Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 10. szám - ÉVFORDULÓ - Gál István: Tóth László könyvmentése a náci megszállás napján
rádió is ismertette cikkeimet. Professzorom, Fest Sándor, a magyar—angolszász kapcsolatok máig is egyedülállóan alapos és körültekintő kutatója, váltig biztatott, hogy a történelmi idők miatt az egyre ritkábban és egyre vékonyabban megjelenő folyóiratokra való tekintettel sokkal fontosabb, hogy a nagyközönség értesüljön kutatásaim eredményeiről, olyan történelmi tényekről, amelyeknek egy része a szakemberek szűk köre előtt ismeretes Volt már, de a nagyközönség úgyszólván semmit sem tudott róluk. Tanulmányaimat és cikkeimet a magyar—angol—amerikai kapcsolatokról igyekeztem olyan háttérbe állítani, amely mindig a közép-kelet-európai események párhuzamait és változatait is érintette, sőt, gyakran fölhasználtam a szomszéd népek angolszász kapcsolataira vonatkozó irodalom anyagát is. 1938 tavasza és 1943 nyara között bőséges anyagom gyűlt össze ezekből a közleményeimből, eltekintve attól, hogy 1942-ben külön kötetben földolgoztam Babits angol és amerikai irodalmi ismereteit és fordításait — ez a Babits halála után pár héttel tartott emlékbeszédem részletes dokumentálása, tudományos földolgozása Volt. Az 1943 kora őszén kialakult bizakodó légkörben magam is már a békére készültem föl, éspedig többféle kiadvánnyal, mint a háborús évek produktumaival. Ezek közül két saját írásokból összeállított kötetet tartottam különösen dokumentumértékűnek. Az egyik a magyarságnak a szláv népekkel való kapcsolatairól írt tanulmányaimat tartalmazta volna, mert bármilyen hihetetlen ma már, Csehszlovákia, Lengyelország, Jugoszlávia lerohanása és a Szovjetunió megtámadása után még mindig lehetett a magyar—szláv történelmi és kulturális kapcsolatokról szóló közleményeket elhelyezni, itt-ott még a napilapokban is, de különösen a folyóiratokban. Amikor Csehszlovákia és Lengyelország kiesett, mint demonstrációs lehetőség a múltbeli baráti kapcsolatok köréből, a Magyar Nemzet heteken keresztül közölte ,,Balkán-kutatóink a magyar Balkán-kutatás feladairól” című interjúsorozatomat, amely túlnyomórészt a Jugoszlávia iránti rokonszenv megnyilvánulása volt. A katonai cenzúra akkor már szigorúbban működött, Pesten elsősorban a napilapokat ellenőrizte éles szemmel, vidéken azonban könnyebben át lehetett húzni a Pesten „Nem Közölhető!” pecséttel ellátott korrektúrák szövegeit. Az Erdélyi Helikonban például 1943-ban közöltem Pesten kicenzúrázott két cikket, az egyik „Oroszország az amerikai szellemi életben”, a másik „Szlovákia szellemi élete” volt. Ennek a kötetemnek megjelent cikkekből legépelt kéziratát azonban csak 1944 tavaszán akartam nyomdába adni a pécsi Dunántúlba, de akkor már ők nem merték kiszedni. Nem kisebb szerencsétlenség ért a Franklin Társulat 1944 könyvnapjára tervezett egyik könyvnapi kiadványával. Ez a magyar Duna-konföderációs tervek antológiája lett volna, Martinovicséktó! kezdve a háborús évekig. 1944 márciusában egy fejezete, a 1848—49-es tervek szövegeinek gyűjteménye meg is jelent a Svájc részére tervezett német fordításból mutatóba. 44 március közepén készen állt a kézirat, és éppen nyomdába ment volna, amikor a németek bevonultak. Az egész kötetből két emlékem maradt: a Franklinnal kötött szerződés és a német fordítás teljes betördelt egyetlen példánya. A csodával határos módon készült a Lakatos-kormány rövid ideje alatt egy angol nyelvű kettős Officina-könyvem. Ez ma már annál mulatságosabb, mert fele-fele arányban két nyomda, az Officina és az Atheneaum nyomtatta, a szöveget és a képanyagot megosztva, sőt, a kötést egy kis könyvkötőműhely végezte. Tehát a kényes természetű szöveget és borítót két más intézményből kellett az Officinába szállítani. Ez a „Hungary and the Anglo—Saxon World” volt, amelynek a háború után aztán négy angol, egy francia és egy lengyel kiadása is lett. (Ennek magyar szövegéből a magyar— angol kapcsolatokról szóló részt, jellemző a korra, 1942-ben az Állami Pénzjegy- nyomda nyomta ki.) Ebből az angol nyelvű könyvemből persze csak mutatóba kaptam 70
