Forrás, 1974 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 9. szám - MŰHELY - Orosz László: A Bánk bán jellemei
„Uram! Beteg feleségem s éhező öt gyermekim kínos nyögések az Istennek irgalmáért felmenő végső fohászkodásodat ki fogják zavarni a mennyekből, ha megölöd gyámoljokat.” Tiborc a többi főbb szereplőhöz képest csak néhány vonással jellemzett, kevéssé egyénített figura. Panaszában oszthatatlan és századokra szóló paraszti nyomorúság szólal meg, becsületességében (,,. . . nem ért még a lopáshoz ősz Tiborc apátok”), önérzetességében (visszautasítja a Bánktól nyújtott erszényt), de a hozzá szeretettel közeledő Bánkhoz való őszinte ragaszkodásában is olyan tulajdonságok mutatkoznak mag, amelyek irodalmunk együttérzéssel ábrázolt, rokonszenves népi alakjait általában jellemzik. Bánkhoz való ragaszkodása az öreg Bence Toldi iránti szeretetét juttatja eszünkbe, az, hogy a nála jóval fiatalabb Bánkot ,,atyánk”-nak nevezi, a parasztság körében általánossá vált „Kossuth apánk” megszólítást előlegezi. Katona Tiborca a nép egészét megjelenítő alak, a nép tengerét felcsillantó hullám. (Petur) Tiborc — s mellette Petur — a dráma talán legnépszerűbb alakjai. A társadalmi és a nemzeti sérelmek az ő ajkukon szólalnak meg a legteljesebben és a legtürelmetlenebbül; mindannak, amit mondanak, szinte nagyobb a közvetlen hatása, az akusztikája a nézőtéren, mint a színpadon folyó cselekményben, Peturért főként a múlt század Habsburg-elnyomás ellen küzdő hazafias nemessége lelkesedett. Pedig Katona nem ábrázolta egyértelműen pozitívnak az alakját. Az összeesküvés, amelynek élén a bihari főispán áll, céljaiban is eszközeiben i, átgondolatlan. Petur elképzelésében nem merül fel egy olyan ország képe, amelynek minden lakója békében és boldogságban élhet; Gertrudis zsarnokságát ő elsősorban csupán a magyar urak háttérbe szorításában, az idegen udvaroncoknak juttatott tisztségekben és birtokokban érzékeli, igaz ugyan, hogy elítéli a dinasztikus érdekekérrfotyó, felesleges emberáldozatot követelő galíciai hadjáratért is. A királyné azonban nemcsak jogosan sérelmezhető tettei miatt válik ellenszenvessé előtte, hanem már eleve is az idegen származása, sőt asszonyvolta miatt is. Nem éppen rokonszenves taktikai húzása, hogy Bánkot a Melindát fenyegető veszedelemre való célozgatással — de annak, amit erről tud, őszinte feltárása nélkül — igyekszik az összeesküvésnek megnyerni. Nagy mértékben érzelmi típus ő is, mint Bánk, de érzelmei sekélyesebbek, s nem is tud, nem is akar rajtuk uralkodni. Szalmalángtermészet, aki mindig a legfrissebb benyomásainak enged. Jól példázza ezt a második felvonásban Bánk előtt való fegyverletétele, jól az a „mérges”, vagy inkább gúnyos kacaj is, amellyel Biberach hírét fogadja; „Gyalázat! ellágyulhattam?! — No Bánk, hát nem kacagsz velem?” A diadal, hogy neki lett igaza, teljesen eltakarja előle Bánk kíméletre szoruló fájdalmát. Mégis az, amit a drámában Petur képvisel, elválaszthatatlanul benne van Bánknak a királynéval való leszámolásában is. Petur igazsága ugyan nem teljes igazság, de része annak: ha szűkkörűen is, azt tanúsítja, hogy a nemzet és Gertrudis között nem lehet békesség. Hasonlít Petur Tiboréra abban is, hogy az ő alakja is inkább típus, mint egyén. Történelmünk számos jó szándékú, de szervezkedéshez nem értő, forrófejű nemesi politikusának alakja ködük fel mögötte. (M ikhál és Simon) Mikhál és Simon az első kidolgozásban még csak Petur társaiként kapcsolódtak a cselekményhez. Mint láttuk, Katona a források megismerésével derítette ki, hogy Melinda bátyjai. így érdekeltségük a cselekményben lényegesen megnőtt. Spanyolországi menekültek, a mórok űzték ki őket hazájukból. Mikhál fia ott pusztult el. Az első felvonás egy terjengősnek tűnő jelenetében a rájuk váró külön tragédiát exponálja Katona örömük, reménykedésük bemutatásával: Simon titokban nevelt hét fiáról mesél a bátyjának, s az boldogan kiált fel: „Nem hal ki a bojóthi nemzetem . . . Ott cimbalom, síp, hárfa zengenek, ott azt hiszik, hogy ők örvendenek — Nem, nem, csak egy az, aki itten örvend, Mikhál az, a bojóthi.” Petur a Bánkkal való rokoni kapcsolatuk miatt vonja be őket az összeesküvésbe, de ahogy Bánk az ország nyugalmát, úgy féltik ők családjuk magyarországi felvirágzásának eseményéta beláthatatlan következményektől. Simon aggályoskodása (szavajárása: ,, de hátha mégis úgy lehetne”), Mikhál békés szundikálása, majd riadalma a ,,pártütés”-kiáltás hallatán két azonos érdekű és azonosan gondolkodó, de eltérő vérmérsékletű embert jellemez. Biberach híre Ottóról és Melindáról — amely, mint láttuk, Petur számára szinte diadalhír volt, mert őt igazolta — Simont és Mikhált Bánkkal azonos érzelmi reagálásra készteti. A két testvér Melinda iránti rajongó szeretete mellett is ott fészkel a családi becsület féltésének érzése is. „Bojóth! Bojóth! — Kopácsolásokat lelkem menyasszonyi ágynak gondolá; pedig becsületünknek egy koporsót szegeztek. Ó Melinda!” Mikhál — nem tudva még, hogy Bánk idejében érkezett-e Melinda megmentésére — békekövetségbe megy Gertrudishoz. Az ott talált Melinda eszelős viselkedése szakítja fel benne a zsilipet: békekövetből vádló lesz, anélkül azonban —s ezt Katona rendkívüli művészettel oldotta meg —, hogy öreges félénksége alapvetően megváltoznék. A reszketeg öregnek a megaláztatás számos lépcsőfokát kell bejárnia. Húgát meggyalázták, akaratán kívül öccse árulója lett, börtönbe zárják. Rá is, öccsére is újabb száműzetés, újabb hontalanság vár, s meg kell érniük Bánk gyilkos tettének kiderülését, a Bánkra és fiára zúduló veszélyt, sőt szeretett húguk, Melinda halálát is. Lelki összeomlásuk nem sokkal kisebb Bánkénál. Mikor ezt halljuk Mikháltól: „Miért hogy egy mennydörgés nem csapott belé fiam 63
