Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Tóth Ferenc: Makó
A polgáriasodás a későbbi évtizedekben még nagyobb méreteket ölt. Vári József parasztköltő az 1886. évi nagy aszály idején írt versében szintén értetlenül szemléli az életforma átalakulását: A leány a nőtől csak azt látja hallja, Hogy a haját miként fésülje, borzolja. Pedig e sajnos év lehetne fenyítő, Hogy nem kell festett arcz, sem keményítő, Bár ha van is búzád ham bárban vagy kasba, Ne kend a szoknyára, mert kell majd a hasba. Az örökség kötelez Két irodalmi alapítvány fűződik makói ember nevéhez. MARCZIBÁNYI ISTVÁN (1752—1810) tudományos és szépirodalmi művek díjazására 50 ezer forintos alapítványt tett, amelyet 1845 után az Akadémia kezelt. Utoljára 1944-ben adták ki. PULITZER JÓZSEF (1847—1911) Amerikába sodródott neves újságíró—(a St. Louis Post- Dispatch, New York World, Evening World lapvállalatok kiadója), a New York-i Columbia Egyetemen az újságíró iskola (school of Journalism) megalapítójának — végrendelete alapján hozták létre a Pulitzer-díjat, amely ma is az amerikai művészeti alkotások legrangosabb díjának számít. Szirbik Miklós szerint nagyon „módiban” Volt itt a póétáskodás. A már idézett Gili- tze István és Vári József mellett HŐS JÓZSEF parasztköltő verselése a legszárnyalóbb. A Bach-korszak válsága idején Szép magyar öltöny című versében a nemzeti értékek megbecsülésére hívja fel a figyelmet. Sirattam a magyart, de most nem siratom, Mert már ősi magyar öltönyében látom; íme magát újra magyarnak képezi, A viselt idegen pundrát levetkezi. TÖMÖRKÉNY ISTVÁN (1866—1917) diákkorában városunk lakója, édesapja ugyanis 3 évig bérelte a Korona vendéglőt. A tarka makói népélet és a vendéglő mint valami karavánszeráj jelentős hatással van az ifjúra. Mohó érdeklődéssel figyeli a kevésszavú bennszülött polgárok elmélkedéseit, csodálja a félkarú Nagy János félelmetes erejét, kíváncsian szemléli a „csárdában” megforduló medvetáncoltató oláhokat, majomtáncoltató szavojaiakat, a torontáli svábokat, a belgrádi fuvarosokat, a mindenféle vásárosokat. E mély ifjúkori élmények sokszor felvillannak későbbi rajzaiban. JUHÁSZ GYULÁT 1913-ban a „messzi Tapolcáról a közeli Makóra” helyezték gimnáziumi tanárnak. Egyik későbbi írásában így emlékezik vissza a városra:,,A szeretet melege árad felém Makóról, és én nem is tudom, hogy köszönjem meg az eddigi ajná- rozást is, hiszen, mint Heltai János vitézében mondja a kis lluska: meg sem is érdemiem.” Az ifjú JÓZSEF ATTILA pártfogókra és barátokra talál e „Maros-parti Konstantinápolyiban. A „paraszti füttyként” induló költőre itt ragyog rá „az első versek nap- sugára”,az,,első egyetlen leányszem”.„Néhány jó idős” komájánál itt talál nyugalomra, itt vár reá „ölelő csöndje néhány öreg háznak”. MÓRA FERENC „tiszteletbeli makai”-nak nevezte önmagát. Sokszor átjött a „földet vallatni”, és ilyenkor mindig figyelte a makói paraszt észjárását. A Georgikon című művét Diósszilágyi Sámuel litterátor főorvos lakásán írta. A változatos fordulatokat és a 37
