Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 10. szám - MŰVÉSZET - Gulácsy László: Nakonxipán álomkövei (Epizódok Gulácsy Lajos életéből)
kérdezte meg férjétől, miként lehetséges az, hogy egyik napról a másikra ennyire elszegényedtek. S akkor megtudhatta, hogy összes készpénzvagyonuk az a pár száz forint, ami takarékkönyvükben szerepel. De miként lehetséges, kérdezte, hogy eddig jó módban élhettek? Úgy, magyarázta neki férje, hogy a megélhetésük nagyrészét azok a haszonélvezeti és bérleti díjakból befolyó összegek biztosították, amiket lányai vagyona után ő, mint gyámjuk és gondnokuk, a család megélhetésére felhasználhatott. — És ez most tovább nem jár? — érdeklődött csodálkozva. Hiszen most is ő az apjuk és a gyámjuk? — Igen— mondta férje —, de én erről a bevételi forrástól Dezső testvérem javára lemondtam akkor, amikor megegyeztünk, hogy átveszi a gyermekek nevelésével és tartásával járó feladatokat. — Dehát ez így borzasztó! Ez így nem lehet igaz! Miért nem mondta meg ezt előre? Akkor nem kívántam volna a kislányok eltávolítását. Hiszen így az életemet teljesen lehetetlenné tette! Ezt vissza kell azonnal csinálni! Inkább jöjjenek vissza a kislányok. — A férje erre csak annyit mondott: ,,Ez már lehetetlen.” Ő nagyon jól tudta és előre látta, hogy ha a kislányok elmennek hazulról, anyagi összeomlásuk — míg jó kereseti lehetőséget nem talál — be fog következni. De neki a kislányai érdekét kellett néznie. Most már tekintettel kell lenniük arra is, hogy Dezsőéknél tragédiát okozott a gyermekek odaköltöztetése, s a tartásukkal kapcsolatos megállapodást — egyoldalúan — nem változtathatják meg. Teltek, múltak a napok. Sok utánjárás után sikerült idb. Gulácsy Lajosnak a MÁV-nál napidíjas mérnökként elhelyezkednie. Ez ugyan kevesebb jövedelmet biztosított, mint az eredetileg megpályázott mérnöki állás,de állás volt,és biztosította amindennapi megélhetést. Felmondták a nagyobb lakást, átköltöztek a Rigó utcai egyszoba-konyhás udvari lakásba. Ez volt ifj. Gulácsy Lajos első sorscsapása. Nem csak azért, mert családja a jómódból a szegénységbe süllyedt, hanem azért, mert ekkor kezdődött az az élet, amelyet annak ellenére, hogy két vidám nővére is volt, lényegében társtalanul élt, a két érzésben és gondolkozásban egymással szembenálló szülő mellett kellett eltöltenie. Az „egyke” sorsa jutott neki osztályrészül, mely döntően befolyásolta további életét. * Évek múltával a kis Lajoska fejlődött, erősödött, mégis igen sokat betegeskedett. Az édesanyja állandó lelkiismertetfurdalást érzett miatta, és ezért kényeztette. A fiú nem nevelkedhetett úgy, mint a környék többi hasonló korú gyermeke. Nem tehette meg, hogy szakadt ruhában vagy sárosán, de vidáman játszhasson, harcolhasson a legközelebbi gyermeksereg között. Szépen felöltözve a mamával vagy apával sétálnia kellett. Legnagyobb öröme volt, ha vasárnaponként apjával a budai hegyekbe kirándult; ott teljesen szabad volt, szaladgálhatott, futkározhatott kedvére. Édesapja már második gimnazista korában felfigyelt rajzkészségére. Már akkor egykét vonással érzékeltetni, lerajzolni tudta azt, amit apja csak sok apró vonallal tudott kifejezni. A vasárnapi kirándulásokra mindig magukkal vitték a rajztömböt. Tanítgatta édesapja a rajzolás alapfogalmaira. Nem úgy, mint az iskolában, ahol kockát, gúlát, téglalapot rajzoltattak a gyermekekkel — hanem a természet után. Egy-egy szikladarab, fák, facsoport, ház és házcsoport rajzolásával. Mikor harmadik gimnazista lett, édesapja elérkezettnek látta az időt arra, hogy az olajfestés alapfogalmaira is megtanítsa. Összecs u kható — saját terve szerint készített — festőál Iván nyal és teljes festőkészlettel ajándékozta meg. A budai hegyekben tizenhárom éves korában tanulta meg azt, hogy 57
