Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 10. szám - MŰHELY - Lengyel Balázs: Fényképek Rónay Györgyről
megintcsak feledhetetlen. Emberek, akik évekig nem látják egymást, hirtelen észlelik egymáson a kort, nincs ennél természetesebb. Rónay fiatal tartásán most mintha mégis észre lehetett volna venni, hogy annyit görnyedt betű és írógép fölött. S ez fájt, hosszan újra és újra felsajdulva, mintha megsebeztek volna. Pedig hát, istenem, mennyi könyv van emögött, milyen megszégyenítő termékenységgel válaszolt Rónay az idő kihívására. Őt aztán nem kellett az angol költő szavaival biztatni: „Nem ad halasztást az idő, nem írja az üres lapot.” Ő írta-írta a lapok tengerét, négy műfajban, műfordításban, költészetben, epikában és kritikában egyként hozva létre annyit, ami egy életműnek elegendő. Csak szavaim hiteléül sorolom fel műfajonként a főbb műveket. Műfordításban az említett Új francia líra és Rimbaud kötet mellett, A francia reneszánsz líra, Michelangelo versei és a napjainkban megjelent Századunk útjain című vaskos gyűjtemény, lírában a Fekete rózsa, A város és a délibáb, A tenger pántlikái, s a legutóbbi, a Tél temető; vagy 10—12 kötet, továbblépve és felgazdagodva azon az úton, amelyen a Te mondj el engem indult, Virtuózán és szinte észrevétlen plántálva át líránkba a világlíra áramából, hangot, technikát, lehetőséget — nélkülük lírai fejlődésünk csonka volna vagy egyoldalú—,s közben teljességgel megvalósítva önmagát, a magyar költőt is. Epikában olyan regények, mint az említett A nábob halála mellett, az Esti gyors, a Képek és képzelgések, s olyan elbeszéléskötetek, mint Az ember boldogsága vagy a Nem jött madár, tele tiszta, szép, kitűnően alapozott, a valóság apró dolgaiban végtelenül hitelesen rajzolt történetekkel. S vé- gülagyönyörűesszékötet: Fordítás közben,Olvasás közben, A nagy nemzedék, Szentek, írók, mártírok, Klasszicizmus, Kassák Lajos élete, Jegyzetlapok, Fordítók és fordítások — e láthatóan szerény címek mögött irodalmi tudatunk megannyi elmélyítése, az irodalomtörténetírás, az esszé, és a kritika megannyi remeklése. Ki győzne ebből a páratlan, irodalmunkban rokontalanul gazdag termésből, az olvasás adta élmények sokából, követhető, végignézhető, új fényképsort csinálni? Nem is mutatom tovább képeimet. Be is zárom ezt a véletlenül kitárult fiókot. Befejezésül csupán annyit. Azt mondtam írásom legelején, hogy Rónay György valaha rég, személyes ismeretségünk előtt, „egy csodált csillagvilág része volt, magasan az ég ívén fölöttem”. Sok csillag kihunyt azóta arról az égboltról, sokról kitetszett, hogy kölcsönzött fénnyel ég. De Rónay Györgyről több mint negyedszázados irodalmi együttélés és barátság után se mondhatok mást: ha az asztal mellett beszélgetünk, akkor is felnézek rá. 48 GULÁCSY LAJOS: Bizonyítás