Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Raffai Sarolta: Életünk morális minősége
Hogy a rossz ügyben való összetartás vagy készülő, csak most tervezett bűncselekmény elhallgatása büntetendő cselekmény. Hogy nemzetközi egyezmények születnek az elkövető kiadására. Ők csak összetratanak. Ők csak nem árulják el egymást, noha soha jóvá nem tehető tragédiát előzhetnének meg — s jót tennének a jövendő elkövetővel is —, ha a törvényeket megtartanák. De hát nem ismerik a törvényt. Nem ismernek gyakorlati példákat sem — egyet-egyet csupán akkor, ha országos hírű, ritkán előforduló, szélsőséges eset hallatán megdöbbennek. Ez azonban kevés ahhoz, hogy hónapok múltán azonos jegyeket észleljenek más jellegű, törvénysértőnek induló-tervezett cselekményekben. Nem lehet megbízható ítéletük, mert őket sem ítélik egyformán. Tulajdon, kisebb-nagyobb botlásaikat szinte minden iskolában másképp mérik. Előfordul, hogy fiú —lány világos nappal, tehát szabad szemmel és sokak által látottan, egymást átkarolva sétálnak. S mert sokan látják őket, még ez a súlyosbító körülmény! Sajnos. A büntetés: magatartásból „hármas”. Ugyanakkor másik iskolában a bajba jutott kislány kórházi költségeit az osztály tanulói adják össze — osztályfőnöki indítvánnyal és segédlettel. Ilyen szélsőségekkel is találkozni, holott húsz éve — több! — törekszünk egységes nevelési eljárásokra. De nincs a kezünkben egységes és egyértelmű szabályzat: ez megint nem a pedagógus hibája. Újra és újra fel kell tennem a kérdést: a legérzékenyebb, a külső hatásokra legélénkebben reagáló, leghatékonyabban nevelhető serdülő korosztály számára miért nem fogalmazódik meg végre az egységes, morális kérdésekben egyértelműen eltájékoztató ismeretanyag? A fiataloknak velük született igazságérzetük természetesen van — becsületérzésük is van — csak éppen magabízásuk, biztonságérzetük nincs, mert ráérzéseiket megfelelő ismeretanyag nem támasztja alá s nem igazolja. Eddig a szó, az írás, a tanítás erejének, s állítom eldöntő erejének hiányáról beszéltem, a példázatok hiányáról. Valóban, a fiatalok megfelelő példázatot alig ismernek, példát sokkal inkább. A felnőttek világának szélsőséges példáit — s erre azután oda is figyelnek, főként a szélsőségekre, mivel ezek az izgalmasabbak. Látják a minden erejüket, egészségüket a jó, a társadalmat szolgáló ügyek érdekében szinte önmagukat testestől-lelkestől feláldozókat. Lépésről-lépésre előbbre jutásukat, igencsak módjával gyarapodásukat, de látják a hivatali hatalmukkal és lehetőségeikkel visszaélők arcátlanságát is. A jogtalanul szerzett anyagi javakat. A semmivel sem indokolható előnyöket. Látják, amint a tönk szélére juttatott vállalat igazgatója másik vállalat vagy intézmény élére kerül. Az utóbbi példa ritka ugyan, de mert egyértelmű igazságtalanságról van szó egy igazságosságra törekvő társadalmi rendben, a tény hónapokon át beszédtéma, rossz hangulatot okoz, elkeseredést, meg nem szolgált bizalmatlanságot a közhivatalok vezetőivel, a vállalatok tisztességes igazgatóival szemben. Hadd említsek egy falusi példát. A termelőszövetkezetet szanálni kellett, a tagság éveken át szinte fillérekért dolgozott. És ugyanez a tagság tudja, hogy volt elnöke távozása előtt hol, milyen értékben épített családi házat, milyen gépkocsikat vásárolt (külön a feleségének, külön magának), azt is tudja, hol helyezkedett el — ismét vezető beosztásban. Ugyancsak szélsőséges eset — de az effajta szélsőségek lehetőségeit még mindig nem szüntettük meg, holott demoralizáló hatásuk lemérhetetlen. A törvény előtti egyenlőséggel nincs hiba, a hiba ott van, hogy akadnak még — bármily kevesen, mert kevesen —, akik elkövetett vétkeikért törvény elé sem 78
