Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 10. szám - SZEMLE - Nemeskürty István: Vitatkozó hitvallás (B. Nagy László poszthumusz kötetéről)
SZEMLE VITATKOZÓ HITVALLÁS (B. Nagy László poszthumusz kötetéről) B. Nagy László kötete a magyar filmkönyvkiadás ünnepi pillanata: első eset, hogy magyar kritikustól filmbírálatok gyűjteménye jelenik meg. Sem Balázs Bélát, sem Hevesy Istvánt, sem Kispéter Miklóst — hogy csak a nagy elődöket említsük — nem érte ilyen kitüntetés. Hogy mégis B. Nagy László az első, helyesés természetes: a napjainkban működő filmkritikusok közül, ha életkorát tekinve nem is, de fellépésének időpontjára gondolva feltétlenül a legöregebb és legrégibb filmbíráló. 1944-ben, 17 évesen jelentek meg első filmcikkei, s azóta rendszeresen írt filmről. Ez a válogatás, mely összesen 110 írást tartalmaz, mégsem egy egész élet kritikusi működésének áttekintése. A legtöbb cikk a legújabb néhány esztendő magyar fimművészeti fellendülésének korszakában keletkezett. Ez a kötet tehát lelkesen vitatkozó hitvallás a mai magyar filmművészet jelentősége mellett. Mégis kár, hogy — ha már ilyen alkalom kínálkozott — nem az egész életművet áttekintő gyűjteményt lapozgathatunk, hiszen B. Nagynak mind néhány felszabadulás után írott filmbírálata, mind pedig a Művelt Népben 1955-től, átmeneti dokumentumfilmgyári kirándulása után közölt kritikái tanulságosak és figyelemreméltóak. A mutatóba közölt 1944-es Kádár Kata-bírálat, Szőts István filmjéről,alig több puszta utalásnál, és az ötvenes években keletkezett kritikák közül az e kötetbe felvettek is csak felületesen jellemzik az írót és akkori felfogását, eszményeit, hatását. 1956-, 58-, 59-,60-, 62-, 64- ből, 9 év kötetet is kitevő terméséből mindössze egy-egy kritikát találunk mutatóba: 1956. Körhinta; 1958. Fekete szem éjszakája; 1959. Akiket a pacsirta elkísér; 1960. Alázatosan jelentem; 1962. Megszállottak; 1964. Sodrásban (a Csillag, Magyar Nemzet, Kortárs és Filmvilág hasábjairól). De feltűnő, hogy még a magyar film első lelkes nekirugaszkodásának korszakából is alig néhány kritikát kapunk, szintén mutatóba: 1965. Nehéz emberek, Gyermekbetegségek; 1966. Szegénylegények, Apa, Butaságom története, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán. Ha a külföldi filmek kritikáit leszámítjuk, melyek általában a hatvanas évek közepén keletkeztek, nyilvánvaló, hogy a kötet összeállítóit, a közelmúlt, tulajdonképpen napjaink magyar filmművészete érdekelte. Az összesen 65 magyar filmről e kötetben közölt kritikából 52 az 1967—73 közötti időszakban keletkezett. Nem szőrszálhasogatásból végeztük el ezt a számítást. Fontos következtetés vonható le belőle. Ez pedig az, hogy minden kritikusi tevékenység alapja és szükségszerű feltétele a bírálható műalkotások létezése; ha ilyenek nincsenek, jelentős kritikáról sem beszélhetünk. A halálakor kis híján harminc éve tevékenykedő filmkritikus B. Nagy László legszebb, legmaradandóbb értékű, gondolatban leggazdagabb kritikáit e harminc éves működés utolsó éveiben írta, akkor, amikor a magyar filmművészet világraszólót produkált. E megfigyelés másik oldala, hogy a kritika tehát nem megszületni segített egy új, jelentős magyar filmművészetet, hanem miután az megszületett, virágkorát mintegy regisztrálta, és ettől kezdve már valóban visszahatott magára a filmművészetre is. A hatvanas évek első feléből ugyanis az akkor az Irodalomtudományi Intézet munkatársaként tevékenykedő szerzőnek nemcsak kötetbe került kevés írása, hanem keveset is írt a magyar filmről. Az újra indulás néhány nagy filmjét, a Sodrásban kivételével mintha nem vette volna észre. (így jöttem, Álmodozások kora, Zöldár stb. Erre vonatkozólag lásd B. Nagynak a Kortárs 1964-es évfolyamának 4. számában írott cikkét: Elkésett avantgarde.) A kritika figyelme a hatvanas évek közepén, s ne tagadjuk: részben külföldi elismerések után fordult rokonszenvvel a magyar film felé, B. Nagy is ekkor kezdi meg nagy hatásé rendszeres működését az Élet és Irodalom kritikusaként. Az persze, hogy B. Nagyot jelentős magyar filmek tették jelentős kritikussá, működése értékéből mit sem von le. Annál is kevésbé, mert B. Nagy az első közéleti és társadalmi hatású magyar filmkritikus, akinek írásait nemcsak a szakma olvasta, hanem aki a széles olvasóközönség ízlését is irányítani tudta. Olyan erény ez, amivel nagyon kevés kritikus dicsekedhet. Függetlenül attól, hogy egy-egy filmről írott véleményében igaza volt-e vagy nem: szuggesztív erővel tudta érvelését nemcsak elfogadtatni, hanem még az alkotóművészeket is arra ösztönözni, hogy megújuljanak. Még azok a rendezők is, akik indulatos fogalmazásain megsértődtek, vita nélkül elismerték szakértelmét, ügyszeretetét, és tehetségét. Nem tudok magyar kritikust, akinek a magyar filmművészet fennállása óta ilyen hatása lett volna. Mi ennek a hatásnak a titka? A kitűnő íráskészségen túl elsősorban az, hogy B. Nagy éreztetni tudta: mélyen meg van győződve mondandója igazáról, s ezzel az olvasót is meggyőzte. Ehhez a szinte már igehírdetői szuggesztivitás- hoz csatlakozott nagy szakismerete és irodalmi tájékozottsága. B. Nagy úgy tudott a filmművészet 89
