötet nem csupán Kós írásaiból ad ízelítőt, hanem grafikáiból is, ugyanis illusztrációi a Varjú nemzetség, az Erdély . . . Kós Károly által rajzolt képanyagából valók. S ennek tudatában valamit megsejthetünk Kós Károly munkásságának teljességéből. (Kriterion, 1973.) RÁCZ-SZÉKELY GYŐZŐ TÖRÖK ELEMÉR: VIRÁGZÓ KÖVEK Öt évvel ezelőtt jelent meg a csehszlovákiai Török Elemér első önálló verskötete, a Fényért perelek. Az azóta írt költeményeinek java része került most a Virágzó kövek című gyűjteménybe. Az új kötet félszáz, többnyire rövid lélegzetű verset tartalmaz, s lényegében a költőnek azt az érzés- és gondolatvilágát tükrözi, amely a hatvanas évek derekán alakult ki benne, azonban ma már higgadtabb, bölcsebb szemléletet, elmélyültebb látást és érettebb világképet mutat. „Az idő a legfőbb realista” — írja Az idő című versében, s ez az idő-, hely- és életrealitás jellemző az egész kötetre. Mintha csak Petőfit hallanánk: „Az idő igaz S eldönti, ami nem az ” Török Elemér esetében az idő döntött: hajdan volt harcai, vívódásai, perlekedései egy évtized alatt — mióta Abarán él — nyugalommá, türelemmé oldódtak, békévé, csönddé és derűvé (olykor nosztalgiává is) szelídültek: „Zörgetek (a csend kapuján ... hogy csillagokig nőj- jön) a szív nyugalma . . . Mennyi türelem / gyűlt össze bennem . . . Gyere pihenjünk / ketten / e fénymosolyú / csendben ... Micsoda csend / tömörült / körülöttem össze.” Semmi okunk kételkedni ezeknek a vallomásoknak az igazában, hiszen a kötetből szinte sugárzik a költő személyiségének hitele, érzéseinek őszintesége és az az érzelmi telítettség, amely kevesek sajátja. Török Elemér ebben az kötetében is megőrizte, sőt tovább finomította egyéni hangját, amely minden divatáramlatok ellenére sem vált modorossá, sem harsánnyá. Nem törekszik formai virtuozitásra. Költészete megmaradt annak, aminek eddig ismertük: formájában egyszerűnek, tartalmában mélyen emberinek, mondanivalójában lényegesnek, nyelvében tömörnek, erőteljesnek és érzékletesnek, hangulattal átitatottnak, végeredményben szépnek és igaznak. Közösségi líra ez a legnemesebb értelemben. Úgy közösségi, hogy nemcsak a Bodrogköz vallhatja magáénak — ahonnan a költő jött, és ahová ma is belát —, hanem a tágabb közösség: a nemzetiség és a nemzet is, amelyhez rendületlenül ragaszkodik életformájában és emberi-költői tartásában egyaránt. Önismerethez segít, gondolkodásra serkent, táplálja a hovátartozás tudatát. Népi, nemzeti és internacionalista egyszerre. Közel áll az egyszerű emberhez, de van mondandója a kiművelt emberfő számára is: Versem kék / ablakán át nézem / Bodrogközt / kétdimenziós térben / úgy hat e táj / még mindig rám / akár egy ősi szép / vad leány.../ Micsoda erő és buzgalom / hajtja népét / annyi századon / hegy koszorúzza / a láthatárt / hol egy ezredéve / lelt hazát. Képteremtő képzelete erős, mégsem tobzódik a képekben. Természeti kép, de kulcsszóként is leggyakrabban a jegenyét említi. A költő maga ad erre magyarázatot egy nem régi írásában: „Elelcsodálkozom egy-egy délceg jegenyén. Nagyon szeretem e fákat, mert szép sudárak, büszkén törnek az égre. Egyenességük a gerinces, jelle- mes embert idézik fel bennem.” Megy a határ / az utak / békéjével / viszi / kék színét / az égnek / s halk sóhaját / a jegenyéknek .. . Indul felém / a szülőföldem, / vén jegenyék közt / ballag ... Ó jámbor jegenyék / töltsétek be / lombotok nyugalmával. De nemcsak a jegenye teszi számára meghitté a tájat, hanem a hozzá simuló, mellette fodrozó, ugyancsak sokszor megénekelt víz is, amely gazdagon hálózza be ezt a földdarabot: egyfelől a Tisza, másfelől a Latorca, Ung, Labore, Óndava, Tapoly s a belőlük keletkezett Bodrog. Víz, folyó nélkül Török Elemér elképzelhetetlen, mint ahogy nem nélkülözheti ezeket az elemeket költészete sem: „Oldom / a gondom / a folyóban . . . Felölti a víz / a teljes nyugalmat.” Úgyannyira, hogy a Folyóparton című versében már az öregedés tünetei kísértenek. Tegyük hozzá: korán! Török Elemérre az abarai viszonylagos csönd, a relatív magány kétségtelenül termékenyítő hatással van. Fábry Zoltán írja: ,,A magány az írói munka, az alkotás ideális előfeltétele; alaptétele: maga a koncentráció adottsága, kiváltója. Nem korlát, de felfokozás.” Török Elemér Virágzó kövek című kötete azt bizonyítja, hogy ez a Fábry-megállapítás rá is teljes mértékben érvényes. Ez az állapot a költő számára megtartó erőt, költészetének pedig derűt, bizakodást kölcsönöz; „Termékeny tisztasággal / gondolunk a holnapra.” Ennek a reményében várjuk következő kötetét. TOLVAJ BERTALAN 94
