Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 10. szám - SZEMLE - Balla Gyula: Váradi-Sternberg János: Utak, találkozások, emberek (írások az orosz-magyar és ukrán-magyar kapcsolatokról)
utáni kárpátaljai művelődés történetében. így Váradi-Sternberg János szép könyve nemcsak a történettudomány, illetve az orosz—ukrán—magyar kapcsolattörténet, hanem a kárpátaljai magyar szellemi élet eseménye is. A kötet eszmei értéke felbecsülhetetlen, szerzőjét pedig azokkal kell együtt említenünk, akik az elmúlt korszakokban és ma is oly sokat tesznek az egymás mellett élő, hasonló sorsú népek kultúrájának megismertetéséért és népszerűsítéséért, akiknek a munkásságát maga Váradi-Sternberg János is idézi: Lehoczky Tivadar, Bonkáló Sándor, Fincicky Mihály, Csopey László, Hodinka Antal és az újabbak közül Jurij Skrobinec nevét említjük csak. Mindegyiküknek köze van a vidékhez és a táj emberéhez, soknemzetiségű lakóihoz. Többek között ez az örökség is segíthette Váradi-Sternberg Jánost könyvének írása közben. Ezt az eszmei megalapozottságú, szerteágazó, sok-sok új felfedezést hozó munkát már az Utak és találkozások kapcsán nagyra értékelték a kritikusai. „Váradi-Sternberg János tanulmány- kötetének fontos érdeme, hogy figyelemre eddig kellőképpen nem méltatott területeken is elszántan keresi az egymáshoz vezető utakat” — írja Jankovics József a Kortársban. Hopp Lajos pedig így ír a Helikonban: „A tanulmánykötet nemcsak tartalma, hanem levéltári kutatásokon és hiteles dokumentumokon nyugvó feldolgozó módszere, helyes kapcsolattörténeti szemszögű látóköre miatt is figyelmet érdemel. De idézhetnénk a többi kritikust is — Radó Györgyöt, E. Fehér Pált, Bori Imrét, Péter Lászlót —, akik szintén hangsúlyozták a kötet eszmei és tartalmi jelentőségét, a szerző széles látókörű, kitűnően megalapozott munkásságát. Váradi-Sternberg Jánost úgy ismerték történészkörökben, mint jelentős dokumentumok felfedezőjét. Ennek a szívós detektívmunkának a — sok esetben látványos — eredményeivel most az olvasó is megismerkedhet. Olyan kapcsolattörténeti és tudománytörténeti dokumentumok felfedezése fűződik a nevéhez, mint például Forgách Simon kuruc tábornok emlékiratai (a kötetben nem található meg .sajnos, az ezzel foglalkozó tanulmánya) vagy Asbóth Oszkár, a kiváló nyelvész, orosz nyelvű útinaplója, amelyet Váradi- Sternberg Asbóth rózsadombi villájának padlásán fedezett fel. De ő figyelt fel és ismertette Ivan Franko, a nagy ukrán költő, legjelentősebb magyar tárgyú művét: A magyar nemzeti ősmondát is. De Váradi-Sternberget sohasem a tudományos szenzáció nagysága, hanem eszmei és tudománytörténeti jelentősége izgatta. Erről győznek meg újabb, kibővített kötetének tanulmányai is. Az új címhez igazodva, a kötet felosztása is sokkal rugalmasabb, kevésbé sematikus, mint volt az első kiadásé. Azzal szemben itt nem kettő, hanem négy fejezetre tagolódik a kötet. Az első, Híradások — utazók — diákok c. fejezetben korabeli feljegyzések, útleírások alapiján ismerteti, hogy milyennek látták az orosz és ukrán utazók a régi Budát és Pestet; olvashatunk a XVIII. századi kijevi diákok magyarországi élményeiről, és képet kaphatunk a korai gazdasági kapcsolataink kialakulásáról. Mindezt pedig a magyar szőlőkultúra oroszországi meghonosítása és a világhírű tokaji bor ürügyén. Érdemes idézni Jerney János magyar utazó szavait, aki a krími szőlőket járva, megpillantván az egyik karón a magyar feliratot (Nagy szemű szőlő), a következőket írta: ,,A magyar éles fegyverének messze országokon történt hódításai nem valának képesek nyelvemlékeket hagyni magok után, s íme szőlőmívelési lankadt szorgalmunk átszállítá azt. .. Krím halmaira is! E parányi példa eléggé oktat arra, hogy vérünk fönnmaradását az ipar és művelődés mentő várában keressük foganattal és biztosan.” Az írók — költők — művek című fejezet a kötet legegységesebb, legszínvonalasabb része. Váradi-Sternberg nyomozó-kutató szenvedélye itt a megszokottnál is sodróbb, magával ragadóbb, de rendszerező készsége itt is hibátlanul működik. Két tanulmányát, amelyekben a cári cenzúra mechanizmusával és a magyar írók általuk „veszélyesnek” minősített műveivel foglalkozik, nyugodtan nevezhetjük jó értelemben vett irodalomtörténeti kriminek. Másként és más miatt érdekesek és színvonalasak a Gercen magyar kapcsolatairól szóló tanulmányok, amelyekből többek közt az is kiderül, hogy Gercent és Kossuthot, Gercent és Telekit nemcsak az emigráns sorsuk rokonítja, hanem a hazájukért érzett felelősség, a zsarnokság gyűlölete. Ugyancsak e fejezetben olvashatunk Puskin kuruc kor iránti érdeklődéséről és odesszai magyar ismerőséről, az első magyar nyelvű ukrán népdalgyűjtemény megszületéséről (Lehoczky Tivadar nevéhez fűződik), Petőfi orosz—ukrán vonatkozásairól, Ivan Franko magyar tárgyú művéről, és így tovább. A könyv harmadik fejezete a Tudósok címet viseli. Váradi-Sternberg nyomozó szenvedélye itt is sok adattal, új összefüggéssel gazdagítja ismereteinket. Megismerkedhetünk Asbóth Oszkár oroszországi útinaplójával, Goldziher Ignác és az orosz keletkutatók szerteágazó kapcsolataival és a budapesti Orosz Kör ténykedésével. Forradalmi kapcsolatok cím alatt foglalja össze a szerző a magyar—orosz munkásmozgalmiforradalmi kapcsolatokat. Ez volt eddig az orosz— magyar kapcsolattörténet legismertebb fejezete. De Váradi-Sternberg itt is tud új, eddig még ismeretlen adatokkal szolgálni, szóljon bár Lenin és az újkori magyar történelem kapcsolatáról vagy éppen Frankel Leó és az orosz forradalmárok viszonyáról. Remélhetőleg e rövid ismertetésből is kiderül, hogy Váradi-Sternberg János tanulmánygyűjteménye valóban fontos eseménye az orosz—ukrán—magyar kapcsolattörténeti kutatásoknak és a kárpátaljai magyar szellemi életnek. (Gondolat Kiadó — Kárpáti Könyvkiadó, 1974.) BÁLLÁ GYULA 91
